2019. március 24. vasárnap
Send this article Print this article

Tőkés László szerint a nemzeti erők egyesítésére van szükség

Az Erdélyi Magyar Néppárt március 23-án Nagyváradon, a filharmónia koncerttermében tartotta 6. Országos Küldöttgyűlését. Ezen Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az EMNP védnöke is részt vett.



Köszöntőbeszédében üdvözölte a honi, a dél-tiroli és a Kárpát-medencei meghívottak, valamint a kongresszusi küldötteket, majd vázolta az erdélyi magyar nemzeti-polgári erők eddigi törekvéseit és jelenlegi politikai helyzetét. Úgy vélte: az EMNP politikai mozgástere Bukarest, Budapest és Brüsszel hármas szorításában beszűkült. A párt az RMDSZ helyzeti előnyének kényszerű tudomásulvételével kell megtalálja helyét az erdélyi, az össznemzeti és nemzetközi küzdőtéren, az autonómiaharcban.
Tőkés László felidézte: a néppártosok már 1990 óta a Fidesz partnereiként tevékenykedtek, akkor is, amikor ebből semmilyen előnyük nem származott, amikor mások Gyurcsánnyal és a szocialistákkal, megint mások pedig a Jobbikkal ápoltak kapcsolatokat. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a legutóbbi RMDSZ-kongresszuson tett kijelentését, mely szerint semmi sem fogadható el, ami az RMDSZ-t gyengíti, árnyalni volt kénytelen, hiszen az alakulatot „nem más, hanem önmaga gyengíti, amikor is Magyar Polgári Pártot bekebelezni, az Erdélyi Magyar Néppártot pedig kizárni igyekszik a magyar politikai életből”. Az RMDSZ-nek nem Bukaresthez kellene igazodnia, hanem például a két magyar párttal választási koalíciót alkotva kellene elindulnia az európai parlamenti választásokon – mondotta.
Tőkés László óva intette a küldötteket attól, hogy elragadja őket a „mozgalmi hév” vagy a „tehetetlenségből fakadó frusztráció”, és „önkritikára képtelenül mindenért a leköszönő elnökséget hibáztassák”. Úgy vélte: tetszetős a változás, a megújulás, a fiatalítás jelszava, de a párt politikai irányvonalán nincs mit változtatni. A fiatalítás önmagában nem, csak többletértékekkel együtt vezethet eredményre – fogalmazott.
„Töretlenül folytatnunk kell a kisebbség-, illetve nemzetpolitikai rendszerváltozást, követve a közösségi önrendelkezés és a határok fölötti nemzetegyesítés kettős stratégiáját” – mondotta a püspök, ezen törekvések egyik letéteményesének nevezve az EMNP-t. Hozzátette: csak egyetérteni lehet a néppártiak azon igyekezetével, hogy az MPP-vel való kapcsolat rendezésével az erdélyi magyar nemzeti erők egyesítését megvalósítsák.
Tőkés László méltatta, hogy a magyar kormányzat a határokon túlra is kiterjesztette a nemzeti együttműködés rendszerét, s maga is a legszélesebb körű összefogást szorgalmazta, kijelentve: „A Fidesz–KDNP-kormány határon túli gazdaságfejlesztési, családvédelmi, egyetemépítő és sportpolitikájának, az európai migrációs válság elleni és nemzetvédelmi küzdelmének nemcsak haszonélvezői, hanem elkötelezett támogatói és részesei kívánunk lenni.”
A küldöttgyűlés szoros verseny Csomortányi Istvánt, az alakulat Bihar megyei szervezetének addigi elnökét választotta meg az Erdélyi Magyar Néppárt új országos elnökének a leköszönt Szilágyi Zsolt helyébe. Alelnökök László György, Kolcza István, Pálosi Csaba, Toró T. Tibor, Vinczellér Árpád és Zatykó Gyula lettek.

(Tőkés László elhangzott beszéde a Dokumentumok rovatban található.)


www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010