Globális Kerekasztal Budapesten

Hétvégén ismét Budapest adott otthont az éves Globális Kerekasztalnak (Global Round Table). A Schmitt Pál védnöksége alatt megtartott konferencia rendre a XXI. század nagy kihívásait tűzi napirendre, ebben az évben a „Kultúrák fenntarthatósága” volt a Gilbert Fayl elnök által szervezett találkozó témája.

Az eddigi hagyomány szerint a kerekasztal a résztvevők közös vacsorájával kezdődik, ahol egy felkért főelőadó előadást tart, amely a másnapi ülésszakot hivatott megalapozni. Csakúgy mint tavaly, a megtisztelő feladatnak eleget téve idén is Tőkés László EP-alelnök tartotta a vitaindító főelőadást. Az erdélyi képviselő vitaindítójában rámutatott: „Nem csupán arról van szó, hogy Európa egységének az alapja egy sajátos kultúra, mely antik és keresztény gyökerekre nyúlik vissza – sajátos kulturális alapokkal ugyanis más geopolitikai térségek is rendelkeznek. Európa kultúrájának a sajátosságát az adja, hogy ennek a kultúrának az egysége – eltérően más kulturális földrajzi egységektől, geopolitikai régióktól – a közösségi sokféleség (diverzitás) egyensúlyáraépül. Európa olyan kulturális-nyelvi egységekből épül fel, amelyek a kulturális pluralizmus és az egymás közötti verseny mellett az együvé tartozás kereteit is sikeresen ki tudták építeni. A különbözőség és a szolidaritás ama egyensúlyát sikerült megteremteniük, amely ez ideig semmilyen más civilizációban nem valósult meg.”

Tőkés László felhívta a figyelmet: „A többiekhez képest Európa mégis lemaradni látszik! Ennek oka az, hogy kreatív többlete jelenleg nem képes ellensúlyozni demográfiai visszaesését és a szolidaritás keresztény hagyományaira épülő jóléti rendszerének gazdasági terheit. Kétségtelen, hogy ezekre a válságos problémákra Európának megoldást kell találnia – a megoldás azonban nem lehet az, hogy a globális versenyben veszni hagyja kreativitásának sajátos adottságait, értékeit és kereteit.” Megoldási javaslatként az EP erdélyi alelnöke felvetette: a régiók Európájának tehát az eddiginél is inkább a sajátosságaikat őrző régiókEurópájaként, a kultúrahordozó „közösségek közösségeként” („Community of Communities”) kell intézményesülnie. A globalizáció káros hatásának tulajdoníthatóan meggyengülő vagy elenyésző kisebbségi közösségek és kultúrák csakis egy ilyen „befogadó Európában” („inclusive Europe”) nyernének esélyt a fennmaradásra és megújulásra – hangsúlyozta Tőkés László. Az egyesült Európának ez az új kulturális stratégiája lehetne a legmegfelelőbb válasz az idei Globális Kerekasztal címében feltett kérdésre – „a XXI. század legnagyobb kihívására”– mondta végezetül az EP-alelnök. (Tőkés László vitaindítójának szövegét mellékeljük.)

A vitaindító után Peter Vale professzor, a dél-afrikai Johannesburgi Egyetem tanára mondott köszöntőt, aki a kultúra emberközpontúságát és az emberek egymásrautaltságát hangsúlyozta, ezt követően az egyesült államokbeli John Shattuck professzor beszélt, aki jelenleg a budapesti Közép-Európai Egyetemre meghívott tanára. Az amerikai professzor – az asztaltársaságában ülő Tőkés László erdélyi származására utalva – az 1568-as tordai vallásbékéről szóló határozatot hozta fel az európai országok számára követendő példáként.

A másnapi konferencián Schöpflin György EP-képviselő, egyetemi professzor a kultúrák fenntarthatóságának tágabb összefüggéseit elemző előadásában többek között arra hívta fel a figyelmet: Európa alapító atyái is döntő fontosságúnak tartották azt, hogy a kultúra szolgáljon az egységesülő Európa alapjául. Eric Hödl osztrák egyetemi tanár a gazdaság és kultúra összefüggéseit elemezte, míg a Kolozsvárról érkező Bakk Miklós egyetemi tanár a szociális rendszerek közötti határmegvonódás vizsgálatának fontosságát emelte ki.

