Tőkés László kampánynyitó beszéde

Kegyelem néktek és békesség Istentől! – az apostoli köszöntéssel üdvözöllek benneteket.

Engedjétek meg, hogy mindenekelőtt a Székely Mikó Kollégium másfél százados évfordulóján kegylettel adózzam gróf Mikó Imre, Erdély Széchenyije emlékének, annál is inkább, mert édesapám talán a legidősebb élő öregdiákja ennek az iskolának, és ebben az értelemben, képletes értelemben, ímé visszatértem Sepsiszentgyörgyre, e kollégium városába.

Magam is mivel kezdhetném mással, mint elismerésemet fejezem ki azoknak, akik kimunkálták ezt az összefogást, amely ha nem is teljes, de egy hónap alatta, a kampány időszakában teljessé válhat. Gratulálok Markó Béla elnök úrnak, munkatársainak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviselőinek, az én munkatársaimnak – ennek köszönhetjük, hogy most itt együtt nyithatjuk meg a korteshadjáratot – hogy hagyományos szóval éljek –, és ünneppé avathatjuk ezt a napot az összefogás jegyében.

Most jövök Budapestről, szombaton ott tartották az európai parlamenti választás kampánynyitó rendezvényét, melyen röviden összefoglalva Orbán Viktor elnök úr üzenete ez volt: „Elég volt, elég volt a Gyurcsány–Bajnai korszak országlásából, elég volt az utóbbi hét szűk esztendőben zajló nemzeti önfeladásból, elég volt az ország kifosztásából, és a nemzet jelenének és jövőjének a kiárusításából”. Itt, Kós Károly Székely Nemzeti Múzeumának városában ugyanazt mondom, amit ott Budapesten, a Kós Károly Sétányon hallhattunk, itt, Háromszék és Kovászna megye fővárosában hadd tegyem hozzá az előbbiekhez: elég volt a 2004. december 5-i gyászos emlékű népszavazással és a Kempinszky-szállóbeli pezsgőzéssel fémjelzett önkéntes Trianonból – ahogyan Beke György fogalmazott. Elég volt a változott formában tovább folytatódó román nacionálkommunizmusból, az asszimilációs és homogenizációs politika örökségéből, a mesterséges betelepítésekből, Székelyföld etnikai arányainak mesterséges megváltoztatásából, Erdély elcsángósodásából, a csángók elidegenítéséből, elég volt a romániai magyarság jogfosztásából, elég volt erdélyi magyarságunk önfeladásából és sokszori megalkuvásából. Ott, a Kós Károly sétányon a névadó kiáltó szavát is idéztem: „Talpra kell állanunk mégis, számba kell vennünk erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt. Kiáltó szó vagyok, kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.”

Kós Károly és Orbán Viktor üzenete mellett hadd folytassam a helynek az üzenetével, mely ugyanazt diktálja: a 2009. február 8-i széles összefogással, az egyházak kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön tartott nagygyűlés petíciójának az üzenetével folytatom, kiállásuknak szelleme és folyamodványuk tartalma most is üzen számunkra, éspedig az összefogás üzenetét hordozza nemzeti érdekeink védelmében, nemzeti autonómiánk kivívásáért, az európai parlamenti választások sikeréért. A három üzenet mellé idekívánkozik még egy, a negyedik: a hitnek, az Igének az üzenete. Ha nem hiszünk, ha nincs bennünk hit, ha nem hiszünk Istenben és ügyünk igazában, akkor hiába minden, akkor nem fog sikerülni. Hallgassuk meg a zsoltáros szavát: „Felhozza az Úr a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.” Vagyis olyan az igazság győzelmébe vetett hit, mint a természet törvényeinek szükségszerűségének a bizonyossága. Ezzel a hittel kiáltotta szavát Erdély pusztaságába 1921-ben Koós Károly. Ezzel a hittel vállalták népünk sorsát, erdélyi magyarságunk ügyét történelmi egyházaink. Ebben a hitben fogtak össze már 1921-ben, és indították útjára a máig, kilencven év után is működő felekezetközi értekezleteket, melyek nem csupán egyházi ügyekben, hanem nemzeti sorskérdéseinkben is mértékadó álláspontot fejeztek ki. Ezzel a tudatos, népük iránt közösséget vállaló hittel fogott össze – és ezt kevesen tudják – a Trianont követő első országos választásokon az akkor még egymással farkasszemet néző Kecskeméti István református teológiai tanár vezette Magyar Néppárt, valamint a Ferenc József unitárius püspök elnöksége alatt álló Magyar Nemzeti Párt, és hozta létre az akkori Magyar Szövetséget, hogy egységesen induljanak küzdelembe a választásokon. Íme, a Trianon utáni első fénylő példa ma, közel 90 esztendő után. De ugyanezt az üzenetet hordozza a baszk példa is. Csíkszeredában a napokban egy autonómia-konferencián mondotta el baszkföldi meghívottunk, egy bájos hölgy, hogy ugyan nem ért egyet mindenben a két legfontosabb párt, mivel az egyik függetlenséget akar Baszkföldnek, a másik megelégedne az autonómiával, de most, a választások közeledtén félretettek minden különbséget, koalíciót kötöttek, mert ez az ésszerű. A pártérdekeket felülmúló nemzetpolitikai meggondolások diktálják azt, hogy félretegyük a pártcsatározásokat, hogy közös céljaink érdekében összefogjunk a nemzeti önrendelkezésért. Erről ír Mikó Imre, a Negyven év után című kötet szerzője, aki így fogalmaz: „Az erdélyi magyarság kisebbségi sorsban mindig nemzetpolitikát folytatott, ezért még ma sem tudja egészen beleélni magát a pártpolitikai gondolkozásba, mely szembeállítja egymással az embereket.” Mikó Imre közvetve a magyar politikai megosztottság felett is ítéletet mond, de ezen gondolat mentén eljutunk a Kárpát-medencei magyar összefogás kötelező parancsáig. A Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács is azért jött létre, hogy a határon túli magyarok mindenütt vívják ki önrendelkezésüket, a határok feletti nemzetegyesítés nemzetstratégiájának keretében és kiegészítéseképpen harcoljanak jövőjükért.

