2010. május 8. szombat
Send this article Print this article

Nagyvárad Sf. Ladislau városa?

Fórum a nagyváradi utcanevekről Nagyvárad, 2010. május 8.

Azt mondhatnák egyesek, hogy kicsinyes dolog itt utcanevekről vitatkozni és konfliktusba keveredni. Annak idején azt is mondták nekem, hogy miért csinálok olyan nagy ügyet a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának ügyéből? De az a helyzet, hogy ha kis dolgokban szemet hunyunk, akkor mindent elveszítünk. Tehát ezen a téren a százszázalékos következetesség az egyedüli célravezető politika. Mert nézzék meg: kilencven év óta – idén van a Trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulója – mindig csak hátrálunk, mindig csak aprádonként szorítottak hátrébb, ahogy Reményik Sándor írja az „Ahogy lehet” című versében – mindig félünk, mindig hátrálunk. Ezért semmit se nevezzünk „kicsi dolognak”.





Ráadásul a nyelvi környezet legalább olyan fontos, mint az épített környezet. A mi anyanyelvünk jelenléte a városban éppen olyan fontos, mint a Szent László- vagy a Körös-parti református templom, vagy a Sas-palota, vagy a Kanonok-sor. Egy idegen nyelvi közegben idegeneknek érezzük magunkat, hogyha anyanyelvünket száműzik. Nézzék meg Kassát, nézzék meg Pozsonyt! Mi lett ezekből a városokból? Mi lett Kolozsvárból? Az első benyomása az embernek, amikor odamegy, hogy alig hall ott magyar szót – ugye, maguk is így szokták mondani.

Ez egy céltudatos, évtizedek óta, közel száz éve tartó politika, és sajnos mi is felelősek vagyunk amiatt, hogy ez a helyzet kialakult. Nagyon jól jött Fleisz János hozzászólása: ha a magyarok a történelmi utcaneveket akarják használni, hallani, akkor ezt figyelembe kell venni, és hivatalosainknak ezt kell képviselniük. Ráadásul a 27 százaléknyi magyarság Nagyváradon… ne nagyon mondjuk, hogy 1.400.000 magyar, vagy 1.500.000 magyar él Erdélyben, vagy hogy 27 százalék magyar él Nagyváradon. Ezek a számok nagyon kétes értékűek. Ne felejtsük el, hogy az asszimiláns réteg tagjainak száma tízezrekre, romániai viszonylatban pedig – gondolom – százezrekre rúghat. Ők azok, akik még magyarok valamennyire, románosodó-félben vannak, de még nem románosodtak el.

Tehát az anyanyelv és ezek a kérdések fegyvert is jelentenek. Békés fegyvert, hogy hódítsuk vissza azokat, akik meginogtak. Jön a népszámlálás. Ma, a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács ülésén, Hódmezővásárhelyen ott volt Németh Zsolt volt és jövendőbeli államtitkár, a Kárpát-medence képviselői, ott voltak az RMDSZ képviselői is, nevezetesen Márton Árpád parlamenti képviselő, az országos RMDSZ nevében. Ott például külön megtárgyaltuk, hogy küszöbön állnak a népszámlálások. Be kellene indítanunk egy erőteljes kampányt, hogy az emberek vállalják az identitásukat, mert van, aki nem is tekinti fontosnak, elsikkad, mert a számlálóbiztos úgy teszi fel a kérdést; vagy éppen külföldön dolgozik, a család tagjai nem jelentik, nem számolják meg őket, és így tovább. Ez mindegyik határon túli magyar közösség esetében fontos. Több helyen lesz ebben az évben, vagy jövőre, vagy azután népszámlálás – tehát nagyon fontos ez a kérdés. Ezért is jó ez a fórum – már a második az idén ilyen jelleggel: az első akkor volt, amikor bemutattuk Nagy József Barna történelmi utcanevekről szóló könyvét. Gratulálunk az EMI és az EMNT megyei szervezeteinek, hogy ezeket az ügyeket vállalják és képviselik, és ezért a mai rendezvényért is csak gratulálni lehet. Ez a közvita műfaja.