A résztvevők később a fenntarthatóság határait járták körül, illetve a kisebbségi kultúrák fenntarthatóságát vizsgálták meg. A meghívott szakértők mellett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökeelőadóként rámutatott: a többség felelőssége döntő, ugyanis a társadalomban létező diverzitást gazdagságként és nem lehetséges veszélyforrásként kell elfogadni, kezelni. A tragikus délszláv válság összes rendezési terve a hatalommegosztás és az autonómiák különböző rendszerére épül – mondta Szilágyi. Egy stabilitást akaró társadalom az autonómiák különböző formáinak intézményesítésével biztosíthatja a kisebbségi kultúrák fenntarthatóságát, az államot alkotó nemzeti közösségek ugyanis csak számbeli kisebbséget jelentenek, egyébként csupán létezésük által is kulturális, gazdasági és szociális felhajtóerőt jelentenek. Európa és a világ több részén a konfliktusokat megelőzni képes területi és kulturális autonómiák léteznek, ez példamutató – jelentette ki Tőkés László kabinetfőnöke.

Az egynapos megbeszélés záró következtetéseit a társszervező Konrad Adenauer Alapítvány nevében annak budapesti igazgatója, Hans Kaiser foglalta össze. A szervezők nevében Ulrik Fayl bejelentette, az elhangzott javaslatok alapján összeállított zárókövetkeztetéseket eljuttatják az Unió vezetőihez azzal a céllal, hogy vegyék ezeket figyelembe döntéseik során.

Budapest, 2011. október 22.

GLOBÁLIS KEREKASZTAL – 2011
A kultúra megőrzése/\"fenntarthatósága\"
A XXI. század legnagyobb kihívása

Az európai egység kulturális alapjai
Megnyitó beszéd

A Globális Kerekasztal konferenciái során az európaiság kulcsfogalmai képezték vizsgálódásaink legfőbb tárgyát.

   Mostani témánk vonatkozásában, mint tudjuk, már az Európai Közösség alapító atyái is eligazítást adtak, és a sokszor idézett Robert Schumanra hivatkozva, bizton elmondhatjuk: Európa elsődlegesen kulturális egység, és csak ebből következően, erre épülve gazdasági szövetség és egységes piac, mely politikai szerkezetben és politikai egységben is megjelenül.
E közhelyszerű megállapítást – a kihívások tükrében – nem árt időnként újragondolni. Különösképpen most, amikor a gazdasági-pénzügyi válság rávilágított arra, hogy az európai fejlődés gazdasági forrásai kimerülni látszanak, hogy Európa hanyatlóban van, s a világ nagy gazdasági-geopolitikai térségeinek versenyében lemaradni látszik.
   Ennek tudatában, de azt is szem előtt tartva, hogy a válságok mindig a kibontakozás esélyeit is magukban hordozzák azok számára, akik szembe tudnak nézni az okokkal, most – amikor mindenki az euróövezet gondjaira és néhány európai államcsőd ijesztő perspektíváira összpontosít – az európai egység kulturális alapjainak kérdését érdemes újból a középpontba állítani.
   Nem csupán arról van szó, hogy Európa egységének az alapja egy sajátos kultúra, mely antik és keresztény gyökerekre nyúlik vissza – sajátos kulturális alapokkal ugyanis más geopolitikai térségek is rendelkeznek. Európa kultúrájának a sajátosságát az adja, hogy ennek a kultúrának az egysége – eltérően más kulturális földrajzi egységektől, geopolitikai régióktól – a közösségi sokféleség (diverzitás) egyensúlyára épül. Európa olyan kulturális-nyelvi egységekből épül fel, amelyek a kulturális pluralizmus és az egymás közötti verseny mellett az együvé tartozás kereteit is sikeresen ki tudták építeni. A különbözőség és a szolidaritás ama egyensúlyát sikerült megteremteniük, amely ez ideig semmilyen más civilizációban nem valósult meg.
   Ennek az egyensúlynak az intézményesített formája az Európai Unió!
Az Európai Unió nagy előnye az egymással érintkező kultúrák kreativitásában, ezek egymást kölcsönösen kiegészítő voltában, valamint a folyamatos és kölcsönös kulturális kihívások ciklusaiban rejlik. A kreativitás és a komplementaritás ezen összetevőjével egyetlen más nagytérség – példának okáért sem a kínai, sem a csendes-óceáni régió – nem rendelkezik.
   A többiekhez képest Európa mégis lemaradni látszik! Ennek oka az, hogy kreatív többlete jelenleg nem képes ellensúlyozni demográfiai visszaesését és a szolidaritás keresztény hagyományaira épülő jóléti rendszerének gazdasági terheit. Kétségtelen, hogy ezekre a válságos problémákra Európának megoldást kell találnia – a megoldás azonban nem lehet az, hogy a globális versenyben veszni hagyja kreativitásának sajátos adottságait, értékeit és kereteit.
   A megoldás az lehet, hogy e civilizációs alapú, kultúrák közötti kreativitás számára Európa – az intézményi innováció révén – a kibontakozás újabb lehetőségeit biztosítsa. Ennek céljából az Európai Uniónak hosszú távú stratégiát kellene kialakítania, s a lokális, regionális – és kisebbségi – kultúrákban rejlő kreativitását az eddigieknél jobban a felszínre kellene hoznia.
   Ennek érdekében az látszik jónak, hogy a Strukturális Alapok, azaz

