Királyhágómelléki evangéliumi üzenet – az új esztendőben

Az ateista és nacionalista kommunista diktatúra idején óriási lelkiismereti tehertételt jelentett Anyaszentegyházunk számára, hogy Isten ügyének szolgálata helyett és mellett a totalitárius hatalmat kellett kiszolgálnia.

Ebben a korszakban nevezték a hivatása szerinti szolgáló egyházat „kiszolgáló egyháznak”. Magyar testvéregyházaink sorsában osztozva kettős kisebbségi elnyomást kellett elszenvednünk: református keresztyén mivoltunkban a kommunista ateizmus, magyarokként pedig a többségi nacionalizmus uralmát. Tragikus állapotunkban a klerikális egyházi és a diktatórikus világi hatalom egymással szorosan összefonódott.

A ’80-as években, az egyre nyomasztóbbá váló Ceaușescu-korszak végső stádiumában sokakban érlelődni kezdett az isten- és embertelen rezsimmel való szembeszállás hitbeli és lelkiismereti kényszere. Két úrnak szolgálni nem lehet – hirdette az Evangélium. „Senki sem szolgálhat két úrnak” – mondotta Jézus. „Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mt 6,24). Krisztus szerelme szorongatott bennünket (2Kor 5,14), hogy csak Őt imádjuk, és levessük magunkról a „Gonosz birodalmának” (Ronald Reagan) igáját.

A temesvári gyülekezeti ellenállás igei jelszava így hangzott: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (ApCsel 5,29). Péter apostol bizonyságtévő kijelentését nagy reformátorunk, Kálvin János is idézi Institutiójában, amikor is az istentelen hatalommal szembeni ellenállásról szóló tanítását megalapozza. Hitbéli categoricus imperativusként mondja ki, hogy az Isten iránti engedelmesség minden más – emberi – kötelmet felülhalad.

Istentelen, ateista hatalom alá vetett Egyházunk és népe harminchárom évvel ezelőtt ennek az apostoli, reformátori tanításnak engedelmeskedve lépett rá az isteni szabadítás kivezető útjára. A kommunizmus és a Securitate uralma alóli szabadulás örömteli óráiban és napjaiban országunk egész népe együtt imádkozott és hálákat mondott. A hatalmat kiszolgáló egyházi kollaboráció egyik napról a másikra összeomlani látszott. „Oradea-i Református Egyházkerületnek” csúfolt Királyhágómelléki Egyházunk, amelynek akkori püspöke és cinkosai élen jártak az idegen hatalom kiszolgálásában, örömujjongással tért vissza „egyedüli Feje”, az Úr Jézus Krisztus szolgálatába. Az ő nevében való, evangéliumi „dicsekvéssel” mondhatjuk el, hogy mélyre süllyedt, de jobb sorsra érdemes Egyházkerületünk – Isten kegyelméből – élen járt a romániai kommunista diktatúra megbuktatásában és a demokratikus rendszerváltozás elindításában.

***

Harminchárom évvel a rendszerváltozás kezdete után immár kellő történelmi távlata nyílt az azóta megtett út számbavételének. Kellő kiindulópontja lehetne ennek az 1989. december 28-án kibocsátott Szilágycsehi felhívás, amelynek kezdeményező fóruma célul tűzte ki egyházkerületünk újjáépítését és megújítását a reformáció örök érvényű elvének értelmében: „Ecclesia semper reformari debet.” A számbavétel szerteágazó munkáját azonban hagyjuk az egyháztörténészekre.

Ehelyett inkább azt vizsgáljuk meg, hogy az eltelt idő alatt sikerült-e Krisztus Urunk szolgálatának útjára valóban visszatérnünk? Meg tudtunk-e maradni az Isten útján, amelyen kezdetben elindultunk? Szilágycsehben meghirdettük a „szabad államban szabad egyház” alapvető célkitűzését, valamint az egyházunk alkotmányában is szereplő azon elköteleződésünket, hogy egyházunk egyedüli Fejének Jézus Krisztust tartjuk. A romániai kommunista visszarendeződés mostoha körülményei között sikerült-e, s ha igen, milyen mértékben sikerült véghezvinnünk a – belső – egyházi rendszerváltozást? Képesek voltunk-e jó kovászként Isten Igéjét és akaratát érvényesíteni a világban, vagy pedig inkább a világ és a világi politika hódított teret és érvényesült Krisztus egyházában? Más szóval szólva és mindent egybevetve: hívek maradtunk-e Temesvár szelleméhez, szabadító és megújító örökségéhez?

