Nyilatkozat az egyházi titkosszolgálati átvilágítás kérdésében

Az Erdon levelezőlista egyik józan beírója a következőképpen fogalmaz: „Nem tudom elképzelni, hogyan hihették – egyesek –, hogy soha nem derül ki semmi. Elég lett volna, ha belegondoltok a történetírásba, s megnézitek, mi mindent tud az emberiség a múltjáról. Butaság volt húsz évig hazudni. Viszont alpári vagdalkozásod azok esélyét rontja, akik maradék méltóságukat talán még megmenthetnék” (2009. július 7.) (Kiemelések tőlem – T. L.).

Az utóbbi időben egyre-másra jelennek meg olyan dokumentumok, információk, leleplezések, melyek jókora késéssel és töredékesen ugyan, de lépésről-lépésre felfedik a múltat, a – volt – titkosszolgálati ügynökök kilétét és tevékenységét, és világossá teszik számukra, hogy: butaság és kár volt húsz évig hazudni. Továbbá az is egyre világosabbá válik, hogy a – volt – kollaboránsok „maradék becsületének megmentése” csak a valóság feltárása, az igazság kimondása, valamint a bűnbánat és a bűnbocsánat útján lehetséges. Egyházunk becsülete is csak ilyenképpen állítható helyre.

Mindezek ellenére, az egész posztkommunista és posztszekurista társadalomban változatlanul erős ellenállás nyilvánul meg a múlt megismerésével és bevallásával szemben. Ez alól – sajnos – az egyházi szféra sem képez kivételt. Pedig az igazságosság és a bűnvalláson alapuló megbocsátás keresztyén hitünknek alapértékei. A múlt bűneit nem tetézhetjük további hazudással.

x x x

Nyílt vagy alattomos, közvetlen vagy közvetett formában, tudatos célzatossággal vagy naiv jóhiszeműséggel, magamentésből vagy bűnpártoló indulattal sokan igyekeznek feltartóztatni vagy megakadályozni, hitelteleníteni vagy útjáról letéríteni az egyházi átvilágítás és – ezáltal – az erkölcsi megtisztulás és megújulás folyamatát.

Ezt teszik – példának okáért – az Erdély Online gyalázkodó névtelenjei, akiknek minden bizonnyal jó okuk van a dühödt vagdalkozásra. Nem nehéz kitalálni, hogy a verbális agresszió eme „kommandócsoportjába” kik is tartozhatnak: olyanok, akiknek – az igazságtól – igencsak van félnivalójuk.

A volt (?) kollaboránsok és volt (?) tartótisztjeik, az átvilágításban ellenérdekelt személyek és posztkommunista, egyház- és magyarellenes támogatóik különösképpen aktívak lettek az utóbbi időben.

Báthori Gyula, volt gencsi pap, minekutána egyházromboló tevékenységének megérdemelt gyümölcseit learatta, az Országos Átvilágító Bizottságot (CNSAS) kerülgeti, és a nyilvánosság skandalizálásának tragikomikus kísérletével folytatja garázdálkodását.

A „Marton Arpad” által jegyzett, ismeretlen feladótól származó – mellékelt – levél viszont személyemnek címzett burkolt fenyegetéssel szegül szembe a „szekus-kollaboránsok elleni hadjárattal”.

Ennél is meggondolkoztatóbb az a kétes eredetű, hivatalos hangvételű felirat, melynek szerzői a CNSAS elnökét, Csendes Lászlót jelentik fel az általa vezetett testület alelnökénél az intézménynél elkövetett ún. törvénytelenségek miatt. A feljelentők „az Egyházkerület klerikus és laikus szolgálattévőiként” nevezik meg magukat, és – egyebek mellett – személyemet, valamint a Szigorúan ellenőrzött evangélium I. című kötet szerzőjét, Molnár János egyháztörténészt is törvénytelenséggel vádolják meg. A megkeresésre Virgiliu-Leon Țârău alelnök válaszol 2009. január 13-án kelt átiratában, melyben visszautasítja a megalapozatlan vádakat. (Lásd az idézett levélváltást mellékelve).