Éppen vasárnap jártunk kint Érmihályfalván, az érmelléki-partiumi autonómia ügyében. Nagyon jól sikerült az a regionális találkozó. Ne csak a Székelyföldi Régióban gondolkozzunk, hanem az Észak-Nyugati Régiót is szabjuk úgy át, hogy magyar szempontból az autonómiának egyfajta vegyes státusát, területi jellegű és személyi elvű vegyes konstrukcióját hozhassuk létre. Másképpen, ha ez így folytatódik, könnyű belátni, hogy az, ami Trianonban elkezdődött, hova fog vezetni…

És ne mondjuk azt, hogy a többség erős – inkább az a kérdés, hogy mi mennyire vagyunk gyengék. Mert amikor egy meccsnek a sorsa eldől, akkor lehet, hogy az ellenségre rámondják, hogy az egy erős focicsapat, de az igazság az, hogy sokszor az ellenfél nagyon gyenge – ez igencsak viszonylagos. Ne legyünk olyan Isten gyávái, ne legyünk megalkuvók, opportunisták, ne mindig csak hátráljunk. Tehát itt nem csupán a fordítói iroda, vagy Biró Rozália hibájáról vagy felelősségéről van szó, hanem egy politikai attitűdről, egy helyes vagy helytelen politikai irányvonalról.

Tájba simuló politikával nem lehet megtartani a magyarságot. Fejjel sem szabad menni a falnak, de küzdelmeinket meg kell vívni. A ciántechnológia ügyében: 48 szavazatot gyűjtött össze a román delegáció, írd és mondd, s ebben benne van majdnem húsz román szavazat – mi pedig 488 képviselőt győztünk meg. Rendkívül nagy harc volt. Ott volt a Roșia Montana Gold Corporation még a szavazás ideje alatt is. Mondom Winkler Gyulának és Sógor Csabának, gyertek, írjunk még egy körlevelet a közel 800 képviselőnek, és küldjük el e-mailen, mert ez egy óriási nyilatkozat-háború, levelezés, személyes lobbi – mi se legyünk tétlenek. Mint egy darázsfészek, olyan volt az utóbbi napokban az Európai Parlament. Jean Marinescuék – aki a Ceauşescu-időben a repülőgépiparnak egy magas rangú vezetője volt, gondolhatják, hogy milyen alapon – mit meg nem tettek. Még támogatókat is szereztek a Néppárt magas vezetőségében, akik aztán leégtek. De végül is a Jóisten megsegített, és következetes módon ki tudtuk harcolni ezt a nagyarányú, tizenegyszeres győzelmet. Erdély hegyeiről van szó, folyóinkról, a Tiszáról, a Tisza–Duna vízrendszer épségéről van szó…

Hát milyen Erdélyt akarunk, testvéreim? – tegyük fel így a kérdést.

Az utcanevek mérgesedő vitája „sine ira et studio”, harag és elfogultság nélkül: amikor valakik WC-papírral csúfolják azt az embert, Nagy József Barnát – nem akarom most laudálni –, aki a cigánymissziós központ vezetője, egyházunk jeles képviselője, minden jó ügyben ott van hosszú évek óta; róla még azt sem lehet mondani, hogy túl sokat politizálna, ő a nemzeti közszolgálat „napszámosa”… És akkor a gőgös, sikerpropagandából élő megyei RMDSZ képviselői WC-papírral üzengetnek Neki a sajtóban … Hát erről tudják, mi jutott eszembe? A Bibliák: amikor Papp László expüspök tízezer bibliát a papírmalomba küldött, és WC-papírt készítettek belőlük. Az amsterdami múzeumban olvashatók Károli Gáspár igéi ilyen WC-tekercseken, a kultúra- és a hitrombolás megrendítő mementójaként. És ezt egyházi együttműködéssel tették annak idején. Hát ne csúfolják WC-papírral Nagy Barnát, legyünk szolidárisak azok iránt, akik magyarságunkért kiállnak, – ez esetben – az utcáinkért, hiszen az utcák múltunk, jelenünk és jövőnk szimbólumai: „nomen ist omen”. Mementóként hirdetik hitünket, magyarságunkat, történelmünket és talán jövendőnket is, ha Isten is úgy akarja.