· az Európai Regionális Fejlesztési Alap

· az Európai Szociális Alap

· az Európai Mezőgazdasági Alap a Vidékfejlesztésért és

· az Európai Tengerészeti és Halászati Alap

négyese egy újabb alappal,
· az Európai Lokális és Regionális Kultúrák Alapjával egészüljön ki.

Úgy hisszük, bármennyire is merésznek és formabontónak tűnik egy ilyen javaslat, megvitatása föltétlenül szükséges, hogyha abból indulunk ki, és következetesen végig kívánjuk gondolni, hogy Európa egysége mindenekelőtt kulturális egység.

A Strukturális Alapokban rejlő fejlesztési-kiegyenlítési lehetőség az európai egységet elsősorban gazdasági jellegűnek tekinti. Ezen túlmenően viszont a régióalapú kiegyenlítődésnek a lokális sajátosságokban és a régióközi érintkezésben rejlő kreativitási potenciál fenntartásával is párosulnia kell. A jövőben tulajdonképpen ez jelentheti a 2008-ban meghirdetett Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve által képviselt szellemiség egyenes folytatását.
   A régiók Európájának tehát az eddiginél is inkább a sajátosságaikat őrző régiók Európájaként, a kultúrahordozó \"közösségek közösségeként\" (\"Community of Communities\") kell intézményesülnie. A globalizáció káros hatásának tulajdoníthatóan meggyengülő vagy elenyésző kisebbségi közösségek és kultúrák csakis egy ilyen \"befogadó Európában\" (\"inclusive Europe\") nyernének esélyt a fennmaradásra és megújulásra. Az egyesült Európának ez az új kulturális stratégiája lehetne a legmegfelelőbb válasz az idei Globális Kerekasztal címében feltett kérdésre – \"a XXI. század legnagyobb kihívására\"...
   A célok, melyeket ezen újabb alapból kellene finanszírozni, a következők lehetnének:
   ·   a regionális kultúrák támogatása
   ·   a többnyelvűség intézményes kereteinek fenntartásához szükséges támogatások
   ·   a szomszédnyelv-oktatás kölcsönös programjai, elsősorban a határmenti régiókban
   ·   a régióspecifikus kulturális turizmus
·   a tradicionális gazdálkodási módok és a megújuló energiaforrások felhasználásának összehangolása stb.
   Olyan célok támogatásáról van tehát szó, melyeket részlegesen az eddigi fejlesztési stratégiák alapján is támogatni lehetett, kiemelt és kifejezett felkarolásuk viszont tudatosítaná az európaiakban, hogy fejlődésük végső fundamentumát azok a sajátos kultúrák alkotják, amelyeket az együttműködés képessége, valamint az egymást kiegészítő értékek harmóniája és többlete kapcsol össze.
Budapest, 2011. október 21.