A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökeként testvéri szeretettel köszöntöm az ünneplő közönséget, köztük is elsősorban a szoborállító Academia Humana Alapítvány képviselőit, élükön Kiss Sándor elnök úrral, aki ebben az esztendőben a stafétabotot édes leányának, Kiss Réka Gabriellának adta át.

Ez alkalommal hadd emlékezzem meg arról is, hogy az Alapítvány idén töltötte be fennállásának 25. életévét. Létrejöttét közösen tervezte a Wagner művészházaspár, Wagner Nándor azonban ezt már nem érhette meg. Tervük beteljesítője Chiyo asszony volt, aki röviddel ezelőtt bekövetkezett haláláig törékeny lényét meghazudtoló lelki erővel vállalását híven elvégezte. Tette ezt elsősorban Kiss Sándor japánszakértő alapítványi elnök közreműködésével, aki egykori japán diplomáciai missziója folytatásaképpen valóságos nemzeti küldetésként vállalta idegenbe szakadt, nemzetközi rangra emelkedett, nagy magyar szobrászművészünk, Wagner Nándor művészeti és szellemi örökségének éltetését és népszerűsítését, három országban fellelhető különleges értékű hagyatékának felmutatását és gondozását. Wagner Nándor József Attila-szobrának Nagyváradon történt felállítása iránti köszönete és elismerése jeleképpen egyházkerületünk annak idején – 2006-ban – A közjó szolgálatában díjjal tüntette ki az Academia Humana Alapítványt. Azóta kapcsolataink és együttműködésünk tovább gazdagodott. Az egyházkerület örökségét a Pro Universitate Partium Alapítvány, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem vette át. Nevükben külön is köszönetet mondok ezért az áldott alkalomért, a Wagner művész házaspár szobrainak ideajándékozásáért, a magyar és az egyetemes művészet, nem utolsósorban pedig a magyar–japán, japán–magyar kapcsolatok kiterjesztése érdekében végzett kivételes szolgálatukért. Köszönetünk és elismerésünk mindazoknak is szól, akik Wehner Tibor művészettörténésszel az élen kivették részüket Wagner Nándor hagyatékának a felkutatásában és a Művész, valamint műve újrahonosításában.

*

Százkét esztendővel ezelőtt Szent László városából indult kalandos, hányattatott és viszontagságos életútjára Wagner Nándor. Nagyváradnak adományozott zseniális József Attila-szobrának kapcsán méltó, hogy a Költőt idézzük: „Mégis, magyarnak számkivetve / Lelkem sikoltva megriad – / édes Hazám, fogadj szívedbe, / hadd legyek hűséges fiad.”

Erdély, Partium és a magyar Haza kétszeresen számkivetett fiaként Wagner Nándor sorsa és életpályája nemzetünk egész XX. századi történetét példázza. Noha a trianoni impériumváltás, a két világháború és az ’56-os forradalom bukásának borzalmait mára már „békévé oldja az emlékezés” – azt mégsem lehet a napirendről levenni, hogy a nyomorúságos századfordulón „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”, és hogy a vérzivataros évszázad folyamán ismétlődő hullámokban tódultak népünk értékesebbnél értékesebb fiai és leányai Erdélyből Kis-Magyarországra és a Kárpát-medencéből a nyugati emigrációba. Megjegyzem, hogy Nándor és Chiyo asszony a világháborúban vesztes Magyarország és Japán gyermekeiként is eme közös háborús „élmény” részeseiként osztoztak egymás sorsában. Belerendül a lélek, amikor átgondolja – akár most, az ukrajnai háború árnyékában is –, hogy minő ember- és értékvesztést jelentettek a háborúk és az impériumváltások, és hogy hány millió magyar testvérünket és családtagunkat sújtották a mostoha történelmi körülmények.

Köztük volt – minden bizonnyal – Wagner Nándor is, amikor előbb a határon túlra szakadt Nagyváradot hagyta maga mögött, majd a szobrászművészek ’56-os forradalmi bizottságának tagjaként kényszerült a bolsevik szovjethatalom által megszállott hazájából elmenekülni. Számkivetett állapotát azonban jóra fordította az Isten, és mint annyi más, hazájából elűzött honfitársának, Neki is sikerült új életet kezdenie idegen földön, előbb Svédországban, majd Japánban, a szobrászművészet terén öregbítve nemzetünk becsületét és hírnevét.

2012-ben – az Academia Humana Alapítvány jóvoltából – megadatott nékem, hogy Japánba látogassak, és a Wagner Nándor Művészeti Galériát felkeresve, részese legyek annak a csodának, amelyet Japánban, Masiko városban Chiyo asszonnyal városunk nagy fia megteremtett. Nemcsak a Filozófiai kert univerzális szobrászati, szellemi művét tekintettem meg létrehozatalának eredeti környezetében és a Tokió Nakano kerületében felállított alakjában, hanem – programom keretében – a Székesfehérvári István Király Múzeum raktárából előkerült, kalandos előéletű Corpus Hungaricum szobor felavatásán is részt vehettem. Ennek a remekműnek a mását 1999. október 6-án, az Aradi Vértanúk gyásznapján Székesfehérváron is felállították – hogy a „Corpus Christi” = Krisztus megtöretett testének hasonlatosságára hirdesse keresztre feszített nemzetünk szenvedéstörténetét és krisztusi szabadítását. Chiyo asszony vendégeként és japán barátaink társaságában felemlő érzés volt átélni a vallásalapítók és filozófusok szoboregyüttesének egyetemes szellemiségét Krisztusba vetett hitünk közösségében.

Wagner Nándor valóban „hűséges fia” volt és maradt hazájának. Idegen földön élve is meg volt győződve arról, hogy amint maga írta: „Az én működésem is a magyarság hitelképességére törekszik. (…) Biztos vagyok abban, hogy a hazám javát szolgáltam a munkámmal.” Ebben a szellemben és ezzel a lelkülettel alkotott, és kívánta megosztani művét népével, hazájával. Távolra szakadt szülőföldjétől, de hazaszármaztatott szoboralkotásai révén mintegy hazatalált. 2005 májusában, József Attila szobrának felavatásán méltán idéztük a Költőt: „Íme, hát megleltem hazámat.” Wagner Nándor „hazatérésének” útját jelzik a Budapesten, Székesfehérváron, Miskolcon, Dunaújvárosban felállított szobrai is – most pedig végtére ez a mai szoborpáros mint szülővárosa befogadó szeretetének és hálájának szimbóluma.

„Béke – Barátság – Szeretet, a mindent betöltő csend szépséges ötvözetében” – írta Wagner Nándor egyik utolsó feljegyzésében. Háborgó és ellenségeskedő világunk démonikus zűrzavarában a keleti meditáció és a hitbéli elmélyedés lelki csendjével adózzunk Nándor és Chiyo asszony emlékének és művének!

                                                                                      

                                                                                       Tőkés László