Apropó, utcanév: gratulálok Mohácsi Lászlónak – ezt a plakátot ő készítette. Ugye, ráismernek: ez a „Sf. Ladislau” sikátorszerű utca, a nagyvárad-réti templom mellett. Pedig se nem Sfantu, se nem Ladislau,  mert ő Szent László. És közben zajlik a Varadinum „cu pompă şi alai” [rom., kb. síppal, dobbal, csinnadrattával – Sajtóirod. megj.], hogy románosan mondjam. Dicsekszünk a Varadinummal, közben pedig Szent Lászlónak csak egy „ulicioară” [rom. sikátor – Sajtóirod. megj.] jut a saját városában, hogy stílusosan fogalmazzak. Van Szent László ünnep Nagyváradon. Nagyszerű ötlet volt, hogy Böcskei László püspök úr meghirdette a Szent László zarándoklatot jövő évtől fogva… Ezzel szemben azonban Szent László, az alapító városában még mindig nem jár ki egy tér vagy utca az Ünnepeltnek! Akkor aztán mind „Varadinumozhatunk”. Mert ez sértés a keresztyénség ellen. Ez a „Sf. Ladislau” sértés szent királyunk, a római katolikus egyház, sértés az egész magyarság ellen. Mi ezt már évek óta szóvá tettük, Barnáék aláírásokat gyűjtöttek, sehol semmi foganatja nem volt, sőt, az történik, hogy „Hagyó” Ödönék – tréfásan hadd nevezzem így őket –, csúfolják azt az embert, aki sokkal inkább elismerést érdemelne.

Az így gondolkozó emberek a Nyakó-féléktől tanulták el a médiapropaganda Ron Werber-i pártiskolai tanleckéjét. Amikor Nyakó és Újhelyi az RMDSZ vendégei voltak, ezt tanították, idézem: „ellenséget kell keresni, s ha nincs, akkor démonizálni kell valakiket”. Ez a Ron Werber-i módszer, ezzel nyert Medgyessy, ezzel nyertek Aczél Endre barátai – akit idén Lakatos Péter hívott meg ide – Medgyessy, Gyurcsány ezzel a módszerrel nyertek Magyarországon. Ellenségkép, rátámadni, egészpályás letámadás, úgyis ők vannak a hatalomban, ők osztják a pénzt, a pénz az hatalom, és egyszerű: meg van oldva a kérdés.

Ismerjük a módszert, de ismerjük a metternichi módszert is. Metternich kancellárnak tulajdonítják azt a mondást, hogy „amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére”. Amikor Török Sándor és Nagy Barna kiállnak és az utcanevekért harcolnak, egyszer csak megjelenik a helyi és a megyei RMDSZ, váratlan fordulat történik, a témát kisajátítják, sőt elrontják, és teli szájjal szidni kezdik a másik oldalt.

Azzal nincs bajunk, ha összefogunk ebben a jó ügyben. Azt viszont kikérjük magunknak, hogy bárki is monopolizálja az ügyet, és Ron Werber-i, Metternich-i módszerek vegyítésével vezessék félre az embereket.

A többi már csak ráadás: az, hogy „Bánat utcának” nevezik a strada Banatuluit (a végén majd mi is elénekelhetjük). De akár a Kozacek-szobrot is ide hozhattuk volna, kitehettük volna díszletnek. Továbbá ott van a Lorántffy-pálya: ki adta oda az ortodoxoknak? Kik szavazták meg? Az ilyen esetekben joggal várhatjuk el az odafigyelést – mint ahogyan a marosvásárhelyi RMDSZ-től is elvárhatjuk, hogy ne szavazza meg Gusă Ștefan tömeggyilkos tábornok szobrának a felállítását…

Meddig hallgatjuk el ezeket a problémákat? Nem csupán egy rongyos utcanévről van szó. Meddig tűrjük el? Meddig hallgatjuk el, hogy azok, akik a mi nevünkben döntenek, pénzt osztanak, kormányoznak, azok sorozatosan ilyen politikai és nemzetünket sértő hibákat követnek el?!