Így jutunk el drága testvéreim, hölgyeim és uraim, a Kárpát-medencei magyar összefogás központi gondolatáig, melynek értelmében nem több kisebbségi magyar ügy, hanem egyetlenegy magyar ügy létezik, a Kárpát-Medencében élő minden magyar nemzeti közösség közös ügye a nemzetek Európájában. Ennek képviseletére vállalkozik a Magyar Összefogás Listája. Külön üdvözlöm a lista résztvevőit, akik itt sorakoznak a jobb oldalamon, sok sikert kívánva neki a választásokon. Hadd induljunk együtt a magyarországiakkal, együtt a felvidékiekkel, és vállaljuk a délvidékiek és a kárpátaljaiak képviseletét is az Európai Unióban. Hadd valósuljon meg a magyar egység, az, amelyről Szabó Dezső így vallott: „minden magyar felelős minden magyarért”. Hadd valósuljon meg egy erős Európában egy erős Magyarország és egy erős Erdély eszménye, erős nemzeti közösségek szerte a határon túl. Így jussunk el a Szovjetunióból az Európai Unióba, ilyenképpen váljék Moszkva helyett Brüsszel a mi fővárosunkká, és a be nem avatkozás politikája helyett – amit megszoktunk régen – igenis kérjük Európát, hogy avatkozzon be és segítsen, legyen szövetségesünk jogaink kivívásában, autonómiánk megvalósításában. Erdély ügye legyen európai ügy!

Hölgyeim és uraim, végezetre arra kérlek, hogy gyertek el választani, és szóljatok másoknak is, hogy ne maradjanak otthon. Sokan azt mondják, hogy nincs semmi esély, azt mondták 2007-ben is, hogy nincs esélyünk és végül hárman jutottunk be az Európai Parlamentbe. De azt mondták 1989-ben is, hogy nincs esély a Ceaușescu-diktatúrával szemben, és azt mondták ezelőtt tíz évvel is, hogy nincs esély a magyar egyetem létrehozására, de mindig rácáfoltunk ezekre a kicsinyhitű állításokra, mert igenis megbukott a Ceaușescu-diktatúra, igenis létrehoztuk a magyar egyetemi rendszert, és tovább folytatjuk küzdelmünket. Sokan azt mondják, nincs esély az autonómiára, Traian Băsescu elnök azt mondta soha nem lesz autonómia. Én Gábor Áron szavaival válaszolok erre: „lészen ágyú, és lészen autonómia.”

Jöjjetek el kérlek, és hívjatok másokat is választani, mert ha nem megyünk el választani, akkor képviselőink helyére mind román képviselők jutnak be, és ne adj’ Isten, a román nacionalisták is bejutnak, akik összefogtak most erre a választásra, és ha helyettünk ők jutnak be, majd azt fogják mondani helyettünk, hogy megoldódott a kisebbségi kérdés Romániában, hogy a román kisebbségpolitika modellértékű, és azt fogják mondani a román képviselők helyettünk, hogy Románia egységes nemzetállam, márpedig Románia a magyarok hazája is egyben.

Tegyük félre sérelmeinket, közönyünket, ellentéteinket, emelkedjünk felül megosztottságunkon, és jöjjünk el a választásra június 7-én, hogy Tamási Áronnal elmondhassuk: azért vagyunk Európában, hogy valahol otthon legyünk, otthon legyünk Erdélyben.

Sepsiszentgyörgy, 2009. május 4.