Kolozsvári felsőoktatási fórum

Első ízben szervezték Magyarország határain kívül a Magyar Rektori Konferenciát (MRK). Kolozsváron a Protestáns Teológia Dísztermében 2010. június 11-én a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia-EMTE) meghívására száznál több felsőoktatási vezető előtt kezdődött délelőtt a tudományos ülésszak Szabó Gábor rektor, az MRK ma leköszönő elnökének felvezetőjével. Mindenekelőtt a résztvevők nevében az Elnök szolidaritását fejezte ki a magyarországi árvízkárosultak irányába, és bejelentette: az anyaországi rektorok pénzadománnyal segítik az árvízkárosultakat.

A magyar-román felsőoktatási fórummal egybekötött ülésnek helyet adóintézmény vezetőjeként Rezi Elek, a Protestáns Teológia rektora ismertette röviden a lelkészképzés múltját és jelenét, hangsúlyozva: az erdélyi protestánsok mindenkoron elkötelezettek voltak az anyanyelvű felsőoktatás ügyében.

Ehhez kapcsolódva Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, a Sapientia Alapítvány elnöke vázlatolta az erdélyi történelmi egyházak által alapított magánegyetem létrejöttét.

A Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem felépítését, a három helyszínen – Kolozsvár, Marosvásárhely és Csíkszereda – folyó oktatást, továbbá rövid- és hosszútávú terveiket Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora mutatta be.

Tőkés László EP-képviselő, a Bolyai Egyetem megszűnte után fél évszázaddal Romániában eddig egyedüli, államilag akkreditált magánegyetem, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) elnöke az „európaiság” fogalmának problematikusságából indult ki: „Elég arra gondolnunk, hogy korunk erkölcsi válsága közepette még legjobb hagyományaink továbbvitele és elismertetése is milyen nagy erőfeszítéseket követel” –mondotta. Visszatekintésében a „helyzetteremtő” politizálás hasznáról beszélt: 1990-ben „nem ragadtunk bele az egészében véve hátrányos helyzetbe, hanem annak gyenge pontjait kihasználva, új helyzetet igyekeztünk kialakítani a magyar felsőoktatás tekintetében, illetve a magyar élet több más viszonylatában.” Az idén kettős évfordulót ünneplő intézmény létrehozójaként – a PKE-t ezelőtt tíz évvel, jogelődjét a Sulyok István Református Főiskolát húsz éve alapították – erdélyi képviselőnk kitért arra is, hogy az anyanyelven szerveződő egyetem valóságos létkérdés. „Az óvodától az egyetemig” – így hangzott a kisebbségi oktatáspolitika jelszó-tömörségű programja, és ennek az átfogó célkitűzésnek jelentette felsőfokú kiteljesítését az egyetem, mely a mindenkori oktatási-tudományos feladatokon túlmenően nemzetpolitikai szempontból is stratégiai fontosságú szerepet tölt be – fogalmazott az erdélyi Magyar Nemdzeti Tanács elnöke. „Rendeltetése az, hogy Erdélyben és Partiumban élő magyar közösségünk számára biztosítsa az esélyegyenlőséget az oktatás területén, és az, hogy – a magas színvonalú tudományosság követelményeinek megfelelően – magyar kistársadalmunk számára önálló értelmiséget és szakembereket képezzen. Ezáltal ugyanakkor az egyetem kulturális missziót is végez, hiszen saját kultúráját bármely közösség csakis saját anyanyelvén képes átadni, márpedig mivel egy közösséget elsősorban saját kultúrája definiál, hogyha a kulturális tartalmak átörökítése nem történik meg, a – kisebbségi – közösségnek a puszta megmaradása kerül veszélybe” – mondotta Tőkés.

Ugyanakkor kiemelte: A PKE–Sapientia-EMTE továbbfejlesztése, oktatási kínálatának bővítése tehát nem lehet csupán a PKE akadémiai közösségének felelőssége: fenntartásában és fejlesztésében szerepet kell vállalnia a mindenkori magyar kormánynak, az erdélyi magyar közösségnek – nem utolsósorban pedig a román államnak is.

