2019. március 8. péntek
Send this article Print this article

Tőkés László felszólalt a KMKF-en

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma – amely az Országgyűlés elnöke szerint a legerősebb demokratikus felhatalmazással rendelkező magyar nemzetpolitikai szervezet, mivel a Magyarországon és a környező államokban működő magyar politikai szervezetek színeiben megválasztott törvényhozókat tömöríti, beleértve az európai parlamenti képviselőket – Budapesten tartotta meg soros plenáris ülését 2019. március 8-án, az Országház Vadásztermében.



Az ülésen felszólalt az EP-képviselőként részt vevő Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is, aki fontosnak tartotta szorgalmazni az erdélyi magyar összefogást a májusi európai parlamenti választások küszöbén, mivel a szavazatmaximálás imperatívusza ellenére az RMDSZ nem mutat hajlandóságot választási koalíciót alkotni a két magyar polgári párttal. Másfelől a püspök úgy vélte, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által nemrég meghirdetett családvédelmi akciótervet jó lenne kiterjeszteni a határokon túlra is. A magyarországi ellenzék képviselőinek jelenlétét kihasználva felszólította őket, hogy nemzeti és európai érdekeinket ne tagadják meg, a törvénytelen bevándorlást és az iszlamizációt ne támogassák.
Erdélyi EP-képviselőnk felszólalása az alábbiakban olvasható.
 
 
Felszólalás
 
Visszautasítva mindenféle, világszerte teret hódító nemi devianciát, az aberráns genderelmélet vagy az erőszakos feminizmus szélsőségeit, a teremtés rendjének és a nemek közötti egyenlőségnek az egészséges szellemében – a nők napja alkalmából – mindenekelőtt magam is a szebbik nem jelen lévő tagjait köszöntöm, élükön Szili Katalin elnök asszonnyal, a KMKF egyik alapítójával, a külhoni magyarok autonómiaügyeiben illetékes miniszterelnöki megbízottal.
Másodsorban a Székely Nemzeti Tanács által útjára indított, a kisebbségi közösségek által lakott régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés luxemburgi európai bírósági sikere iránt fejezem ki őszinte elismerésemet, mely az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) törvénykezdeményezéséhez felzárkózva komoly előrelépést jelent az őshonos kisebbségek európai érdekvédelmi rendszerének kiépítése irányába. Külön is gratulálok érte Izsák Balázs elnök úrnak, a székely önrendelkezés megalkuvást nem ismerő harcosának!
Szintén elismerésemet fejezem ki érte az RMDSZ-nek, továbbá a Fidesz–KDNP-nek, mely utóbbi hathatós támogatása nélkül a kisebbségvédelmi törvénykezdeményezéshez szükséges milliónyi aláírás semmiképpen sem gyűlhetett volna össze.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elsöprő választási győzelméhez is gratulálok, ami a legutóbbi kolozsvári kongresszusuk egyetlen igazi tétje és központi eseménye volt. Egyik jeles vendég „valódi politikai sikertörténetnek” minősítette az RMDSZ-t. Kár azonban, hogy a kongresszus fajsúlyos kérdései között nem szerepelt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán kiszabadításának a drámai ügye, amelyek sajnos egyáltalán nem illenek bele az említett „sikertörténetbe”.
Csak remélni lehet, hogy a küszöbön álló európai parlamenti választásokon az RMDSZ sikeresen fog szerepelni. Elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi találkozójukon „erős Kárpát-medencei magyar EP-képviseletet tűztek ki célul”, mint ahogyan a Fidesz–KDNP és a legnagyobb határon túli magyar politikai szervezetek is ennek érdekében fogtak össze. Ezt szem előtt tartva igencsak sajnálatos volna, hogyha végül is mégsem jönne létre az az erdélyi koalíciós választási lista, melyet az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt szorgalmaz.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes álláspontja szerint: „semmi sem fogadható el, ami gyengíti az RMDSZ-t” (sic!). Márpedig úgy ítélem meg, hogy maga az RMDSZ „gyengíti” önmagát, amikor lehetséges magyar szövetségeseit visszautasítja, és a „merjünk kicsik lenni!” szellemében eleve megelégedne két képviselői hellyel az új EP-ben. 2009-ben – az akkori 8,5 százalékkal – fényesen beigazolódott, hogy összefogással legalább három helyre volna esélye az erdélyi magyarságnak. Kelemen elnök úr az RMDSZ „identitását” félti – ezzel szemben viszont nekünk sokkal inkább nemzeti és európai identitásunkat kellene érvényre juttatnunk! A Fidesz–KDNP határon átnyúló kampányával valószínűleg meglesz a kettő – de közös fellépéssel nekünk a hármat-négyet kellene megcéloznunk, miként évekkel ezelőtt a bulgáriai törökök tették.
Kettőn áll a vásár: az RMDSZ-nek nem kellene visszautasítania testvéri erdélyi választási szövetségünket!
Végezetre ezúton is megköszönöm a magyar kormánynak és az országgyűlésnek a fokozatosan előrehaladó erdélyi gazdaságfejlesztési program jótéteményeit. Az erdélyi nemzeti oldal szintén igényt tart az ebben való cselekvő részvételre, és az agrárfejlesztési programban sem tart helyénvalónak semmiféle kizárólagosságot.
Az előbbiekhez hasonlóan a családvédelmi program határon túlra való kiterjesztését is fontosnak tartanám, melyből szintén készséggel kivennénk a részünket.
Sok sikert kívánok stratégiai szövetségeseinknek – a Fidesznek és a KDNP-nek – az embert és nemzetet próbáló európai parlamenti választásokhoz! Az ellenzéki pártokat viszont arra kérem, hogy nemzeti és európai érdekeinket ne tagadják meg, a törvénytelen bevándorlást és az iszlamizációt ne támogassák!
Csak remélni merem, hogy mandátumom hátralévő részében a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséget nem taszítják ki az Európai Néppártból, és a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben – Hölvényi György társaságában – nem maradunk magunkra az Európai Parlament néppárti frakciójában.
 
Budapest, 2019. március 8.
Tőkés László
EP-képviselő
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010