2018. április 18. szerda
Az EU vezetői támogatnák az ENSZ migrációs csomagját
Az ENSZ Közgyűlés által tavaly szeptemberben elfogadott New York-i nyilatkozat célkitűzéseinek megfelelően immár javában tart a migránsokról és menekültekről szóló globális dokumentumtervezet többfordulós vitája.
Mostani strasbourgi ülésszaka keretében a vitába az Európai Parlament is bekapcsolódott, április 17-én állásfoglalási indítványt terjesztve elő a világszervezetnek a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról, illetve a menekültekről szóló globális megállapodásának támogatása céljából.
Ennek összefüggésében nyilvánvaló, hogy Magyarország, illetve az április 8-i választáson rendkívüli demokratikus meghatalmazást nyert, Orbán Viktor vezette kormány migrációs politikája a két nemzetközi szervezet „harapófogójába” került. A választások előtt az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága intézett élestámadást országunk ellen, a választások után viszont az EP Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), utóbb pedig az EP plenárisán folytatódott az ellenséges propagandakampány Magyarország ellen.
Hozzászólásában Tőkés László EP-képviselő – egyebek mellett – határozottan visszautasította, hogy az Unió a migrációellenes álláspontja miatt bélyegezze meg és büntesse Magyarországot és szövetségeseit. Míg az ENSZ készülő dokumentuma egészében véve pozitív jelenségnek tekinti a népvándorlást, Antonio Guterres főtitkár pedig egyenesen egy olyan világot vizionál, melyben „örömmel fogadjuk a migrációt és annak pozitív hatásait”, ezzel szemben Magyarország „rossz és veszélyes folyamatnak” ítéli a népvándorlást, melyet fel kell tartóztatni – idézte képviselőnk Szijjártó Péter külügyminiszter szavait.
Manfred Weber, az EP néppárti frakciójának elnöke szerint szintén nem egy kedvező jelenségről, hanem „migrációs válságról” beszélünk, mely „hosszan tartó kihívást” jelent a világ számára. Ki kell állnunk Európa biztonságáért – mondotta a német keresztényszocialistapolitikus. Erdélyi képviselőnk felszólalásában őt is idézte, akinek véleménye szerint: „Világos, hogy vagy biztonságos Európa lesz, vagy nem lesz Európa egyáltalán.”
Tőkés László azzal a felhívással fordult az Európai Parlamenthez, hogy „opportunista módon ne támogassa az ENSZ migrációs paktumtervezetét”.
Vitazáró beszédében Federica Mogherini külügyi főképviselő föltétlen támogatásáról biztosította az ENSZ eleve elhibázott megállapodástervezetét, kijelentve, hogy a nemzetközi elvek és szabályok tiszteletben tartására alapozott dokumentum elsőrenden a migránsok emberi jogainak a védelmére épít, amely kérdésről egyáltalán nincsen helye vitának. Az olasz politikus az európai polgárok emberi jogairól, valamint az Unió tagországainak önrendelkezési jogairól és szuverenitásáról nem tett említést.
(Tőkés László hozzászólása a Dokumentumok rovatban olvasható.)
(Tőkés László hozzászólása a Dokumentumok rovatban olvasható.)
hírek
2026. március 21. szombat
Könyvbemutató: Tőkés László összegyűjtött írásai I.
2026. március 17. kedd
Nagyváradi március 15-e
2026. március 12. csütörtök
Ülésezett Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma
2026. március 12. csütörtök
Folytatódik az autonómiáért vívott küzdelem
2026. március 10. kedd
Százak követeltek autonómiát a Székelyföldnek Marosvásárhelyen
2026. március 10. kedd
Komlóssy József – 90.
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 23. hétfő
Imahétzáró istentisztelet böjtfő vasárnapján a nagykároly-belvárosi református templomban
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S 












