Laudatio Dr. Christoph Pan professzor tiszteletére

Christoph Pan professzor egyik interjújában úgy fogalmaz, hogy „beleszülettem a kisebbségi problémákba”. Ezzel nincsen egyedül, sorsában sokan osztozunk, hiszen amint éppen tőle megtudhattuk, Európában több mint háromszáz kisebbségi népcsoport él, melyekhez együttvéve több mint 100 millió ember tartozik. Ez azt jelenti, hogy minden hetedik európai valamely kisebbségi nemzeti közösség tagja. A bő háromszáz népcsoportnak több mint a fele – nevezetesen 166 – Kelet- és Közép-Európában honos.

Pan professzor úr – sokakkal ellentétben – nem ragadt bele valamilyen önsajnáló, sérelmi életérzésbe, nem adta át magát a számszerű kisebbségben élőkre gyakorta igencsak jellemző tehetetlenségnek vagy éppenséggel csodavárásnak, hanem születése – 1938 – óta, amint ő maga vallja: „ennek a kérdésnek a kellős közepében él”.

A kérdés „kellős közepében élni” azt jelentette számára, hogy a jó válasz megtalálása céljából mindenekelőtt tanulásnak adta a fejét. Tanult „a régi nagy öregektől”, azoktól, akik a darabjaira széthullott Osztrák-Magyar Monarchiából jövet előtte jártak, akik akkor hetven-nyolcvan évesek voltak. Közgazdászként végzett, majd szociológiát tanult, utóbb a politikai szociológiában mélyedt el, nem utolsó sorban pedig a nemzetközi joggal foglalkozott, s így került egyre közelebb a kisebbségi problémához.

A kisebbségekkel kapcsolatos nemzetközi jogot viszont „nem is annyira tanulni, mint inkább csinálni kell” – mondja a Professzor –, hiszen a nemzetközi kisebbségi jog jóformán még mindig csak születőben lévő diszciplína. Ezen a téren, kétségtelen, hogy Dél-Tirol szülöttjeként Christoph Pan mindig az élen járt, és így vált szűkebb hazája – számunkra szinte csodaszámba menő – autonómiájának az egyik élharcosává.

Az egészséges realizmus józansága szerint: „csodák nincsenek”. A modell-értékűnek tartott dél-tiroli autonómia jelen állapotához hosszú, küzdelmes út vezetett, és rengeteg munka áll mögötte. A Christoph Pan által igazgatott, az Etnikai Csoportok Dél-Tiroli Intézetének története is híven példázza ezt. Az Intézetről, amelynek szinte kezdettől fogva a vezetője, tudjuk, hogy 1960-ban alakult Dél-Tiroli Gazdasági és Szociális Intézet néven, a tartományban élő két kisebbség, a németek és a ladinok (rétorománok) társadalmi problémáinak számbavétele és megoldása végett. A gazdasági és szociális kérdések tanulmányozása rövidesen a kulturális, oktatási és környezeti tényezők, sőt az autonómia jogi feltételeinek a vizsgálatával egészült ki. A dél-tiroli autonómia fokozatos kiépülésével párhuzamosan viszont bizonyos szakmai kérdések kezelésére különböző tartományi szintű intézetek szakosodtak, aminek következtében az „anyaintézet” ma már elsősorban Dél-Tirol és az ott élő három népcsoport általános, össztársadalmi érdekű kérdéseinek tudományos vizsgálatával foglalkozik, jelentős nemzetközi tevékenységre is vállalkozva egyben. Minekutána az 1990-es változások a kisebbségi kérdést az európai politika előterébe állították, az intézet az európai népcsoportok jogairól szóló vitába is aktívan bekapcsolódott. Ennek során dolgozta ki az úgynevezett bozeni konvenció-tervezetet (1994), amelynek fokozottabb figyelembe vételét éppen az olasz kormány ajánlotta az Európa Tanács figyelmébe. A dél-tiroli intézmény szakmai tekintélyét jelzi, hogy véleményét a maga rendjén az amerikai kongresszus és a dél-afrikai kormány is kikérte, hasonlóképpen egyes emigráns szervezetek, mint amilyen a brüsszeli kurd parlament vagy a menekült tibetiek kormánya.

Christoph Pan professzor ebből a munkából derekasan kivette a részét. Eleven tudományos munka, számtalan publikáció és konferencia-előadás fűződik nevéhez. Ugyancsak itt kell megemlítenünk az Európai Népcsoportok Föderalista Uniója (FUEV) élén kifejtett odaadó és gyümölcsöző tevékenységét.

Gazdag tudományos munkásságán túlmenően Christoph Pan professzor arra is áldozott életéből, hogy más – hasonlóképpen kisebbségbe szakadt – nemzeti közösségeket tanítson és jogvédő küzdelmeikből személyesen kivegye a részét. Ennek megfelelően az általa vezetett intézet 1995-ben olyan értelemben bővítette ki alapszabályát, hogy ma már a nemzetközi szolidaritás jegyében, a kutatás, a tapasztalatcsere és a nemzetközi együttműködés útján az európai kisebbségi problémák konstruktív megoldásához is segítséget kínál.

Kissé személyesebb vizekre térve, engedelmükkel azt is felidézem, hogy az 1989-es rendszerváltozást követően Pan professzor miként állott erdélyi magyar sorstársai mellé, és kezdettől fogva hogyan vált részesévé kisebbségi küzdelmeinknek. Erről akár egy önálló "vallomásos" kötetet is összeállíthatnának azok, akik Vele kapcsolatba kerültek, és a nemzetközi kisebbségi frontokon munka- és harcostársaivá lettek.

