– Visszaköszön az elmúlt év legeleje, amikor én magam felhívást tettem közzé az autonómia melletti összefogásra, és azzal vágtam neki az új esztendőnek, hogy ha törik, ha szakad, mindenképpen szót kellene érteni a politikai és közéleti szerepelőkkel Romániában, Erdélyben. Hát felemás eredménnyel járt ez a kezdeményezés. Kezdjem a legnagyobbal: az RMDSZ-szel nem sikerült zöld ágra vergődni. Ragaszkodnak már-már doktriner, dogmatikus kizárólagosságukhoz és egyeduralmukhoz az erdélyi magyar politikai életben, és azt a taktikát követik, hogy vagy bekebelezik, vagy kizárják azokat, akik erre hajlamosak. Gondolok itt elsősorban a Magyar Polgári Pártra, amely egy tagozatává vált – sajnos – az RMDSZ-nek, és háta mögött a volt elnökkel, Szász Jenővel és a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel egy egészen különutas nemzetpolitikát folytat. De gondolok itt ellenkező előjellel az Erdélyi Magyar Néppártra, amely egyedül folytatja következetes módon a polgári-nemzeti politikáját a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség partnereként, szövetségeseként. Nekünk nem terem babér, ugyanis jobban szót ért az RMDSZ a román politikai aktorokkal, mint a saját lehetséges magyar partnereivel. Örömmel újságolom viszont, hogy egyik téren mindenképpen eredményt értünk el: partneri szövetségre léptünk az elmúlt évben a Székely Nemzeti Tanáccsal, talán ez a legfontosabb fejlemény az elmúlt esztendőben. Közös küldöttgyűlést is tartottunk, együtt veszünk részt minden akcióban. A legkiemelkedőbb ezen a téren, hogy kivilágítottuk Székelyföld határait, tehát újból egy nagy horderejű akciót sikerült megvalósítanunk, de ugyanakkor az autonómia terén a kölcsönös támogatás jegyében a partiumi autonómiamozgalom is megerősödött, ennek jelképes mutatója, hogy elfogadtuk és használtba vettük a partiumi zászlót, a Partiumi Autonómiatanács megerősödött, és az erdélyi tömbmagyarság két pillérében – Székelyföldben és Partiumban – gondolkozva folytatjuk az önrendelkezés útján való előrehaladást. Ennek az egységnek egyébként a legfontosabb alapelve, hogy megalkuvás nélkül, opportunizmus nélkül kell védenünk a magyar embereket, a magyar érdekeket, ez Kárpát-medencei szinten a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nyilvánul meg. Nemrégen tartottuk a Magyar Állandó Értekezletet, egyre sorosabbra fonódik a külhoni és az anyaországi nemzetpolitika. A legnegatívabb dolog, ami a múlt évre jellemző – hogy kérdésére válaszoljak –, az a beteges hungarofóbia, az az állampolitikai rangon működő magyarellenesség, amellyel nap mint nap szembetaláljuk magunkat, amely már eljutott a székelyföldi terrorvádig, amelyhez asszisztál a kormányzati pozícióra törekvő RMDSZ, akarva-akaratlanul asszisztál hozzá. Itt mindenképpen rendszerváltozásra van szükség. Rendszerváltozásra kisebbségpolitikai téren, rendszerváltozásra európai szinten, és ennek is kiemelkedő alakja Orbán Viktor, ennek az új rendszerváltozásnak. Mert könnyű belátni, hogy Európa sem mehet tovább azon az úton, amelyen eddig haladt. Nemcsak a sokrétű gazdasági válságra gondolok, vagy az „Egyesült Európai Államok” irányába mutató bekebelező európai politikára, hanem inkább arra, amit a migrációs válság robbantott ki, hogy ti. Európa öngyilkos módon, önfelszámoló módon, saját értékeit megtagadva előtérbe helyezi az idegen érdekeket, és kevésbé érvényesíti a kézenfekvő európai érdekeket. Ennek aleseteként említeném meg az európai kisebbségpolitikát. Ahelyett, hogy velünk foglalkozna – tízmilliókról van szó uniós szinten –, ahelyett, hogy a saját keresztény értékeinket, a saját kisebbségi érdekeinket tartaná szem előtt, a bevándorló kisebbségi érdekek kiszolgálójává válik, és lesajnálja a saját polgárait, lesajnálja a saját kisebbségeit. Én azt gondolom, hogy ahogyan Magyarországon megtörtént 2010-ben a második rendszerváltozás, ahogyan elindultunk – ugorva az időben – ’89-ben, amelynek évfordulóját nemrég ünnepeltük, vissza kell térnünk a kezdetekhez, vissza kell térnünk a gyökerekhez, és véghez kell vinni, ha tetszik, a második rendszerváltozást, minden téren, európai szinten, a magyar nemzetpolitikában, a kisebbségpolitikában, sőt egyházpolitikai téren is. Én magam az egyházból indulok, Temesvár jegyében és szellemében püspöki mivoltomban ezt a rendszerváltozást munkáltam, és sajnálatosnak tartom azt, hogyha az egyház visszazökken a régi kerékvágásba, és hogyha immár nem is kommunista érdekekhez alkalmazkodik, hanem egyfajta alázattal vagy opportunizmussal újból felhasználhatóvá válik a mindenkori hatalom által.  Az egyházaknak fontos szerepük volt a rendszerváltozásban erkölcsi, szellemi téren, és ezt a szerepet továbbra is vállalniuk kell.

