2021. február 11. csütörtök
Send this article Print this article

Farkas Árpád halálára

Szomorú hír járta be a világot az elmúlt napokban. Életének 77. évében február 7-én elhunyt FARKAS ÁRPÁD költő, az erdélyi magyar irodalom egyik legjelentősebb reprezentánsa. 10-én helyezték örök nyugalomra Sepsiszentgyörgyön, az új szemerjai temetőben.



Életét és pályaívét sokan és értőn rajzolták meg ezekben a napokban, munkásságát, életművét súlyához mérten méltatták, jelentős elismeréseit, díjait is sorjázva. A költőt a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. A minisztérium közleménye a huszadik századi erdélyi magyar életérzés költőjének nevezi Farkas Árpádot, az akadémia Sütő András szavait idézve emlékeztet, hogy ő volt az a költő, aki „drámai módon ábrázolta az erdélyi magyartalanítás néma rettenetét”, és akinek világlátása állt talán legközelebb Kós Károlyék száz éve meghirdetett transzilvanizmusához.
Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke a maga során az alábbi levelet fogalmazta meg és küldte el Farkas Rékának, a Háromszék című sepsiszentgyörgyi lap szerkesztőjének, a megboldogult lányának:
 
Kedves Réka Asszony!
Nagy keserűséggel vettem hírét drága édesapjuk eltávozásának. Marasztaltuk volna lélekben, hiszen mi, erdélyiek, igencsak elárvultunk.
„Ilyen az ember. Egyedüli példány” – mondhatjuk Kosztolányival. Ez azonban túl általánosan hangzik. Farkas Árpádból Erdélyben ugyanis valóban csak egyetlen egy volt. Reá végképp nem illik, hogy – ahogyan mondani szokás – „nincsen pótolhatatlan ember”.
Annak idején, 1989 szeptemberében, Temesváron egy nagyon nehéz temetésen kellett szolgálatot végeznem. Áldott emlékű bajtársamat, gyülekezetünk oszlopos tagját, Újvárossy Ernőt a szekusok eltették láb alól. Búcsúztatása néma tüntetéssé alakult át. Ott és akkor, az Erzsébetvárosi temetőben a Psalmus alapigéjéhez (55. zsoltár) Farkas Árpád erdélyi világfájdalmat sugárzó Avaron című versének katartikus sorait társítottam. Örök mementó maradt ez számomra.
„Orra bukva az avaron, / és menni tovább mégis...” Miközben a sújtoló koronavírus-járvány apokaliptikus gyásza is elfog, csüggedve tekintek a földre, „honnan vétetett / a fel-feltámadásra” Ő is, és a „versben bujdosók” konok reménységével kívánom a jó Isten vigasztalását Rékának, az egész Családnak és gyászoló mindnyájunknak – együttérző szeretettel:

Tőkés László

 
2021. február 9.
  


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010