Az EP-képviselő szerint „felsőfokú tanintézeteink törvény általi elismerését követően azokat a feltételeket is biztosítani kell, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek a korszerű európai oktatás elvárásainak megfelelhessenek, s a különböző nemzetközi tudományos és oktatási programokba bekapcsolódhassanak, más szóval azt, hogy minőségi oktatást kínáló, versenyképes, a nemzetközi elvárásoknak megfelelő egyetemekké válhassanak.” Hozzátette: „Ennek viszont alapvető feltétele a Partiumi Egyetem, illetve az Sapientia-EMTE-PKE rendszer több pillérű, kiszámítható, nem kizárólag piaci és mennyiségi szempontokat érvényesítő költségvetési támogatása, amely lehetővé teszi az évek óta túlélésre és vegetálásra kényszerített egyetemi hálózatunk továbbfejlesztését és teljes igényű kiépítését.” – hangsúlyozta Tőkés László.

A PKE elnökét követően a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pártfogolta felsőoktatási intézmény rektora, János-Szatmári Szabolcs ismertette kollégáival a határon átívelő együttműködési kezdeményezéseket, külön kitérve a regionális együttműködések szükségszerűségére is. A PKE fiatal elöljárója rámutatott: külső forrásbevonási lehetőség a Román Nemzeti Fejlesztési Terv keretei között kiírt felsőoktatás-fejlesztési pályázatokon való részvétel joga – ám az akkreditációval nem rendelkező intézmények részére ez a lehetőség nem adott. A PKE – elsősorban kiforrott fejlesztési elképzeléseire és jó magyarországi kapcsolataira alapozva – az utóbbi esztendőben különös figyelmet fordított a Magyarország–Románia Európai Területi Együttműködési program (ETE) által kínált pályázati lehetőségeknek. Ennek megfelelően a PKE részvételével előkészített és benyújtott 8 db. pályázat mindegyike sikerrel szerepelt.

A délelőtti plénumon Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke az Magyar Tudományos Akadémia képviseletében szólt az összegyűltekhez, míg Szabó Gábor a Magyar Rektori Konferencia történetét, felépítését és munkálkodását ismertette, külön felsorolva a bizottságokat. Külön említette négy ad hoc bizottság következtetéseit többek között a felsőoktatás finanszírozása átalakításának szükségességéről, a „magyar” bolognai rendszerről és a magyar felsőoktatás versenyképességéről, hiszen, mint fogalmazott, az igazi verseny nem az országon belül, hanem nemzetközi színtéren van.

A déli szünet után az MRK résztvevői előadásokat hallhattak többek között a Bologna-folyamat magyarországi helyzetéről Mészáros Tamás, az MRK Egyetemi Tagozat elnökének, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorának előadásában, Hudecz Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora a magyarországi felsőoktatás stratégiai céljairól értekezett, Tonk Márton, a Sapientia-EMTE dékánja a romániai magyar felsőoktatás helyzetel és kihívása tárgykörében osztotta meg gondolatait.

Szintén az MRK kolozsvári ülésén került sor atehetséggondozásra vonatkozó egyezmény aláírására.

Tőkés László előadásának teljes szövegét alább olvashatják.

Kolozsvár, 2010. június 11.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

Nemzeti ügyünk – A partiumi magyar nyelvű felsőoktatás a határok nélküli Európában

A magyar irodalom egyik sokat idézett szöveghelye az a néhány sor, amelyet József Attila vetett papírra 1937-ben, Thomas Mann magyarországi látogatása alkalmából (Thomas Mann üdvözlése): „lesz, aki csak éppen / néz téged, mert örül, hogy lát ma itt / fehérek közt egy európait”. Nem véletlen, hogy az államhatalom akkor nem engedte felolvasni a verset, ám az sem véletlen, hogy oly gyakran jut eszünkbe ez a néhány sor, amikor azt szeretnénk meghatározni, mit jelent számunkra európainak lenni. Mert az európaiság elsősorban eszme – olyan értékek gyűjtőpontja, amelyeket követendőknek, mi több, szenteknek tartunk.