Figyelemre méltó, hogy az a Fazakas Sándor, aki Papp László ex-püspök volt titkára, aki „Herman” fedőnéven kollaborált a Szekuritátéval, az előbbi feliratban lehetséges püspökjelöltként szerepel – más, megnevezetlen jelöltek társaságában. Közismert, hogy a volt rogériuszi lelkész tavalyi lelepleződésekor a Bihari Naplóban megjelentetett magamentő írásában „szór átkot” Egyházára, annak püspökére és „zsoldosaira”. (Lásd mellékelve Fazakas Sándor 2008. május 6-án kelt levelét.)

Habár ez az eset nem az előbbi kategóriába tartozik – mindazáltal igen sajnálatos, hogy 2009. június 18-án kelt kollektív feliratukban (lásd mellékelve) a Bihari Református Egyházmegye alulíró lelkipásztorai a szekus-kollaboránsok sajtóbeli leleplezése ellenében foglalnak állást, és ahelyett, hogy – egészséges erkölcsi érzékkel – elítélnék a sorainkban lapuló ügynököket, az Egyházkerület Elnökségének figyelmét arra hívják fel, hogy: „a Szekuritátéval együttműködők kivizsgálását szabályozó törvény értelmében az érintettek neve nem tehető publikussá” (Kiemelés tőlem – T. L.)

Húsz év után joggal tevődik fel a kérdés: az Egyházmegye miért nem alkalmazza magára A szeretet himnuszának igéjét, mely szerint: a szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal” (1. Kor. 13,6)?! Méltó volna ugyanis, hogy egész Egyházkerületünk egységesen kiálljon az Anyaszentegyház megtisztulása, „a hamisság” megszüntetése mellett, és teljes erkölcsi erejével az átvilágítás – mesterségesen késleltetett – ügyét támogassa.

Igaza van Sándor Lajos lelkipásztornak abban, hogy: „Elkéstünk az átvilágítással”. Akkor viszont tovább ne késleltessük, ne álljunk meg félúton.

Csűry István „egészséges folyamatnak” nevezi az átvilágítást, és azt hangsúlyozza, hogy „a nagy nyilvánosság elé tárt adatok nem fognak ártani az egyháznak, csak az érintett személyek megítélését fogják negatívan befolyásolni”.

Farkas Antal viszont attól tart, hogy a folyamat „a református egyház megítélésének nagyon árt”.

Az átvilágítást nem lehet leállítani – mondja Bereczki András, aki a megbocsátásra helyezi a hangsúlyt. „De igazi megbocsátás csak akkor lehetséges, ha tudjuk, hogy kinek kell megbocsátani. Az, hogy el kell felejteni és meg kell bocsátani, az egy aranyos pietista maszlag” – nyilatkozza a lelkipásztor.

Visky István CE-vezető állítása szerint: „A leleplezések nem az igazságot szolgálják, hanem a zavart”. Isten szent nevének gyakori emlegetésével. (Lásd: „Isten nevét hiába fel ne vedd!”), az átvilágítás ürügyén ad hangot egyházidegen egyházkritikájának, szem elől tévesztve azt, hogy Anyaszentegyházunk általa is bírált sok nyomorúsága – egyebek mellett – éppen a múlttal való őszinte szembenézés elmaradásából fakad.

Pálfi József lelkipásztor, teológiai tanár világosan látja: „az egyik legfontosabb kérdés az, hogy ma is kik a láncszemei a hálózatnak, és kik működhetnek közre a nemzet és az Anyaszentegyház megrontásában”.

A felsorakoztatott megnyilatkozások – idézetek – a Bihari Napló „Reakciók Tőkés László lemondásával és az átvilágítással kapcsolatban” című interjúsorozatából valók, amely joggal megkérdőjelezhető „árukapcsolásos” módszert alkalmazva mossa egybe a két vizsgált kérdést.

Az igazság viszont az, hogy a történet valójában nem a lemondásom nyomán várható ún. hatalmi harcról, hanem az Egyház – az Egyházkerület s az egész posztkommunista társadalom – erkölcsi megújulásáról szól. Nem ilyen vagy amolyan jelöltek, hanem a visszahúzó múlt és remélt jövendő erői között folyik a küzdelem. Ebben az értelemben nézve az átvilágítás és az utódlás ügye távolról sem – csak – személyi kérdés.

2009. július 10.