A rendezvény nem véletlenül kapta a Temesvár – 1989. december, Marosvásárhely – 1990. március, Bukarest – 1990. júniusalcímet, hiszen ma már történelmi tény: a temesvári népfölkelés elvezetett ugyan a Ceaușescu-diktatúra bukásához, de a romániai totalitárius rendszer és nómenklatúra átmentése már a forradalom napjaiban megkezdődött, 1990-ben véres eseményekbe torkollott, hogy békés úton mindmáig tartson.

A bányászjárás (románul mineriadă) azoknak a romániai eseményeknek az összefoglaló neve, amelyek során a posztkommunista központi román államhatalom szervezetten Bukarestbe szállította és felfegyverezte a Zsil-völgyi bányászokat, hogy a „nép egyszerű fiai” megvédjék a „választott” rezsimet a valódi rendszerváltást követelő „értelmiségi bandáktól”. Az 1990-es években hatszor is volt bányászjárás, mindegyik a fővárosba irányult. Az első négy megmozdulásról (1990-91) bizonyítható, hogy a Ion Iliescu-féle vezetés hívta be a bányászokat a rendszer ellenfeleinek megfélemlítésére, még az utolsó két alkalommal az indítóokok elsősorban gazdaságiak voltak, ekkor nem is jutottak el a vájárok Bukarestig. A bányászjárások során a politikai komisszárok által irányított és mozgatott, felhergelt munkások rengeteg embert megvertek, számos épületet feldúltak, megtámadták a kibontakozó demokrácia egyes intézményeit. A hivatalos adatok szerint a hat bányászjárásnak összesen 9 halottja és kb. 1250 sebesültje volt, miközben 605 letartóztatást regisztráltak. Az eseménysorozat ártott Románia nemzetközi megítélésének, késleltette az európai integrációhoz vezető utat.

A Temesvár Társaság Teréz-bástyabeli galériájában megtartott tegnapi fórum az egyik ’89-es felkelő javaslatára néma főhajtással kezdődött az áldozatok emlékére. A moderátor Toró T. Tibor, volt temesi parlamenti képviselő, jelenleg az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, röviden utalt a történelmi kontextusra: 1990. június 13-án a hatalom előbb rendőröket, majd gyári munkásokat vezényelt a fővárosi Egyetem téren napok óta békésen tüntető, valódi rendszerváltást követelő demokraták ellen.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta: az 1989-es temesvári spontán antikommunista népfelkelés kezdeti energiáját felhasználó, Iliescu irányította „államcsínyt” elsőként az 1990. márciusi Temesvári Kiáltvány leplezte le és utasította el, de a kommunista restaurációmegtörtént. Alig fél évvel a „diktatúra bukása” után „pártunk és kormányunk”, valamint a volt Securitate szinte zökkenőmentesen térhetett vissza a hatalomba. Demokratikus álcát és eurokonform alakot öltve, negyedszázad után is kellő taktikai érzékkel és profizmussal őrzi pozícióit – mondotta erdélyi EP-képviselőnk. Kiemelte: komor figyelmeztetőként állnak előttünk közelmúltunk olyan tragikus eseményei, mint az ún. terroristák 1989. decemberi vérengzései, az amúgy békés, „multikulturális” Marosvásárhely 1990-béli „fekete márciusa”, vagy a Temesvár szellemében lezajlott Egyetem téri tüntetések 1990 júniusában való leveretése. Kelet-Közép-Európa számos országában még mindig nem büntették meg az embertelen kommunista rendszert fenntartó és kiszolgáló elnyomókat, továbbá nem rehabilitálták és nem kárpótolták az áldozatokat, de a nemzetközi jog sem képes szembenézni a kommunista múlttal és annak örökségével. Például azzal, hogy az antikommunista rendszerváltók még mindig üldözöttek, míg a kommunista politikai rendőrség átmentett ügynökei továbbra is üldözők.