Ezen a téren sok a tennivalónk. Elég arra gondolnunk, hogy korunk erkölcsi válsága közepette még legjobb hagyományaink továbbvitele és elismertetése is milyen nagy erőfeszítéseket követel. Akkor, amikor bizonygatnunk kell, mekkora szerepet játszott és játszik a kereszténység az európai kultúrában, s amikor még a legnagyobb erőfeszítések árán sem sikerül elérni, hogy ez a tény legalább említést nyerjen az Európai Unió alapdokumentumaiban – talán nem szorul különösebb taglalásra, mennyire mélyen húzódik az a fajta bizonytalanság, amelyről beszélek. S akkor, amikor Kelet-Közép-Európának folyamatosan küzdenie kell azért, hogy szembenézhessen és leszámolhasson kommunista múltjával, illetve annak örökségével – fel kell ismernünk, hogy ez a küzdelem még korántsem zárult le, és hogy végkimenetele mindannyiunk közös felelőssége.

Hiszem, hogy az Európát– és a világot – megosztó vasfüggöny leomlásának, valamint a temesvári forradalomnak a 20., illetve a Trianoni békediktátumnak a 90. évfordulóján kötelességünk számot vetni múltbeli örökségünkkel és céljainkkal, mint ahogyan az Európa keleti és nyugati része között húzódó történelmi, tudati, mentalitásbeli szakadék áthidalásának korszakos munkájából is ki kell vennünk a részünket. Reá kell vezetnünk Nyugat-Európát arra, hogy Kelet-Közép-Európa problémáihoz nagyobb empátiával viszonyuljon, ugyanakkor pedig nekünk is tudatára kell ébrednünk annak, hogy mi mivel gazdagítjuk és gazdagíthatjuk az egyesült Európát.

Az idén kettősévfordulótünneplőintézményünk, a Partiumi Keresztény Egyetem története ebben az összefüggésben példaértékű.

Az 1989-es sorsfordító esztendőt követően, ezelőtt húsz évvel a Sulyok István Református Főiskola alapítása Egyházunk nemzeti elkötelezettsége és népszolgálati hagyományai szellemében történt. Kisebbségi helyzetében kiszolgáltatott és a román nacionál-kommunista rezsim által kifosztott és tönkretett erdélyi magyarságunknak lelki és intézményi támaszra volt szüksége. Több évtizedig tartó tudatos és „szakszerű” leépítő politika nyomán ilyen természetű közösségi segélyszolgálatra egyedül történelmi egyházaink lehettek képesek, akik megtépázva bár, de az egyetlen olyan szervezett, intézményes erőt képviselték, mely a totalitárius diktatúrát viszonylag épen túlvészelte.

Egyházunk, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület már csak a romániai rendszerváltozásban betöltött szerepe – Temesvár – okán is hivatottnak érezte magát a közösségi népszolgálatnak erre a magasztos feladatára. Az ellenállás és a küzdelem folytatásaképpen ez esetben – változott körülmények között – a teremtő munka és az önépítés szolgálatára vállalkozott. Bibliai és prófétai képlet: a harc és az építés egyidejű folytatása. Elmúlt két évtizedünk ennek a kettős szolgálatnak a jegyében zajlott.

Pál apostol azt tanácsolja az Efézusbélieknek, hogy „okkal járjanak, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek”. „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot – írja nekik –, mert a napok gonoszok” (Ef 5,15–16).

Messze megelőzve az apostoli kort, mintha az apostol szavára felelne rá, a Krónikák könyve arról tudósít, hogy Izsakhár fiai „felismerték az idő alkalmas voltát, hogy tudnák, mit kellene Izráelnek cselekednie” (1Krón 12,32).

Kimondva vagy kimondatlanul ezek vagy hasonló meggondolások vezéreltek bennünket a Sulyok István Református Főiskola, majd a Partiumi Keresztény Egyetem létrehozásakor.

1990 tavaszán, a kommunista diktatúra bukását követően, a biztató kezdetek után „a napok” újból „gonoszra” fordultak. Reá kellett ébrednünk arra, hogy a lopakodva visszatérő utódkommunista hatalom nemzeti közösségünknek a magyar egyetem iránti jogos igényét nem lesz hajlandó egyhamar teljesíteni. Ugyanakkor viszont az idő „alkalmatos” voltát is felismertük, hogy a meggyengült központi hatalom nyújtotta lehetőségeket kihasználva, ezen a téren előrelépjünk. Ennek megfelelően azonnal cselekedtünk, és Egyházkerületünk Igazgatótanácsa már az év májusában határozatban mondta ki első magyar nyelvű felsőoktatási intézményünk, a Sulyok István Református Főiskola megalapítását. Egyházunk élt azzal az előnnyel, amelyre az ateista rezsim összeomlása folytán tett szert, ilyenképpen ajánlva fel szolgálatát saját hívei, magyar nemzeti közössége javára.

