Az előadásokat követően kérdések érkeztek írásban a hallgatóság soraiból, Tőkés László a maga során így válaszolt azokra:

 

Akár egy újabb fórumot kezdhetnénk itt ezen kérdések megválaszolásával, így reménytelen dolog valamennyire kitérni. Nekem könnyebb a helyzetem, mert a kérdések 99%-ban Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz szólnak.

A szórványmagyarság pusztulása és a tömbmagyarság megmaradása viszonylatában egy régi vita elevenedik meg előttem: voltak olyanok, akik a lakosság áttelepítésével látták megoldhatónak a dél-erdélyi kérdést, erre készültek is tervek. Például apámmal is vitatkoztam annak idején, de tőlem idegen minden mesterséges megoldás (ti. hogy valakit megfogjanak, s innen áttegyenek amoda). Volt, aki a csángókérdésre is ilyen javaslatot tett. És voltak áttelepítési próbálkozások is, balul sültek el vagy felemás módon. Azt hiszem, hogy sorsunkkal együtt kell élnünk, mint a betegségeinkkel, és meg kell keresnünk a leghatékonyabb módszereket arra, hogy a szórványba szorult vagy rekedt magyarságot megsegítsük, és élethelyzetbe hozzuk. Ezen dicséretes módon dolgozik a magyar nemzetpolitika, de – és itt a második kérdés – nem lehet Magyarországtól elvárni, hogy azt, ami ránk tartozik, ő végezze el helyettünk.

Köszönöm Orbán Viktor miniszterelnök úrnak – azok nevében, akik ezt megtapsolták –, hogy eljött ide kampányolni, de valójában ő vitte be – a hátán – az RMDSZ két képviselőjét az Európai Parlamentbe. Ebből hosszan nem lehet élni. Bizonyíték rá a felvidéki eset. Olyan hatalomtechnikát alkalmaz az RMDSZ, hogy mindig éppen sikerül a lécet átugrania, és mindig kap annyi haladékot, hogy az összeomlást elkerülje. Ezen a felfogáson gyökeresen változtatni kell, ha nem tesszük, akkor az anyaország jöhet s hozhat kölcsön bankókat, mindenfélét… Nekünk kell a sarkunkra állnunk, s erre felhívást is teszek, a magam szerény módján.

A szavazókat egy táborba nem lehet kényszeríteni. Azt kérdezte valaki, hogy miért nem kényszeríti Orbán Viktor és a Fidesz egy táborba a szavazás idején az erdélyi magyarokat. Ilyen lehetetlen gondolatot! Nem ismerik a demokráciát? Hát hogy lehet engem belekényszeríteni egy kötelező szavazásba?! Elvész a szabad véleménynyilvánítási jogom! Nem, ennek a megoldása az, hogy egy plurális egységet kell kialakítani. Pl. Tamás Sándor háromszéki megyeelnökkel szinte kebelbaráti viszonyban politizáltunk itt, Erdélyben, a kezdetekkor, ez aztán a későbbiekben nem sikerült. Nem akarom őt bírálni vagy megbántani. Nyilván meg kell találni a módját annak, hogy együtt, közérdekű módon szolgáljunk. Üdvözlöm Csomortányi István kezdeményezését, sőt, még az erdélyi magyar ifjúság is megszólalt ebben az ügyben, hogy ti. egy újfajta magyar egységet szükséges létrehozni. Tudom, hogy ez így erőtelenül hangzik, mert már elkoptatott. Délvidéken is már hányszor, hányféle módon fogalmazták meg újra és újra az összefogás szükségességét! De próbáljuk meg.

 Ami az egyházakat illeti, itt nagyon hiányolom egyházaink kezdeti, kezdeményező, innovatív és hozzáadott többletet jelentő működését. Később – amúgy jogosan is és okosan is – visszahúzódtak, mert tudták, hogy nem szabad „korpa közé keveredni”, nem szabad a napi politikába belekeveredni. Nyilvánvaló, hogy az egyházak nemzetpolitikai és erkölcspolitikai szinten kell hogy fellépjenek, és nem kell a pártpolitikai verekedésekbe belefolyniuk, vagy pártpolitikailag alárendelni magukat az uralkodó pártnak, amelynek a kezében a pénzeszközök vannak. Nagyon veszélyes ez, hogy az egyház immár nem a bukaresti román urainak rendelődik alá, mint ’89 előtt – ami ellen én magam is fellázadtam –, hanem a magyar politika urai alá, akik pénzzel a kezükben diktálnak az egyháziaknak, vagy netalán megfélemlítési eszközökkel is hatnak rájuk. Ez egészségtelen vadhajtásokat eredményez erdélyi magyar életünkben, amely ellen mindig felemelem a szavam.

A lehetséges új magyar–román csúccsal fejezem be hozzászólásomat: ez nagyon tetszetős, beillesztenék ezt is az RMDSZ sikertörténetének gazdag példatárába, hogy íme, megint találkozott Dragnea pártelnök és Orbán miniszterelnök (most csak példálózok), ez önmagában nem ér semmit. Tisztán kell látni: ha helyes a helyzetfelmérésünk és a kiindulópontunk, akkor helytelenek a következtetéseink. Románia tovább folytatja pánromán, pánortodox nemzetpolitikáját. Tovább tart a cseausizmus, változatos formában. Ha nem tudjuk, hogy mit kell gyógyítani, ha nem tudjuk, hogy mitől kell tartanunk, akkor nem tudunk helyes válaszokat adni. Ne áltassuk magunkat!

