Tőkés László laudációja Gabriel Andreescu tiszteletére a Petőfi-díj átadásakor

Budapest, Terror Háza, 2009. december 17

LAUDÁCIÓ
Gabriel Andreescu neves emberjogi harcos tiszteletére

Gabriel Andreescu talán egyike az utolsó igazi értelmiségieknek, a szó legnemesebb értelmében. Eltűnőben lévő embertípus, aki nem fél kimondani mindazt, amit igaznak gondol, és van bátorsága ahhoz is, hogy saját állításait kritikusan felülvizsgálja.

Gondolkodik.

Párbeszédekbe bocsátkozik.

Így válik egykori disszidensből napjainkra neves emberjogi és kisebbségvédő harcossá, olyan román közíróvá, aki ugyan fizikusi végzettséggel rendelkezik, de mégis a nemzeti kisebbségek témakörében végzi tudományos tevékenységét. Aki a Ziua napilap publicistájaként ugyanolyan eredményes munkát végez, mint a bukaresti Politikatudományi és Államigazgatási Nemzeti Iskola (SNSPA) Politikatudományi Intézetének professzoraként. Buzăui születésű emberként, Molnár Gusztáv erdélyi filozófussal társszerzőségben ír könyvet „az erdélyi kérdésről”. Rendszeres résztvevője a Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek, de nem elvakult hungarofil – hibáinkat is látja és láttatja.

A „Romániai Üldözöttek Emlékezete” Nemzeti Intézet Tudományos Tanácsának tagja, csakúgy miként az Altera és a Helsinki Bizottság Tanácsadó Testületének is. Számos romániai alapítvány és egyesület alapítója.

Gabriel Andreescu közéleti és tudományos munkásságát talán az eleven, élő fogalommal jellemezhetnénk a legtalálóbban. Prózája életteli, mivel ő meg is éli, amit gondol: a holt betűk Gabriel Andreescu személyén átszűrődve nyernek életet.

A Társadalmi Dialógusért Csoport egyik, 1992-es kerekasztal-beszélgetésére visszaemlékezve idézi Richard Rorty neves filozófust: „Az emberi jogok szenvedélyt és bátorságot igényelnek, nem rációt és elméletet.”

Ez a szenvedély és bátorság élteti az egész tevékenységét. És ez a „szenvedély” nem más, mint ahogyan egy másik jelentős filozófus, Leo Strauss fogalmazza meg még 1956-ban a politikai filozófiára vonatkozóan, de esetünkben is érvényes módon: a tiszta észreflexiót valami egészen szenvedélyes alapozza meg: az igazság szeretete.

Az igazságnak ez a fajta szeretete határozza meg Gabriel Andreescu alapállását és egész mentalitását. Nem fél őszintén szembenézni a múlttal, ami most, a romániai rendszerváltozás 20. évfordulóján mindnyájunk számára követendő példa.

Kényelmetlen igazságokat mond ki, példának okáért közös országunk, Románia etnopolitikai történetének hátteréről. Idézzünk kissé hosszabban az „Orosz Rulett. Románok és magyarok 1990–2000” című, az ezredfordulón megjelent tematikus naplójából: „A homogenizáló mentalitás megcsorbította az etnikai sokféleséget és előítéleteket vitt a román lakosság gondolkodásába, tisztánlátásába és magatartásába. A román demokrácia modelljeként felidézett két világháború közötti időszak egésze a multietnicitás elleni támadás volt. Legyen bár szó az adminisztratív politikáról, vagy akár a sztárértelmiség műveiről – mint például Nae Ionescu írásai esetében, akit azért említek, mivel a műfaj paradigmáját képviseli –, valamennyi tagadni próbálta a multikulturális szellemet. A 60-as évektől kiteljesedő nemzeti kommunizmus nem tett mást, mint hogy mindezt – három évtizeden át –kiegészítette annak a gondolkodásnak a vulgaritásával és agressziójával, amelyet az ellenőrzés és az egységesség határozott meg.”

Az igazság kimondása egyben lehetőség arra is, hogy a társadalmi valóságainkon változtassunk. Ha feltérképezzük közös problémáinkat, ha nem hazudjuk mítosszá történelmünket, ha kérlelhetetlen szigorral gondoljuk végig a logikai láncolatokat – akkor „rendezhetjük végre közös dolgainkat”. Ma, amikor az egységesülő Európa egyik alapértékeként a „multikulturalitást” és a többnyelvűséget helyezzük előtérbe, Gabriel Andreescu, a román közélet markáns személyisége Magyarországon, a bűnös múltat megidéző budapesti Terror Házában Petőfi-díjat vesz át.

Ez Európa. A díj névadója ezért az Európáért áldozta életét az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vérbefojtásakor.

Ez a mi örökségünk: az igazság szeretete és a szabadság szeretete.

Az elhallgatásból és a feledtetés fogságából kiszabaduló Temesvár üzenete ugyanez. Ezt az üzenetet mondja tovább halk szóval, a kimondott igaz szó erejével, töretlen következetességgel: Gabriel Andreescu.

Budapest, 2009. december 17.