Elszánt lépésünket és kezdeményezésünket utóbb „helyzetteremtő politizálásként” jellemeztük – ami azt jelenti, hogy nem ragadtunk bele az egészében véve hátrányos helyzetbe, hanem annak gyenge pontjait kihasználva, új helyzetet igyekeztünk kialakítani a magyar felsőoktatás tekintetében, illetve a magyar élet több más viszonylatában.

1998-ban, változott formában ugyan, de az előbbi helyzet ismétlődött meg kísértetiesen. Kormányra lépése után két évvel nyilvánvalóvá vált, hogy érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ nem annyira tagja, mint inkább „foglya” a román hatalomnak. Kudarcos felsőoktatási politikáját látva, másfelől pedig a magyarországi kormányváltozás nyújtotta kedvező körülményt kihasználva újból meghatározó lépésre szántuk el magunkat, és az év júniusában, egy sodró erejű ökumenikus nagygyűlés keretében, kockázatos egyoldalúsággal – a Sulyok Főiskola jogutódjaként – „kikiáltottuk” a Partiumi Keresztény Egyetem megalakulását.

Isten megsegített, és megáldotta fáradozásainkat. Az opportunista helyzetkövető politikával szemben helyzetteremtő politikánk újból eredményesnek bizonyult – és ezelőtt tíz évvel létrejött Egyetemünk.

Intézményalapítási törekvésünk, a PKE története – kezdettől fogva – abból a felismerésből indult ki, hogy: az erdélyi magyar nemzetrész számára az anyanyelven szerveződő egyetem valóságos létkérdés. „Az óvodától az egyetemig” – így hangzott kisebbségi oktatáspolitikánk jelszó-tömörségű programja, és ennek az átfogó célkitűzésnek jelentette felsőfokú kiteljesítését az egyetem, mely a mindenkori oktatási-tudományos feladatokon túlmenően nemzetpolitikai szempontból is stratégiai fontosságú szerepet tölt be. Rendeltetése az, hogy Erdélyben és Partiumban élő magyar közösségünk számára biztosítsa az esélyegyenlőséget az oktatás területén, és az, hogy – a magas színvonalú tudományosság követelményeinek megfelelően – magyar kistársadalmunk számára önálló értelmiséget és szakembereket képezzen. Ezáltal ugyanakkor az egyetem kulturális missziót is végez, hiszen saját kultúráját bármely közösség csakis saját anyanyelvén képes átadni, márpedig mivel egy közösséget elsősorban saját kultúrája definiál, hogyha a kulturális tartalmak átörökítése nem történik meg, a – kisebbségi – közösségnek a puszta megmaradása kerül veszélybe.

Tovább szélesítve a kört, azt is mondhatjuk, hogy a kulturális sokszínűséget, a kultúrák közötti párbeszédet és a kisebbségek védelmét szorgalmazó Európában az egyetemalapítással „korparancsnak” tettünk eleget. Trianoni megközelítésben viszont – annak gyógyításaképpen – örökölt hátrányos megkülönböztetésünk leküzdése terén tettünk nagy lépést előre, egy egységes Kárpát-medencei felsőoktatási tér kialakításának gondolatmenetében járulva hozzá a határok fölötti nemzetegyesítés politikájához.

Európai térben ez az irányvétel a magyar uniót az Európai Unióval társítja. Nem más nemzetek ellenében, hanem saját nemzetünk érdekében – 21. századi felemelkedésünk reményében.

Ehhez viszont bár szükségszerű, de mégsem elégséges csupán és kizárólag oktatáspolitikai és -stratégiai döntéseket hoznunk. Példának okáért a romániai törvények nem teszik lehetővé a magánegyetemek állami finanszírozását. Ennek következtében kezdettől fogva, de különösképpen az utóbbi nyolc esztendőben Partiumi Egyetemünk – Bukarest és Budapest között – szüntelenül a létfenntartás és a puszta túlélés határán küszködött. Következésképpen nyilvánvaló, hogy első önálló magyar egyetemünk finanszírozása és fennmaradása mindenekelőtt felelős politikai döntés kérdése.