Én magam hálás szívvel gondolok vissza arra az utamra, melyet Christoph Pan meghívására, valamikor a ’90-es évek közepe táján Dél-Tirolba tettem, ahol az autonóm régió akkori mértékadó vezetőivel hozott össze – köztük is a nemrégen elhunyt Silvius Magnano-val, a dél-tiroli autonómia kimagasló vezéregyéniségével. Ezt követően a "tanulmányutam" a szomszédos Strasbourgban folytatódott, ahol – Pan professzornak köszönhetően – Erdély ügyét első ízben képviselhettem az Európa Tanácsban, azon a közmeghallgatáson és azokon a találkozókon, melyeken – többek között – a Páneurópai Unió volt elnöke, Habsburg Ottó is pártfogásába vette ügyünket. Itt kell megemlítenem másik közös szövetségesünk, Komlóssy József nevét, aki az országuktól elszakított magyar nemzetrészek nem hivatalos "nagyköveteként" mind a mai napig barátjával, Christoph Pannal együtt, fáradhatatlanul szolgálja határon túli magyarságunk felemelkedését.

A mai nap jeles kitüntetettje azonban nem csak a tudományosság magasából vagy a nemzetközi politika távolából támogatja a szabadságukért küzdő kisebbségeket, hanem – példának okáért – Erdély földjén is épp oly otthonosan mozog, hogyha az ügy ezt kívánja. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és más erdélyi – és európai – helyszínek rangos előadóját is tisztelhetjük és szerethetjük benne, aki közvetlen "ismeretséget" kötött a székelyekkel, területi autonómiájuk statútumának a kidolgozásához is hozzájárult, és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács "védnökeként" is kész bármikor eljönni hozzánk. Másfelől az Európai Parlamentben is gyakori vendégünk, akivel együtt tervezzük és munkáljuk a kisebbségi nemzeti közösségek kollektív jogainak rendszerét.

Végül hadd térjünk ki néhányra azon gondolatok közül, melyeket ő képvisel. Idézem: „a dél-tiroli modell nem egyedi, hanem megismételhető, ha nem is tetszés szerint. A váltáshoz, amely önmagában sem könnyű, konszenzus kell, a lakosság ugyanis csak akkor fogadja el, ha van közös cél. Enélkül semmit nem lehet elérni, mert az apró problémák szétzilálják az önrendelkezési kezdeményezést.” Konszenzusra van szükség tehát – vagyis összefogásra Összefogásra, és nem egységpártra – hangsúlyozza a Professzor –, mivel azoknak a kisebbségeknek, amelyek különféle csoportokra szakadoznak, nincsenek esélyeik. Márpedig az önrendelkezés egyik kulcskérdése az – tanítja Christoph Pan –, hogy éljünk a lehetőségeinkkel, hiszen „ha okosan használják azokat – korlátozott eszközökkel is lehetséges maximális hatást elérni".

Egy alkalommal ő maga mutatott rá: „Székelyföld területe szinte a kétszerese Dél-Tirol területének, lakossága pedig szintén meghaladja a miénket. A felszíni adottságok, a mezőgazdaság, a nyelvcsoporti arányok is hasonlóak. Az elmaradottság ledolgozható. Meg kell nézni, hogy mit tudnak jobban, mint mások, mik a kedvezőbb adottságok, gondoljunk csak a terület idegenforgalmi lehetőségeire. Az összefogásban lehetőségek rejlenek. Az autonómia gazdasági fejlődést hoz magyaroknak, románoknak egyaránt. Székelyföld Románia Dél-Tirolja lehetne, csak el kell kezdeni, kis lépésekben, megfontoltan. A fejlődési stációkon fokról fokra végig kell haladni. Bicikliről egyenesen Ferrariba szállni életveszélyes.”

Figyeljük meg: nem kész receptet ad, nem oldja meg helyettünk a problémáinkat, nem biztat csodavárásra – hiszen ő is átélte mindazt, ami a mi sorsunk annak, a „kellős közepében élt” –, hanem utat mutat.

Rajtunk áll, hogy „van-e fülünk a hallásra”, hogy megfogadjuk-e bölcs tanácsait. Annál is inkább, mivel most történelmi időket élünk. Ahogyan Dél-Tirol autonómiája mögött ott állt támogatóan az anyaország, Ausztria, hasonlóképpen Magyarország új nemzeti kormánya, mi több, az új Országgyűlés is Tanúságot tett az elszakadt nemzetrészek önrendelkezési törekvéseinek támogatása mellett. Ma már nagyobb reménységgel jelenthetjük ki, hogy: lesz Székelyföldnek területi autonómiája, és megszületik a 21. századi magyar unió az Európai Unióban. Hogyha Christoph Pan professzorra és hazájára – Dél-Tirolra – tekintünk, reményünk és bizakodásunk szilárd meggyőződéssé erősödik.

Engedjék meg, hogy zárásképpen Dél-Tirol jelenét kívánjam Erdély jövendője gyanánt. Kós Károly biblikus Kiáltó Szavával szólva, hadd kívánjam azt, hogy: dolgozzunk, hogyha élni akarunk. A maga helyén ezt tette és ezt teszi lankadatlanul Christoph Pan – Olaszország legfejlettebb "provinciájának" élő lelkiismerete –, akit a mai napon a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak érvényesítéséért és a kisebbségi autonómia-koncepció megvalósításáért végzett több évtizedes nemzetközi munkássága elismeréseképpen a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatával tüntetünk ki – és emellé többmillió külhoni magyar elismerését és köszönetét tolmácsoljuk.

Budapest, 2010. november 18.