2022. június 6. hétfő
Send this article Print this article

TŐKÉS LÁSZLÓ LEZAJLOTT ÜNNEPI PROGRAMJAIRÓL

Az alábbiakban rövid összegzés olvasható a június első hétvégéjén történt eseményekről.



 Az össznemzeti zarándokvonat nagyváradi fogadása
 
 
Nagy és boldog tömeg várta a június 3-án délelőtt a Nagyváradra érkező össznemzeti zarándokvonatot, amely Bihar megye székhelyére már két, összekapcsolt szerelvényként érkezett meg Magyarországról. A Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors ablakaiból magyar és székely zászlók tömkelege lobogott. Ehhez hasonlóan a peronon ünneplő embersereg is zászlókat lengetett, énekkel, zeneszóval várta a csíksomlyói pünkösdi búcsúra igyekvő zarándokokat.
Az utazók fogadását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetei hirdették meg, az érkezőket maga Tőkés László püspök, az EMNT elnöke köszöntötte, aki családjával együtt vett részt a találkozón. Ebben az esztendőben a vagonokat Tamási Áron arcképével feldíszített mozdony húzta, hiszen 2022 Tamási-emlékév születésének 125. évfordulója kapcsán. Két év járvány okozta kényszerszünet után szervezte meg a Kárpáteurópa Utazási Iroda az össznemzeti zarándokvonat útját, amely idén egyszerre esett a nemzeti összetartozás és a pünkösdi ünnepkör napjaira. A hosszú szerelvény közel fél órát állt a váradi pályaudvaron, mialatt az utasoknak és a fogadásukra érkezett váradiaknak alkalmuk adódott a beszélgetésre, ismerkedésre,
közös éneklésre.


 
 
Trianon – 102.
 
 
A trianoni békediktátum aláírásának százkettedik évfordulóján, 2022. június 4-én koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett az EMNT és az EMNP nagyváradi szervezete a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán található emlékjelnél. Ezen részt vett Tőkés László is, aki felszólalásában aláhúzta: Trianon nem pusztán tévedés volt, hanem egy nemzetgyilkossággal felérő országcsonkítás. Gyásznap, melynek fájdalmát alig oldja az összetartozás öröme. A nemzeti összetartozás napja egy szerény válasz próbál lenni erre a tragédiára.
A továbbiakban szólt az úgynevezett „önkéntes Trianon” jelenségéről is, párhuzamot vonva a Magyar Népi Szövetség egykori önfeladó, megalkuvó komprádorpolitikája és napjaink egyes, Bukarestben a magyarság kárára alkut kötő közszereplői között. „Szembe kell néznünk a trianoni önsorsrontással, az összetartozás szavai mellé cselekvést kell állítanunk. Pünkösd szellemében a lélek erejére van szükségünk, hogy megálljuk helyünket, megvívjuk harcunkat, ezt az isteni erőt kívánom mindannyiunknak” – mondotta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke.
 
 


 
Temesvári könyvbemutató
 
Június 5-én délután tartotta meg a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács annak a kétkötetes szöveggyűjteménynek a bemutatóját, amely a 2018–2019-ben lezajlott centenáriumi konferencia-sorozat előadásait tartalmazza. A Trianon 100 konferenciák I-II. című, közel félezer oldalas kiadványt Bedő Árpád, a KMAT titkára szerkesztette a Pécsett, Temerinben, Kolozsvárott, Temesvárott, Budapesten, Szegeden és újfent Budapesten megrendezett konferenciák anyagaiból, a kiadásért a Magyar Kisebbségi Információs Egyesület érdemel dicséretet.
A temesvári Magyar Házban megtartott bemutatót Tőkés László nyitotta meg KMAT-elnöki minőségben, méltatva mind az előző években lezajlott konferenciasorozatot, az előadókat, vendéglátókat, szervezőket, mind pedig jelen kiadványt. Amelynek megjelenése sors- és jelzésszerűen esett egybe a nemzeti összetartozás napjával, valamint egyik legnagyobb keresztény ünnepünkkel, pünkösddel, nemkülönben a temesvári Magyar Ház újbóli birtokbavételének jeles alkalmával. Magát a kiadványt Gazda István temesvár-gyárvárosi református lelkész mutatta be, megosztva a friss olvasás élményét a hallgatósággal.


 
 
A Magyar Ház újraavatása
 
Pünkösdvasárnap délután ünnepélyes keretek között avatták újra a magyar állam támogatásával visszavásárolt temesvári Magyar Házat, amelyet a Várbástya Egyesület birtokol ezentúl a helybéli magyar közösség javára és hasznára. Az épületet tíz évvel a trianoni döntés után a temesvári magyarság építette kulturális egyesületei, politikai szervezetei számára, a kommunista román állam azonban államosította, és a rendszerváltás után sem sikerült visszaszerezni. Hosszas pereskedéssel és jelentős anyagi ráfordítással került ismét magyar közösségi tulajdonba az időközben lelakott impozáns ingatlan, amely a Béga-parti város centrumában, a megyei tanács és a prefektúra épületével szemben áll.
A birtokbavételt ünneplő rendezvényen a magyar kormány és az önkormányzat képviselőin kívül részt vett Tőkés László, az 1989-es temesvári forradalom hőse, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Ott voltak a Bánságban szolgáló konzulok, egyes intézményvezetők, egyházi méltóságok és a helyi magyar közösség apraja-nagyja.
 



www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010