A PKE–Sapientia-EMTE továbbfejlesztése, oktatási kínálatának bővítése tehát nem lehet csupán a PKE akadémiai közösségének felelőssége: fenntartásában és fejlesztésében szerepet kell vállalnia a mindenkori magyar kormánynak, az erdélyi magyar közösségnek – nem utolsósorban pedig a román államnak is. Hiszen, amint azt ezelőtt kilencven esztendővel Kós Károly Kiáltó szó című röpiratában megfogalmazta: „Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár: felséges erőgyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió nem dolgozó, improduktív, gyűlölködő, alattomos belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk – lehetünk – Romániának.

Nyíltan ésőszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek; inkább építők, mint rombolók; inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.

De azzal a feltétellel, ha megadatik számunkra az új keretek között az a minimum, melyet mi nemzeti kultúránk, ősi szokásaink, faji öntudatunk, szociális érzésünk, gazdasági fejlődésünk szempontjából ezeresztendős múltunk tanulságaképpen nélkülözhetetlennek tudunk.”

Alig hinném, hogy valaki vitatná: az anyanyelvűfelsőokatás megléte nélkülözhetetlen. Ezért is hoztuk létre a Partiumi Egyetemet, ezt követően pedig a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetemet.

Ám felsőfokú taninézeteink törvény általi elismerését követően azokat a feltételeket is biztosítani kell, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek a korszerű európai oktatás elvárásainak megfelelhessenek, s a különböző nemzetközi tudományos és oktatási programokba bekapcsolódhassanak, más szóval azt, hogy minőségi oktatást kínáló, versenyképes, a nemzetközi elvárásoknak megfelelő egyetemekké válhassanak.

Ennek viszont alapvető feltétele a Partiumi Egyetem, illetve az Sapientia-EMTE-PKE rendszer több pillérű, kiszámítható, nem kizárólag piaci és mennyiségi szempontokat érvényesítő költségvetési támogatása, amely lehetővé teszi az évek óta túlélésre és vegetálásra kényszerített egyetemi hálózatunk továbbfejlesztését és teljes igényű kiépítését.

Bibliai értelemben mindmáig Krisztus „ama kicsinyei” és „gazdag szegényei” maradtunk. Az anyaországnak köszönhető, viszonylagos anyagi biztonság ellenére puszta létünkért is minden nap meg kell harcolnunk. Az igazi demokrácia és jogállamiság, a nemzeti egyenjogúság és a teljes vallásszabadság hiányában, továbbá az emberi erőforrások és anyagi lehetőségek szűkössége miatt féltve szeretett és korlátok között épülő Egyetemünk léte és jövője továbbra sem nevezhető biztonságosnak.

Mindazonáltal minden okunk megvan a hálaadásra amiatt, hogy mind ez ideig megsegített az Úr Isten. Kétségek és reménység, emberi erőtlenség és emberfeletti erőfeszítések, fontos eredmények és leverő kudarcok közepette, lépésről-lépésre sikerült mind előbbre jutnunk, és mind lelki, szellemi és anyagi szempontból, mind szakmai, intézményi és infrastrukturális téren megerősödnünk. A régiók Európájának távlatában a Partiumi Keresztény Egyetem jel és szimbólum: önmagára találó és újkori reneszánszát élő partiumi térségünk remélt felemelkedésének és jövőjének biztató ígérete.

Szélesebb összefüggésben további biztatójelként tekinthetünk az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszerére, valamint arra a Nemzeti Összetartozásra, melynek Napját a Magyar Országgyűlés nemrégen nyilvánította ki, és 2010. június 4-én, első ízben tartotta meg. Éppen ideje volt a szólásnak és kiállásnak, melynek rendjén a magyar nemzet végérvényesen részévé válhat a Nemzetek Európájának.

Idézzünk a törvény Tanúságtételéből: „A Magyar Köztársaság Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. Ebből kiindulva az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására, és az Európában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi autonómia különböző formáira irányuló természetes igényének támogatására.”

Egységes nemzet és közösségi autonómiák: erről szól Európa. Ez Európa. Maurits Coppietersnek, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alapítójának mondása szerint: „Légy flamand, hogy európai lehess”. Magyar olvasatban, a nemzeti összetartozás klasszikus költői átfogalmazásában ez a példamondat a következőképpen hangozhatna: „Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk, és ez nem is kevés.”

Kolozsvár, 2010. június 11.