A válságért felelősöket vizsgálja az ügyészség, ne a közösségi ügyért következetesen kiálló hiteles személyeket

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége aggasztónak tartja azt a cinikus és cinkos hozzáállást, amelyet a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék melletti Ügyészség Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatósága (DIICOT) tanúsít elnökünk, Tőkés László ellen indított koncepciós eljárás rendjén.

Az nem okozott meglepetést, hogy a Szociáldemokrata Párt egyik helyi vezetője a párt megroggyant erdélyi támogatottságának helyreállítására jobb stratégiát nem talál, mint azt, hogy Tőkés László Székelyföld területi autonómiáját ismételten szorgalmazó nyilatkozatai ürügyén – ország- és nemzetféltésüket bizonyítandó – jogi köntösbe bújtatott politikai támadássorozatot indítson az Európai Parlament alelnöke ellen. Nem először és valószínűleg nem is utoljára teszi ezt. Még a módszer sem túl eredeti, hiszen hasonló vádakat – „az ország alkotmányos rendjének erőszakos megváltoztatására való uszítás”, „az állam területi egységének, szuverenitásának és függetlenségének csorbítása”, egyszóval „hazaárulás” – koholtak ellene 1989 decemberében is. Igaz, akkor a Ceauşescu-rendszer politikai rendőrsége, a hírhedt Securitate boszorkánykonyhájában főzték ki mindezt. Minden bizonnyal és ugyanazon személyek plántálták át koholmányaikat a rendszerváltozás utáni világba is.

Nem szükséges jogi szakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: egy demokratikus társadalomban a békés tüntetés, illetve az erre irányuló felhívás természetes közjogi „műfaj”, illetve eljárás. Egy jogállamban nemhogy tiltanák, hanem maga az alkotmány teszi lehetővé a kollektív politikai véleménynyilvánítás eme formáját – a politikai pluralizmus elve, valamint a lelkiismereti, a szólás- és a gyülekezési szabadság alapján. Hogyha az illetékes hatóság, illetve az ügybe alaptalanul „bevont” DIICOT ezt még három hónap elteltével sem képes megítélni, hanem idén július óta lebegteti az ügyet, ahelyett, hogy bűncselekmény nyilvánvaló hiánya miatt lezártnak nyilvánítaná – akkor nem csupán a kellő szakértelem hiányát, hanem ezzel együtt a hatalomnak a poszt- és nacionálkommunista feljelentővel való cinkosságát is joggal feltételezhetjük.

Több mint két évtizeddel a rendszerváltozás kezdete után, szomorúan tapasztaljuk a román jogállami rendszer sérülékenységét a sötét politikai praktikákkal szemben. Amíg a hazai igazságszolgáltatásban arra jut idő, pénz és energia, hogy a valós közösségi érdeket megjelenítő hiteles személyiségek ellen az Ügyészség Szervezett Bűnözést és Terrorizmust Kivizsgáló Igazgatósága „hazaárulás” vádjával folytasson eljárást, ahelyett, hogy azokat a személyeket és érdekcsoportokat vizsgálná, akiknek felelőtlensége miatt az ország a gazdasági csőd szélére sodródott, polgárainak nagy része pedig a létminimum határán tengődik, addig sem igazi demokráciáról, sem európai jogállamiságról nemigen beszélhetünk Romániában. Ennek viszonylatában pedig azon sem csodálkozhatunk, hogy az Európai Unió előtt Románia rendre elbukik az igazságszolgáltatás reformjának, illetve politikamentességének a vizsgáján.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége nevében

Toró T. Tibor
ügyvezető elnök

Kolozsvár, 2010. november 11.