Most, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület élén történő második őrségváltás idején parancsolóan szükséges ezekkel a kérdésekkel nyíltan szembenéznünk. Fesztív püspöki leköszönő, illetve székfoglaló beszédek mellett nyílt számbavételre van szükség. Egyházunknak a legutóbbi népszámlálások tükrében lemérhető, vészes sorvadása egy okkal több arra, hogy komoly önvizsgálatra vállalkozzunk.

Harminchárom évvel a Ceaușescu-diktatúra bukása után teljes realizmussal kell megállapítanunk, hogy ezen idő alatt továbbra sem sikerült a „szabad államban szabad egyház” státuszunkat kivívnunk. A teljes lelkiismereti, vallási és egyházi szabadságnak, valamint kisebbségi emberi és kollektív jogainknak továbbra is híjával vagyunk. Hatalom alá vetettségünk nem szűnt meg, hanem csak átalakult.

Rovott múltunkkal sem számoltunk el. Bizonyság reá Molnár János egyháztörténész Szigorúan ellenőrzött evangélium című művének I–IV. kötete, valamint az egyházi titkosszolgálati múlt feltárásának a leállítása. Márpedig tudni való, hogy átvilágítás, bűnbánat és megtisztulás nélkül számunkra nem terem jövendő: volt kollaboránsait és féltve szeretett egyházunkat továbbra is markában tartja a gyűlölt sátáni hatalom.

Bogdán Szabolcs újan választott püspök – úgymond – elődje nyomdokába kíván lépni, és reá hagyatkozik. Ez utóbbi viszont útmutatásáról biztosítja utódját. Csűry István leköszönő püspök azonban rossz fényt, hosszú árnyékot vet az új püspökre, hiszen titkosszolgálati múltjával három évtizede nem tud vagy nem akar elszámolni (lásd az „Amennyiben bármikor kiderülne…” című dokumentumgyűjteményt). Még a kemény küzdelmek árán visszaszerzett egyházkerületi székházat sem tudja jobb sorsra érdemes utódjára hagyni, hiszen azt – nagy pénzen – értehetetlen módon áruba bocsátotta és elprédálta.

Ugyanerre a sorsra jutott a magyar haza jóvoltából egyházkerületünk által pályázati úton elnyert érmindszenti Ady-központ terve, melyet a Bihari RMDSZ korrupt vezetői oroztak el tőlünk és prédáltak el mintegy 900 ezer eurós veszteséggel. Csűry Istvánék utóbb álságos módon ezzel az RMDSZ-szel léptek kétes szövetségre, s szolgáltatták ki féltve szeretett egyházkerületünket a politikai zsákmányszerzők kényének-kedvének. Arról is csak találgatnunk lehet, hogy Szabó Ödön RMDSZ-vezér és édes sógora, Tőtös Áron miként jutottak a „Collegium Varadinum” épületének a birtokába, amely egyházunk tulajdonát képezi.

Püspökségem ideje alatt, nagy nehézségek árán ugyan, de sikerült távoltartani egyházkerületünktől az önállóságunkat és szabadságunkat veszélyeztető politikai hiénákat. Utóbb azonban volt kollégáim megfeledkeztek arról, hogy „két úrnak szolgálni nem lehet”, és egyházunk végképp meghaladottnak vélt múltjának kísértésébe estek. Ebben a vonatkozásban az Erdélyi Református Egyházkerület példája követendő, mely határozatban tiltotta el lelkipásztorait a pártos politizálástól. Anyaszentegyházunk lehet ugyan tanácsadója és erkölcsi mértékadója nemzetünk elöljáróinak és politikusainak, de sohasem válhat kiszolgálójává semelyik pártnak.

Egyházunk, egyházkerületünk – várhatóan – nehéz időknek, roppant kísértéseknek, kihívásoknak és próbatételeknek néz elébe. Egész nemzetünkre, erdélyi magyar közösségünkre nézve ugyanez érvényes. Hogyha élni akarunk, a hatalom és a pártpolitika, a többségi elnyomás és a kisebbségi opportunizmus nyűgétől meg kell szabadulnunk. Egyedül Krisztusra szabad hallgatnunk és néki szolgálnunk. Ebben a meggyőződésben és törekvésben mindnyájan, még az ellenséges módon egymással szemben álló táborok is egymásra találhatnak és megegyezhetnek. Ezt követeli meg erdélyi magyarságunk java és érdeke.

A pusztai vándorláshoz fogható, jelenkori viszontagságaink közepette az Úr parancsolatának engedelmeskedjünk: „Ne legyenek idegen isteneid én előttem!” (2Móz 20,3). „A világ minden országával és azok dicsőségével” kecsegtető globalista világhatalom ördögi kísértésével pedig Krisztus Urunk szavát szegezzük szembe: „Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj!” (Mt 4,8-10).

2023. január 16.

Tőkés László