Igehirdetésének bevezetőjében Tőkés László Kálvin Jánosra, a reformáció vezéralakjára, Bethlen Gábor és Bocskai István erdélyi fejedelmekre, a pápával is szembemenő II. Rákóczi Ferencre és a mártírhalált halt Zrínyi Péter horvát bánra, valamint az 1956. november 4-én, a szovjet katonák kereszttüzében elhullott magyar vértanúkra emlékezett. Mint fogalmazott, valamennyiük története közös nevezőre hozható az igében, Péter és János apostolnak az őt számon kérő és fenyegetőző jeruzsálemi főhatóságnak adott válaszában: „Vajon igaz dolog-é Isten előtt reátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (Csel. 4,19–20) Ugyanakkor ezt erősítette meg Péter, amikor azt mondta: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek”. (Csel. 5,29) Mint Tőkés László fogalmazott, a mindenható német–római császárság és az Isten hatalmát bitorló korabeli pápaság ellenében ugyanilyen értelemben vallotta meg hitét V. Károly és X. Leó pápa előtt – vállalva annak halálos kockázatát – Luther Márton, a protestáns reformáció szellemi atyja is: „Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen”. Kálvin János nagy elődjénél és kortársánál is messzebb ment el ezen a téren, amikor Institutiójában megfogalmazta az ellenállás isteni elvét. „Az Úr tehát a királyok Királya, és ha az Ő szentséges szája megszólal, akkor minden más parancs helyett és felett egyedül Ő reá kell hallgatnunk. Vagyis alája vagyunk vetve azoknak az embereknek, akik felettünk uralkodnak, de csakis annyiban, amennyiben általuk Ő rendelkezik velünk. Ha olyasvalamit parancsolnának, ami ellenkezik Ővele, az semmis és érvénytelen”.

   Tőkés László hangsúlyozta: „Kálvin ki is mondja konkrét formában, hogy »Isten olykor az ő szolgái közül támaszt valakit a nyilvánvaló megtorlásra és megbízza azzal, hogy bosszulja meg a bűnös uralmat és szabadítsa fel az igazságtalanul elnyomott népet szánandó nyomorúságából«. Vagyis ha zsarnoki uralom van, ha a Habsburgok sanyargatják, pusztítják népünket, akkor joga van Bocskainak vagy Rákóczinak fellázadni, de Bethlen békekötései és harcai is mind ebben a szellemben fogantak” – magyarázta Tőkés László, majd megállapította, hogy vannak olyanok, akik még manapság is félnek a hatalomtól. Még megmaradt ugyanis a lelkekben a kommunizmus uralma idején befészkelt, és a hatalmat szentesítő felfogás, tévhit. „Nagyjaink cselekedetei, melyekben fellelhető a reformáció kisugárzása és üzenete, máig ható erőt adnak. Talán valamelyik gyerekünkben vagy unokánkban érik be ismét a hitbeli gondolat, talán egy nemzedék tér vissza ismét a hűség útjára, ahogy 1956-ban is valami ilyesmi történt. De 1989-ben is egyik jelszava volt a romániai forradalmároknak, hogy »Van Isten!« miközben mondták a Miatyánkot is. Minden bizonnyal nem kis része van II. János Pálnak és Jerzi Popielusko atya hitének sem a lengyel megújulásban” – folytatta gondolatait Tőkés László.

   Mint mondta, volt, aki úgy értelmezte, hogy 1989-ben érett be 1956 gyümölcse. „De milyen fájdalmas csalódás volt számunkra 1989 után megtapasztalni, hogy még mindig nem fejeződött be az, ami annak előtte volt. Még mindig nem vonultak ki a szovjetek – mondom képletesen – itt hagyták helytartóikat, akik újból a hatalomba kapaszkodtak és meggazdagodtak. Öt évvel ezelőtt pedig már-már vérbe fojtották a békés ünneplést” – figyelmeztetett a mai kor és egyháza kihívásaira. „Létezett a kiszolgáló egyház, amely az ateista rezsimet szolgálta, és van a tulajdonképpeni szolgáló egyház, amely Istennek engedelmeskedik. Húsz évvel ezelőtt még legalább az idegen román és kommunista elnyomókkal kellett szembeszálnunk. Nagyon fájdalmas utóbb megtapasztalni, hogy vannak nem román és nem kommunista elnyomóink is. Azok a komprádorok, azok a szolgai lelkek, akik tovább éltetik a régi rendszert zsigereikben, reflexeikben – érdekeik révén. Még mindig nem vonult ki az egyházból a kiszolgáló egyház, ezért aztán van, mit tennünk. Ma is érvényes a péteri hitvallás. Ma is meg kell vívnia mindenkinek a küzdelmet, hogy ne essen a pénz vagy az érdek kísértésébe, ne embernek akarjon tetszeni és megfelelni, hanem Istennek, és tudjon válaszolni azokra a kihívásokra, amelyek naponta érnek bennünket” – hirdette Tőkés László, majd szólt arról is, hogy ismét feltámadt az egész Kárpát-medencében a magyarellenes érzület: „A magyar március és a magyar október szellemében mondom tanúbizonyságként, hogy a magyarok istenére esküszünk, és az apostolok tanításának szellemében vállaljuk azt az engedelmességet, melyre ők tanítanak. Igen, merjük elmondani, mi jobb sorsra érdemes nép fiai, hogy rabok tovább nem leszünk, inkább Istennek, mintsem hogy embernek engedjünk, és mondjuk együtt Pál apostollal, hogy mi Istennek a halálig engedelmeskedünk”.

   Az igehirdetés végén a lelkipásztor kifejtette: „Keveseknek adatott meg, hogy életüket áldozzák az igazságért, a szabadságért és nemzetükért, de lélekben mindig készen kell állnunk erre a végsőkig menő hűségre, engedelmességre. Ezt üzenik nekünk felsorolt nagyjaink, valamint az ige és a történelem.”

   Kálvin János mellszobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását Szászfalvi László vallásügyi államtitkár avatta fel a gimnázium aulájában. Az eseményen részt vett még Erdélyi Géza rimaszombati nyugalmazott református püspök, Kószó Péter alpolgármester, Kádár Péter iskolaigazgató,, igét olvasott és imádságot mondott Bán Csaba református lelkész.

A szobor felavatását Kenéz Heka Etelka költő adománya tette lehetővé.
Hódmezővásárhely, 2011. november 06.