Köszöntőbeszédében Tőkés László a magyar és a lengyel nép közötti történelmi szolidaritás európai aktualitását hangsúlyozta. Az EP alelnöke érzékletes párhuzamot vont: a kommunizmus mindkét nép történelmében, kultúrájában hasonló pusztítást végzett, mint a filoxéra a szőlő esetében a XIX. században. „Az 1989-es rendszerváltozást követően, volt kommunista országainknak ebből a súlyos helyzetből kell megtalálniuk a kiutat -- és ebben a korszakos törekvésükben, vagyis a rendszerváltozás továbbvitelében találtak természetes közegre és szövetségesekre az Európai Unióban” – mutatott rá az erdélyi képviselő.

   Tőkés László emlékeztetett: a Lengyelországba vivő történelmi borúton szállították hajdan a soproni, a pozsonyi, a budai, utóbb pedig a tokaji magyar borokat, melyek a legkiválóbb helyekre, még a lengyel királyi udvarba is eljutottak. A püspök ennek analógiájára abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy „a Kárpát-medencéből kiinduló magyar-lengyel borút egyike azon »európai utaknak«, melyek önmagukon túlmutatva remélt közös jövendőnk − a béke, a szabadság és a felvirágzás − irányába vezetnek.”

   A magyar uniós elnökséget képviselő Fazekas Sándor mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter beszédében kiemelte, hogy a minőségi bortermesztés szerves része a magyar történelemnek és kultúrának, és utalt arra is, hogy a magyar és lengyel népet ezeréves testvéri szálak kötik össze.

   Marek Sawickilengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter azt emelte ki, hogy mind a magyar, mind pedig a lengyel nemzetet a szabadságért való harc jellemzi és ez döntően hozzájárult Európa megváltoztatásához. Többek között jelezte azt is, hogy a lengyel elnökség is magyar borokat fog felszolgálni, és mint mondta, nem csupán azért, mert minőségi borokról van szó, hanem azért is, mert ez illik legjobban a lengyel konyhához.

  A beszédeket követően a mérai Csűrös együttes a kalotaszegi hagyományokból adott ízelítőt, majd az előadás után a magyar elnökség sommelier-je, Gál Helga nevében Mészáros Gabriella borakadémikus mutatta be a Kárpát-medencei borvidékeket.

  A Schmitt Pál köztársasági elnök fővédnöksége alatt szervezett magyar borkultúrát népszerűsítő háromnapos rendezvényen Bock József, Demeter Zoltán, Rókusfalvy Pál, Kaló Imre, Frittman Anita és Jásdi István képviselték az anyaországi borászokat, míg határon túlról Bott Frigyes, Balla Géza és Maurer Oszkár borai gazdagították a rendezvényt. A rendezvény moderátora, Prohászka-Rád Boróka a közismert mondással búcsúzott a népes vendégseregtől: „Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát”.

 

 

 

   Azt is mondhatjuk, hogy a Borkultúra a Kárpát-medencében elnevezésű borbemutató és -kiállítás ünnepélyes áldomással hivatott lezárni a magyar EU-Elnökség fél éves időszakát, ezzel együtt pedig testvéri jókívánságokkal kívánja köszönteni a napokban tisztségébe lépő lengyel Elnökséget. A Kárpát-medence kilenc borvidékének jeles borászai által felkínált válogatott italokkal így hát mindenekelőtt az idei év európai elnökségét adó két ország és nemzet képviselőit köszöntöm, élükön Fazekas Sándor magyar és Marek Sawicki lengyel szakminiszterekkel − a történelmi hagyományokra visszatekintő lengyel-magyar baráti kapcsolatok jegyében.

   Én magam abból az Erdélyországból jövök, melyet Csávossy György, a magyar borászat nagyenyedi doyenje kiváló borászati monográfiájának költői hangzású címében így nevezett: „Jó boroknak szép hazája, Erdély”. Közelebbről annak a Tiszántúli borvidéknek az európai képviselőjeként köszöntöm Önöket, melynek 6 kisrégiójából 5 a mai Romániához tartozik, köztük is a mostani rendezvényünkön jelen lévő ménesi-magyarádi borvidék.

   A történelem viharai és a kommunista diktatúrák rendkívül nagy kárt tettek a közép- és kelet-európai társadalmakban, és évtizedekre visszavetették fejlődésüket, szolgasorba taszították az emberi és közösségi jogaiktól megfosztott polgáraikat. Amint már a tegnapi megnyitón is utaltunk rá, a szovjet tábor leigázott országaiban elszenvedett károk nagyságát érzékletes módon szemléltethetjük a XIX. század második felében pusztító filoxéravész okozta hatalmas veszteségekkel a szőlőtermesztés területén. És eme analógia mentén hadd tegyük rögtön hozzá, hogy a kommunizmus, miként az élet minden területén, azonképpen a szőlőművelés, valamint a borászat terén is katasztrofális következményekkel járt. Az 1989-es rendszerváltozást követően, volt kommunista országainknak ebből a súlyos helyzetből kell megtalálniuk a kiutat -- és ebben a korszakos törekvésükben, vagyis a rendszerváltozás továbbvitelében találtak természetes közegre és szövetségesekre az Európai Unióban.

   Mind jelképes értelemben, mind a gyakorlati és a társadalmi élet szintjén igencsak sokatmondó, hogy ebben az évben – a történelem során első ízben – két kelet-közép-európai, a kommunista diktatúra uralma alól szabadult ország, a testvéri Magyar- és Lengyelország tölti be az Európai Unió elnökségének tisztségét, arról nem is beszélve, hogy az Európai Parlament választott elnöke nem más, mint Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Jerzy Buzek. Vele együtt említhetjük ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnököt, az EP legerősebb frakcióját adó Európai Néppártnak az egyik kiváló alelnökét.

   Mostani borászati rendezvényünk kapcsán, az időszerűség jegyében hadd említsük meg, hogy magyar miniszterelnökünk a magyar EU-elnökség nevében a napokban fogja átadni Donald Tusk lengyel kormányfőnek azt a sárospataki Rákóczi-várban megtöltött jelképes, művészi kivitelezésű boroshordót, mely az európai stafétaváltás mellett a magyar-lengyel borkereskedelem hagyományos múltját is felidézi. A Lengyelországba vivő történelmi borúton szállították hajdan a soproni, a pozsonyi, a budai, utóbb pedig a tokaji − köztük a „száraz szomorodni” − jobbnál-jobb magyar borokat, melyek a legkiválóbb helyekre, még a lengyel királyi udvarba is eljutottak.

   A mai alkalom akár az európai borászat hagyományát és gazdaságpolitikáját is eszünkbe idézheti, és azt a meggyőződésünket erősíti, hogy a Kárpát-medencéből kiinduló magyar-lengyel borút egyike azon „európai utaknak”, melyek önmagukon túlmutatva remélt közös jövendőnk − a béke, a szabadság és a felvirágzás − irányába vezetnek.

 

Brüsszel, 2011. június 28.

                                                                                              Tőkés László