Aztán éppen olvasom Szabó Ödön ügyvezető elnöknek az interjúját, melyben munkahelyteremtésről, megélhetésről, bérekről beszél. – Ez nagyon hálás téma, mert azt fejezi ki, hogy együtt érez a bérből, fizetésből élőkkel. De talán jobb lett volna, ha – mondjuk – alakít az RMDSZ egy külön alapot a magyar munkavállalók támogatására, és nem fizetteti meg az utcanévtáblákat, melyeket az egyszerű váradi polgárok esetleg fel akarnak tétetni. Olyan hiteltelenül hangzik mindez a leggazdagabb emberek, bihari RMDSZ-vezetőink szájából – ugye, a „Mecénások” éppen a nagykárolyi régiót fosztották meg egy 320 milliós projekttől annak idején. Vagy olvassuk, hogy Biró Rozália már-már földesúri, földesasszonyi minőségben a legnagyobb földterületekkel rendelkezik a magyar politikusok közül, úgy tudom, hogy még Regátban is vannak földterületei. Lakatos elvtárs pedig bekerült az ANI (Feddhetetlenségi Ügynökség) és a DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) célkeresztjébe, ami nem is csoda, hiszen tavaly csak az egyik cégéből több profitot vett ki, mint a Festum Varadinum összköltségvetésének a kétszerese.

Erről ennyit, ne menjünk mélyebben bele, mert valójában nem ez foglalkoztat minket, hanem az a politika, amit ők folytatnak. Az a politika, hogy egy nap Aczél Endre van itt, utána pedig jobbról előznek, és meghívják Duray Miklóst (szegény, azt se tudta, hogy milyen politikai térben tartózkodik), mert most már illik meghívni Duray Miklóst, mivel Magyarországon megváltozott a kormányzat. Most már jön a „nemzeti kurzus”, jobbról kell előzni, felvidékiekért aggódni. De még ezt is tegyük félre ma este.

Ami nagyon bántó ebben az utcanév-ügyben, az az inkompetencia. Az a hozzánemértés.

Mi ennél többet érdemlünk.

Éppen ezért mondanám végezetre azt, ami a legfontosabb, hogy: az egész váradi magyarság fogjon össze – a kompetencia és az ügyszeretet s nem a pénz jegyében.

Maholnap Szabó Ödön katolikusként többet jár a református templomba, mint én magam. Egyfolytában beszédeket tart a református templomokban és folyton „vizet prédikál” nekünk.

Tisztázzuk: nekünk nem az RMDSZ adja a pénzt. Ők választott embereink, akik a mi adólejeinket osztják szét közöttünk, városi vagy megyei szinten. Ezért nem kell hálásnak lennünk. Ez természetes. Ezt a pénzt kutya kötelességük az adófizető magyarokhoz visszajutatniuk, legyenek akár a székelyföldi Polgári Párt vagy a bihari RMDSZ tanácsosai. A közpénz nem arra való, hogy az uralkodó RMDSZ-párt ebből rendezze meg permanens választási kampányát templomainkban vagy a falunapokon s a Varadinumon. Sikerpropagandájuk – a mi pénzünkön – vérlázító.

Amióta eljöttem én, mint püspök, látom, hogyan hatol be az RMDSZ a pénze ürügyén az egyházba. Egyházunkban nincs keresnivalója a pártpolitikának, mi morális politikát végeztünk, ameddig ott voltam. A jó mellett ki kell állnia az egyháznak. Támogatnia kell minden jó ügyet. De nem válhat napi politikai, pártpolitikai piaccá és hadszíntérré azon az alapon, hogy visszakapjuk az adólejeinket.

 A Varadinum se alakuljon át ennek a permanens RMDSZ-kampánynak a keretévé, a sikerpropaganda rendezvény-sorozatává. Emlékezzünk vissza azokra az időkre, amikor létrejött a Varadinum, milyen tiszta volt. Azóta kezükbe vették a Varadinum Alapítványt, az alapítványból előbb kitessékelték az egyházakat, utána beinvitálták, most is ott vannak a képviselők, de valójában kisajátította az RMDSZ. Nem helyes a politika és a civilszféra ilyetén fajta összefonódása, mert abból mindig rossz lesz. A civilszféra legyen önálló, és egy politikai szervezet, mint az RMDSZ vegye megtiszteltetésnek, ha támogathatja a civilszférát pénzével, vagy befolyásával, vagy javaslataival, vagy határozataival.