Ő maga a temesvári népfölkelés kitörésének 20. évfordulóján javasolta egy politikai nyilatkozatban egy európai büntetőbíróság felállítását, amely elvégezhetné végre a kommunista rezsimek idején elkövetett emberiség elleni bűntettek törvényes kivizsgálását és a nemzetközi jogszabályoknak megfelelő ítélkezést. Idén májusban az Európai Parlament 2009. áprilisi határozatának megfelelően létrejött nemzetközi szervezet, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja is magáévá tette brüsszeli konferenciáján a kezdeményezést. Európa és a tagállamai is csak úgy és akkor térhetnének a hiteles demokrácia és jogállamiság útjára, hogyha mind a nemzeti, mind a nemzetközi igazságszolgáltatás szintjén készek és képesek volnának törvény elé állítani az emberiség elleni bűnök, a tömeggyilkosságok és a háborús bűntettek elkövetőit – szögezte le Tőkés László, emlékeztetve: ennek elérésére irányul az az indítvány is, mely 2009 decemberében – a nürnbergi per mintájára – a kommunizmus „temesvári perét” kezdeményezte.

Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke, egykori temesvári forradalmár hozzászólásában kiemelte: az 1989-es események nem merítették ki ténylegesen a forradalom fogalmát, nem is felelnek meg a szótárszerű definíciónak: nem alakították át a társadalmi és politikai intézményrendszert, nem hoztak komoly kulturális, gazdasági áttörést. Ugyanazok a hatalmi struktúrák, ugyanazon személyek lendültek mozgásba 1990 márciusában Marosvásárhelyen és júniusban a fővárosban, amelyek/akik „ellopták” a temesvári forradalmat. Konkrét példákat felhozva demonstrálta, hogy negyedszázad múltán is az egykori kommunisták és szekusok, illetve felkent utódaik irányítják vagy legalábbis befolyásolják a romániai politikai és közéletet. Mihalcea szerint feltárt bűncselekmények százaink dossziéi nem kerültek bírósági fázisba, a kommunista bűnösöket egy egész állami-hatalmi szövedék protezsálja mind a mai napig.

Szavait megerősítette Dan Voinea nyugalmazott vezérőrnagy, volt katonai főügyész, aki a Ceauşescu-per egyik főszereplőjéből az Iliescu-rezsim ügyeinek feltárójává vált, majd emiatt ki is szorították a honi igazságszolgáltatásból, ma már csak tanítani engedik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kommunizmusnak összességében egymillió áldozata volt csak Romániában, de még az 1989 előtt bűnöket sem sikerült teljes mértékben feltárni, nemhogy megtorolni és jóvátenni. Egy „láthatatlan hadsereg” védi a kommunista megtorlások főkolomposait éppúgy, mint a posztkommunista korszak törvényszegőit: rendőrökből, katonákból, ügyészekből titkos ügynökökből, politikusokból, állami hivatalnokokból, egyetemi tanárokból, nagyvállalkozókból és más fennforgókból áll ez a hadsereg, akik az elmúlt esztendők minden hatalmi fennállásának kedvezményezettjei és egyben protezsáltjai voltak. Voinea az igazságszolgáltatást egyszerre bírálta, amiért nem látja el alapfeladatát, azaz a mindenkori bűnözők felelősségre vonását és megbüntetését, és mentegette, mert ki van szolgáltatva a korrupt politikai osztálynak, amelynek nem áll érdekében megfelelő törvényi, anyagi és szellemi hátteret biztosítani a bűnüldözéshez, hiszen ennek ő maga inná meg a levét. A volt ügyész megerősített: az 1989-90-es évek véres eseményeinek áldozatait sikerült azonosítani, az elkövetőket többé-kevésbé sikerült megbüntetni, ám még számos elkészült ügyirat nem került tárgyalásra, ezek java része olyan ügyészek fiókjaiban porosodik, akiket „feledékenységre késztetett a rendszer”. Politikai közakaratra és ráhatásra lenne szükség, „perek kellenének”, nemzetközi nyomás sem ártana, e tekintetben melegen üdvözölte Tőkés László európai kezdeményezését, valamint az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja törekvését, hazai szinten pedig a Temesvár Társaság következetes kiállását.

A fórum előadói és részvevői között nem vita, hanem inkább konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy Romániában a jogállamiság még csupán egy torzó, Európában kettős mércével mérik nemcsak a múltat, de a jelent is, ugyanakkor súlyos hiányosságok vannak az oktatás és nevelés terén, ami a történelmi és a társadalmi igazságosság feltárását és közvetítését illeti a fiatal generációk felé. Konklúzióként az körvonalazódott, amit Tőkés László így fogalmazott meg: „szabadságharcunkkal együtt és azzal párhuzamosan tovább kell folytatnunk igazságharcunkat”.