Tőkés László azt az igét olvasta fel, melynek alapján 1956. nov. 4-én Ravasz László püspök hirdetni kívánta az igét a budapesti, Kálvin-téri református templomban. A prédikáció azonban az akkori forradalmi viszonyok miatt nem hangozhatott el. Az igehirdető felidézte: az evangélikus egyház püspöke, Ordass Lajos az egyházi iskolák bezárásakor úgy fogalmazott: "Arasszal méri a mérföldeket és a múló pillanatokat az, aki csak a mára gondol". Párhuzamba állítva az akkori, vészes időket és napjainkat, az igehirdető rámutatott arra, hogy a magyarság sorsképlete ma is ugyanazzal a két szóval írható le: küzdelem és építés.

Ezután a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség énekkara szolgált, Kiss Huba Ernő kántor-karnagy vezetésével.

A megemlékezést szervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Török Sándor megyei elnök köszöntötte a meghívottakat, aki részleteket olvasott fel Mindszenty József 1956. november 3-án, a Magyar Rádióban elhangzott beszédéből.

Schmidt Mária Nemzetünk lelkiismerete című előadásában rámutatott: a nácizmus és a kommunizmus egyaránt ellenségnek tekintette a kereszténységet. 1948 tavaszán a kommunisták nagy erőfeszítéseket tettek az állam és az egyház szétválasztása érdekében: az év októberében egyezményt írattak alá az egyházakkal, de így is tovább tartottak a letartóztatások. A református egyház két jeles képviselője, Ravasz László és Révész Imre püspökök felemelték szavukat a kommunista diktatúra atrocitásai ellen, sőt Ravasz László memorandumban is összefoglalta véleményét a református egyház helyzetéről, rávilágítva: "... a jobboldali fasizmust a baloldali fasizmus váltotta fel". Az előadó beszélt arról is, hogy a kommunista úthenger egyetlen egyházat és vallást sem kímélt: a magyar zsidóság közösségét elszigetelték a nemzetközi zsidó szervezetektől, koncepciós perek sora folyt a főrabbik ellen, akik gyakran emigrációba, vagy öngyilkosság elkövetésére kényszerültek. A katolikus egyházban ketten mutattak példát nemzetük és honfitársaik iránti önfeláldozásban: Márton Áron és Mindszenty József püspökök.

Márton Áron 1944-ben, egy templomi ünnepély alkalmával összegyűlt tömeg előtt emelte fel a szavát a zsidóüldöztetés és deportálás ellen. „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik” – hangzott el az idézet. A katolikus elöljáró kemény ellenállást tanúsított a kommunista román kormány intézkedéseivel szemben, és kiállt görög katolikus testvérei mellett is.

Hasonlóképpen cselekedett Magyarország utolsó hercegprímása, Mindszenty József is, aki fellépett az emberellenes ideológiákkal szemben, és ezért a kommunista diktatúra számára kínos, legyőzendő ellenféllé, Magyarország "lelkiismeretévé" vált. Hitt az imádság erejében, és tiltakozott a felvidéki magyarság deportálása ellen is. Mindemellett hatalmas tömegeket mozgósított, és a kereszténység gyakorlására buzdított. A diktatúra akkori vezére, Rákosi Mátyás koncepciós pert indított ellene, aminek nyomán életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. '56-ban kiszabadult, de ahogyan az ország, ő is újra elvesztette szabadságát. 1975. május 6-án hunyt el Bécsben, emigrációban – zárta előadását Schmidt Mária. 

Az előadást követően Ifj. Kristófi János Zsigmond egyetemi docens Liszt: Most mondjunk hálaszót című korálművét adta elő orgonán.

A templomi ünnepély végén Tőkés László szólt a gyülekezethez, rámutatva arra: sajnos ma is előfordulnak besúgók az egyházon belül, méghozzá magas beosztásban. Mindig voltak árulók, akik a szolgálat helyett a rendszer kiszolgálóivá váltak. Ezért sem szabad megfeledkeznünk azokról a példaképeknek számító egyházi kiválóságokról, akik életük kockáztatásával is Istent és hazájukat szolgálták – összegzett Tőkés László.

 

Nagyvárad, 2012. december 9.