Ezért azt javasolom, hogy ebbe az irányba kell tovább lépnünk. Magyarországon az egész támogatási rendszert átszervezik. A Szülőföld Alap egy klientúragyűjtő helyévé vált a volt kormánynak, noha az is igaz, hogy néha másoknak is, nem csupán a klienseiknek csurrant-cseppent. Most viszont átalakul az egész támogatási rendszer, az egész magyar szolidaritási és együttműködési rendszer. Ne hagyjuk, hogy egyesek immár nem csupán a lejeinkkel, hanem magyarországi testvéreink adóforintjaival is visszaéljenek

Fogjunk össze mi, a civilszféra, az egyházak, az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Polgári Szövetség, Várad barátai – együtt lépjünk túl ezen a helyzeten. Állapítsuk meg a „Pece-parti magyar minimumot”. Egy olyan kultúrpolitikát, szociális- és régiópolitikát alakítsunk ki, egy olyan stratégiát alkossunk, amelyben megvan a maga helye az RMDSZ-nek is, megvan bárkinek a helye, aki a nemzeti ügyekben összefog.

Azt viszont nem engedhetjük, hogy miután Romániában – Temesvár után – megbukott az egypártrendszer, ugyanazt visszahozzák a hátsó ajtón, és a magyarok megint egypártrendszerben éljenek, és ha akarnak se tudjanak mást megválasztani a város, a megye élére, vagy az országos képviseletbe, mint ezt az egyetlen, egyeduralkodó pártot.

Én szövetségese vagyok az országos RMDSZ-nek, az erdélyi Magyar Összefogást megalapítottuk. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ így juttatott ki három képviselőt az Európai Parlamentbe. Én komolyan gondoltam ezt a szövetséget. De ha a másik fél csak cselezni akar velünk, s az összefogás ürügyén akar kijátszani és nagyobb hatalomra szert tenni, akkor felül kell vizsgálnunk ezt az egész szövetséget. Márpedig jön a második Orbán-kormány, a nemzeti kormány, és itt az ideje, hogy összefogjunk. „Itt az idő”, hogy alapfokon, megyei szinten és felső szinten is összefogjunk minden országban, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában. Ma ezekről beszéltünk a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács ülésén. Arról, hogy miként alakítsuk át ezt az egész magyar világot a kettős állampolgárság révén, a határok feletti nemzetegyesítés, az autonómiák rendszere által egy egységes nemzetté.

Méltó volna, hogy Trianon kilencvenedik évfordulóján „nemzeti fordulat”, nemzetpolitikai rendszerváltozás álljon be a magyar politikában.

Nagyon fontos dolgok ezek, túlmutatnak ezen a szépszámú közönségen, túlmutatnak az utcaneveken. Ahogyan az ortodox térfoglalás zajlik Székelyföldön (húsz év alatt közel kétezer templomot építettek csupán Erdélyben), ahogyan folyik a román térhódítás minden szinten Erdélyországban – nem szabad hagynunk, hogy a Kárpát-medencében ez a fajta alattomos térhódítás tovább tartson, mert az végzetes volna számunkra. Az utcanév-táblák hadd szolgáljanak mementó gyanánt arra nézve, hogy mi a teendőnk és hivatásunk!

A kilencvenedik évfordulón éppen itt az ideje annak, hogy azzal készüljünk a századik évfordulóra, hogy megálljt parancsoljunk a nemzetünk pusztulását hordozó trianoni folyamatnak. Már önmagában az is nagy eredmény volna, ha megtorpanna vagy leállna – de közös célunk az kell legyen, hogy teljesen megfordítsuk ezt a folyamatot. Trianon sebeinek a gyógyítására kell szövetkeznünk.

Ne hazudjunk tovább, mint Gyurcsány, ne hazudjuk a sikereket, ha vannak, ha nincsenek. Hanem álljunk a sarkunkra, és egy egészen új nemzetpolitikával szolgáljuk nemzetünk talpraállását, felemelkedését – a magyar jövendőt.

Nagyvárad, 2010. május 7.

Tőkés László



hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010