„Orra bukva az avaron, / és menni tovább mégis”

Újvárossy Ernő halálára emlékeztek vasárnap, 2009. szeptember 20-án az 1989-es események kiinduló helyszínén, a temesvár-belvárosi református templomban. Újvárossy Ernő Temesvár első halottja volt, 1989 szeptemberében találtak rá holtan a városszéli erdőben. Az 1989-es belvárosi templombővítés kulcsembereként kiállt református egyháza mellett, a folyamatos zaklatások, fenyegetések ellenére mindent megtett az építkezés előremozdítása érdekében – halálának okaira azóta sem derült fény.

A délelőtti ünnepi istentiszteleten Fazakas Csaba temesvári esperes hirdetett igét, Mózes első könyvének zárórészei alapján a „vég mint valaminek a kezdete” gondolatát fejtette ki, befejezésként Jézus szavait idézte: „„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.”

Az istentisztelet zárásaként Tőkés László, a temesvári népfelkelés elindítója röviden megidézte a húsz évvel ezelőtti idők hangulatát. 1989. szeptember 11-én életveszélyesen megfenyegették telefonon (a telefon csak akkor működött, ha épp valakik románul fenyegették, gyalázták, adatolta), 12-én indultak Újvárossy Ernő keresésére Kabai Józseffel. Szeptember 16-án Pap László akkori királyhágómelléki püspöknek levélben jelezték, hogy a gyülekezet egyik leglelkesebb tagja eltűnt, 18-án kaptak hírt Újvárossy Ernő holttestének előkerüléséről. Ez volt az az időszak, emlékezett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nemrégiben leköszönt püspöke, amikor „élesbe fordultak” a dolgok. Most, húsz évvel az akkori események után Marosvásárhelyen – RMDSZ-es városi tanácsosok egyetértésével – szobrot állítanának annak a tábornoknak, akit 1989-ben azért küldtek Temesvárra, hogy elfojtsa a rendszerváltozást előidéző megmozdulást. Békeidőkben is meg kell őriznünk gerincünk egyenességét, figyelmeztetett a püspök, és nem képezheti alku tárgyát egy tömeggyilkos, valamint Sütő András szobra. (Emlékeztetőül: a marosvásárhelyi tanácsosok azzal érveltek Ştefan Guşă tábornok szobrának elfogadása mellett, hogy „cserébe” felállíthatják Sütő András szobrát.)

Az istentisztelet után a temesvár-erzsébetvárosi temetőben Újvárossy Ernő kopjafa-síremlékénél Tőkés László püspök, EP-képviselő tartott rövid áhítatot. Kiinduló igehelyként Dávid ún. „íjdalából” idézett, amelyben Dávid Jonathánt siratja. Ilyen barátságok ma már nem nagyon születnek, mondta az erdélyi magyarok európai képviselője, „elhaveresedtünk”, márpedig a politikai elvbarátságokon, egymás legyőzésének szándékán túl ez a szent barátság kellene, hogy jellemezze kapcsolatainkat. Újvárossy Ernő temetésén Farkas Árpád „Avaron” című versét idézték, elevenítette fel a húsz évvel ezelőtti, „néma tüntetéssé” alakult kegyeletadást. „Orra bukva az avaron, / a veszélyt megkeresni, derékig csonterdőben is / csak menni, egyre menni, / mint kire országló erőt / s egy ilyen földet szabtak, / hogy óvja lélegzetenként / e keserves hatalmat!” – talán így lehet leginkább hitelesen jellemezni Újvárossy Ernőt, mondta Tőkés László. Ugyanakkor megemlékezett a „hétköznapok hőseiről” is, a presbitériumról és a hívekről, amely nem széledt szét az államhatalom nyomása alatt, hanem inkább megacélosodott, közösséggé kovácsolódott.

Mert – utalt az EP-képviselő a nemrégiben megjelent Szigorúan ellenőrzött evangélium c. dokumentumkötetre, amelyben a hírhedt Szekuritátéval kollaboráló lelkipásztorokról lehet olvasni – nem igaz, hogy nem volt választási lehetőség, hogy nem volt alternatíva. Lehetett embernek maradni, hangsúlyozta a püspök, Újvárossy Ernő az igazságért adta az életét, miközben mások ebből az igazságból húztak hasznot.

Balaton Zoltán presbiter az Újvárossy Ernőhöz fűződő „jonatháni barátság” hangján idézte meg az első hősi halott emlékét, ugyanakkor figyelmeztetett: gyászolni a végtelenségig csak akkor szokás, ha a gyászolt halála értelmetlen volt. Ahhoz, hogy kegyeletteljes ünneppé váljon a megemlékezés, szembe kell néznünk a múlttal, de szembe kell néznünk a jelenünkkel is: milyen folytatása a múltunknak? – kérdezte az 1989-es „hétköznapok hőse”.

A megemlékezés végén a belvárosi templom kórusa énekkel adózott Újvárossy Ernő emlékének.

Temesvár, 2009. szeptember 20.