 

 

– Éppen ennek a kérdésnek a szakítópróbája zajlik Marosvásárhelyen, Erdély újkori frontvárosában. Zaklatott múltat tud maga mögött Marosvásárhely. Dorin Florea polgármester korszaka, a maga módján, Kolozsvár Funar-korszakára emlékeztet bennünket. A leépülés, a háttérbe szorulás, az önfeladás területe Marosvásárhely, értve ezen az RMDSZ marosvásárhelyi illetőségű vezető személyiségeinek a működését, mint amilyen Markó Béla, Frunda György, Borbély László vagy Kelemen Attila, akik ugyanazt tették Marosvásárhelyen, mint nagyban, országos szinten. Nos, amint már utaltam rá, az RMDSZ doktrinertípusú, egyeduralmi felfogásán kell változtatni, és ezen a ponton ide kapcsolom Klaus Johannis felhívását, amikor az utca nyomására és szavára új kezdetről beszélt, és aki azt az álláspontot képviseli, hogy meg kell felelni a polgári társadalom elvárásainak, és politikai korrekcióra van szükség országos szinten. Én azt mondanám inkább, politikai rendszerváltozásra, új rendszerváltozásra van szükség ezen a téren is. Ebből az RMDSZ sem vonhatja ki magát. Tehát azt mondom, hogy pont úgy meg kell tisztulnia, pont úgy le kell számolnia a korrupcióval, a politikai és a gazdasági korrupcióval, nem szabad folytatnia azt az opportunista politikát, amellyel a pálya szélére taszítja a többi magyar szervezetet, vagy bekebelezi, vagy kizárja őket, hanem az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében vagy más, új formációban asztalhoz kell ülnie. Éppen egy ilyen felhívást tettünk közzé, és erre nézve küldtünk levelet az RMDSZ elnökének, Kelemen Hunornak, hogy a közelgő választásokra való tekintettel, de különösképpen az eszkalálódó magyarellenesség viszonylatában, mindenképpen közös asztalhoz kell ülnünk, mert nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egymás ellenében haladjunk, vagy akaratlanul román érdekek mentén helyezkedjünk el. Ezért aztán a választások élére állítjuk a magyar-magyar párbeszéd kérdését, és a nemzeti együttműködés rendszerének a külhoni részeként nekünk is együtt kell működnünk idehaza. Ez most már olyan parancsoló kényszer, olyan parancsoló belső kényszer, amely elől nem lehet kitérni, ennek indikátoresete a marosvásárhelyi helyhatósági választások lesznek, ezért aztán én magam is azon vagyok, és azért drukkolok, hogy sikerüljön a józanabb marosvásárhelyi RMDSZ-politikának érvényesülnie, és ne az országos kizárólagosságnak mondania ki az utolsó szót ebben az ügyben. Így hát a választások tényleg a 2016-os esztendő olyan kihívását jelentik, amelyek teljes mértékben átrendezhetik a politikai palettát, és megvan az esélyünk arra, hogy egy új kezdet induljon az erdélyi magyar politikában.

 

Ionescu Nikolett