2009. február 28. szombat
Send this article Print this article

„Civilek” koalíciója a kommunizmus ellen

Tőkés László Bukarestben

2009. február 27-én került sor Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke régóta tervezett bukaresti látogatására. Útjára elkísérték az EMNT alelnökei, Boros Zoltán, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor.





A program kora reggel a Művelődési Minisztérium Egyházügyi Államtitkárságán kezdődött, Adrian Lemeni államtitkár és Nagy Mihály tanácsos társaságában. Tőkés László elvi állásfoglalásra kérte az államtitkárt a felekezeti autonómia védelmében, amelyet kikezdhetnek a gencsi ügyhöz hasonló esetek, ha az állam illetékes intézményei nem tartják tiszteletben az egyházak ezen, az alkotmány által is szavatolt jogát. A tárgyalások napirendjén szerepelt még az egyházi ingatlanok tényleges visszaszolgáltatásának felgyorsítása, a felekezeti tanintézmények helyzete, hangsúlyosan a Partiumi Keresztény Egyetem állami finanszírozásának ügye, továbbá az egyházak infrastruktúra-beruházásainak támogatása. Kiemelt figyelmet kapott a temesvári Új Ezredév Református Központ ügye, amelynek felépítése források hiányában évek óta akadozik, és amelynek román állami forrásokból való támogatása a temesvári forradalom 20. évfordulóján gyakorlati jelentőségén túl jelképes értelmet is nyerhet. Az államtitkár ígéretet tett ennek képviseletére.

A program folytatásaként Tőkés László és munkatársai részt vettek az Operation Village Roumain 20. évfordulójára emlékező konferencián, amelynek a Román Tudományos Akadémia amfiteátruma adott otthont. Ennek keretében Tőkés László a református egyházon belüli megmozdulásokról beszélt, emlékeztetve az egybegyűlt hazai és nemzetközi résztvevőket, hogy – személyes kezdeményezésére – egyháza volt az egyetlen, amely az akkori egyházmegyei lelkészi értekezlet által intézményes tiltakozást fogalmazott meg a romániai falurombolás ellen.

Délben Tőkés László a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (Institutul de Investigare a Crimelor Comunismului în România – IICCR) munkatársaival találkozott. Az Intézetben került sor arra a rendkívül tartalmas és építő jellegű tanácskozásra, melynek résztvevői voltak: a házigazda Marius Oprea, az IICCR igazgatója, Csendes László, a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (Consiliul Naţional Pentru Studierea Arhivelor Securităţii – CNSAS) vezetőségi testületének elnöke, Dinu Zamfirescu, a román emigráció kérdéseivel foglalkozó Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Országos Intézet (Institutul Național pentru Memoria Exilului Românesc – INMER) elnöke, továbbá a román civil társadalom olyan jeles képviselői, mint Cristian Pîrvulescu, a Pro Democratia Egyesület elnöke, vagy Radu Filipescu és Andrei Oișteanu, a Társadalmi Dialógus Csoport vezetői.

Tőkés László kezdeményezésére a jelenlévők egy koalíció létrehozásában állapodtak meg a kommunizmust elítélő Prágai Nyilatkozat romániai támogatására. Tőkés László meghívta beszélgetőpartnereit arra a március 18-án Brüsszelben, az Európai Parlamentben tartandó nyilvános meghallgatásra, amelyet EP-képviselőként szervez a Prágai Nyilatkozat sikeres elfogadása érdekében. A részvevők szorgalmazták a nemsokára a Román Parlament elé kerülő új Bűntetőtörvénykönyv módosítását oly módon, hogy annak alapján a kommunista rendszer bűncselekményei emberiségellenes tetteknek minősüljenek és ezáltal elévülhetetlenek legyenek. Felmerült a politikai okokból elítélt személyek alanyi jogon történő rehabilitációjának ügye is, illetve a közös fellépés annak érdekében, hogy a képviselőház jogi bizottságánál ne temesség el az előző kormány erre vonatkozó tervezetét.

Tőkés László programja délután a Calvineumban folytatódott, ahol a bukaresti magyar közösség által régóta várt közéleti fórumra került sor. A házigazda Zsold Béla tiszteletes, a fórum moderátorának üdvözlő szavai után Tőkés László igével kezdte előadását: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem azt, hogy őrizd meg őket a gonosztól”. Ennek szellemében beszélt prioritásairól az Európai Parlamentben végzett munkája során, az RMDSZ-szel kötött megállapodás hátteréről és az erdélyi magyar politika általa elképzelt hosszú távú jövőjéről, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásában rejlő lehetőségekről. „Nem legyőznünk kell egymást, hanem megnyernünk” – fejezte be előadását, melyet élénk vita követett. A hozzászólók – többek között Budai Richárd, az RMDSZ bukaresti szervezetének elnöke, Kovács Albert nyugalmazott egyetemi tanár, Bányai László lelkipásztor, Gergely László tanár, a Közoktatás című szaklap szerkesztője, vagy dr. Kövér László sebész-professzor – felvetései érdekes keresztmetszetét adták a bukaresti magyar közösség sajátos látásmódjának mind a politika, mind a közélet egyéb dolgaiban. Legtöbben a román-magyar viszony alakulására tértek ki, különösen az autonómia-program sikerének perspektívájából, továbbá a kisebbségi kérdések hatékony képviseletére abban az Európai Unióban, amely nem rendelkezik közvetlen kisebbségvédelmi normarendszerrel. Szóba került a gazdaság szerepének fontossága egy közösség jövője szempontjából, vagy a családvédelem háttérbe szorulása. Az MPP szerepét negatívan értékelő hozzászólásokat Tőkés László felkérésére Toró T. Tibor tette a helyére, rámutatva arra, hogy a 2008-as önkormányzati választásokon a székelyföldi szavazatok közel 40%-át megszerző magyar párt a jövőben fontos és pozitív szerepet tölthet be egy kiegyensúlyozott politikai érdekképviselet kialakításában, amennyiben az EMEF betölti társadalmi hivatását, és a párbeszéd veszi át a helyét az egymás politikai ellehetetlenítését célzó törekvések helyett. A jó hangulatú fórum befejezéseként Tőkés László szemléletváltásra kérte az egybegyűlteket: úgy éljék és szervezzék életüket a román főváros többségi tengerében, mint egy 15 milliós európai nemzet öntudatos tagjai és nem úgy, mint egy elenyésző százalékot kitevő kisebbség, hiszen a sokszínű Európában egyik nemzet sem alkot többséget.

A bukaresti látogatás munkavacsorával zárult Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének rezidenciáján, melynek során Tőkés László megköszönte a nagykövetség munkatársainak támogatását az erdélyi magyarság autonómiatörekvései esetében, illetve a PKE forrás-kiegészítő tevékenységeiben nyújtott értékes segítségét.

Bukarest–Nagyvárad, 2009. február 28.



hírek

2025. május 30. péntek
Emlékkonferencia és gyülekezeti ünnep Szapáryfalván

2025. május 30. péntek
Alapítványi kuratóriumi ülés

2025. május 20. kedd
In memoriam Békássy N. Albert

2025. május 20. kedd
Egy akadémiai rendezvényről

2025. május 20. kedd
In memoriam Duray Miklós

2025. május 19. hétfő
Rendhagyó történelemóra Budapesten

2025. május 19. hétfő
Díjátadás a PIM-ben

2025. május 13. kedd
Kettős könyvbemutató Nagyváradon

2025. május 13. kedd
Johannita Lovagi Napok

2025. május 10. szombat
Az egyetem napja

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010