Ukrajnával szemben tudja a magyar kormány, hogy milyen eszközöket használjon, még ha nem is vezetnek azonnali sikerre. Bámulatos, amikor Orbán Viktor miniszterelnök úr, vagy amikor Szijjártó Péter külügyminiszter úr nyilatkozik. Ez igen, a magyar ember, még ha szenved is, érzi, hogy csak így lehet erre válaszolni, nyíltan, keményen. Itt is kifejezem messzemenő együttérzésemet a kárpátaljai testvéreinkkel.

Értsék meg: Románia olyan jól politizál, hogy még a szocialista Gioanǎ úr is a NATO főtitkárhelyettese lett, holott valójában ez jelent valós NATO-beli kockázatot, megítélésem szerint! Nagyszerűen politizálnak, a maguk nemében. Csapnivalóan a mi szempontunkból. Nem tettek le róla, hogy elfoglalják Székelyföldet, s nem csak a katonai temetőket. Világos a képlet. Ehhez kell szabni az eszközeinket, a feltételeinket és a politikánkat. Ennyi az egész.

Engedjék meg legvégül, hogy a börtönben sínylődő Beke István feleségének, Csillának a kérésére idézzek az ő leveléből. „Elvártuk, hogy az erdélyi szervezetek egységesen lépjenek fel, függetlenül politikai ideológiájuktól, hogy valljanak színt, mert nem dísznek vannak ott, ahova szavazatainkkal juttattuk őket, és nem szavakat, ígéreteket vártunk, hanem tetteket! Legalább az utolsó óra utolsó perceiben! Ennyi idő azonban nem volt elég, hogy egységes igazságszolgáltatási, diplomáciai és politikai fellépést szorgalmazzon az erdélyi politikum, képviselőink, legnagyobb érdekvédelmi szervezetünk révén a Beke-Szőcs ügyben! Ennyi idő nem volt elég, hogy mind a román, mind az Európai Parlamentben minden lehetséges esetben felszólaljanak ügyünkben és hangsúlyozzák, hogy európai polgárok jogai sérülnek egy tagállamon belül, hogy a törvény által szavatolt jogaink csak papíron léteznek, hogy a román igazságszolgáltatás egyáltalán nem független, hogy a bírósági eljárások során gyakran sérül az állampolgárok méltányos eljáráshoz való joga, és folyamatosan sérül a jogállam! Ha ennyit nem lehetett megtenni, a Beke-Szőcs ügyben tapasztalt jogsértések tárgyában felemelni szavukat itthon és az Európai Parlamentben, akkor hogyan beszélhetünk bizalmi viszonyról az erdélyi magyar közösséggel? (Megjegyzem, ez aligha vonatkozhat rám, Tőkés Lászlóra, hiszen én az Európai Parlamentben folyamatosan felszólaltam ez ügyben, még a román államfő és a miniszterelnök jelenlétében is, úgy érzem, megtettem minden tőlem telhetőt!) Egy év telt el azóta, tisztelt politikai döntéshozók, egy éve, hogy Beke István és Szőcs Zoltán rácsok mögött van valamiért, amit nem követtek el! Nekik, családjuknak ki adja vissza az elrabolt életet? Ennyi idő alatt nem tudták Románia számára nemzetközi szinten vállalhatatlanul kényelmetlenné tenni az ügyet, számon kérni az emberi jogok és a jogállamiság sárba tiprását! Érdekvédelmi szervezetünk vezetője minap nyilatkozva fájlalta meghurcolt politikusaink életét. Így igaz! Senkivel nem szabadna megtörténjen, hogy ártatlanul meghurcolják! De miért nem volt részéről egyetlen hasonló egyértelmű, emberi kiállás az elmúlt majd négy év alatt ebben az ügyben? Nem elég hosszú az életünkből elvett idő? Az egyszerű ember ártatlansága nem éri el a politika ingerküszöbét?”

Nem folytatom, közismert tényekről van szó. Miközben Beke Csilla köszönetet mond az anyaországból érkezett támogatásokért, egészében véve hiányolja bukaresti politikusaink határozottabb fellépését. Én is csatlakozom ehhez az állásponthoz. Például a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében csapnivalóan keveset tesz az RMDSZ, és nem fogjuk fel, hogy ez a Bolyai-egyetem megszüntetésével egyenértékű, drámai, a legtragikusabb eset. Amannak voltak öngyilkos áldozatai, Csendes Zoltánra és Szabédi Lászlóra gondolok, és nem fogjuk fel, hogy ha ez megtörténhet, azután minden megtörténhet. És íme, jött is Úzvölgye. És nem az úzvölgyi esetnél kellett volna kivonulnia az RMDSZ-nek a Dragnea-partnerségből, hanem a MOGYE ügyénél. Akkor még lehetett volna valamit csinálni, egy évvel ezelőtt. Tehát én azt mondom, vegyék komolyan, kérem, így nem mehet tovább, ezért is olvastam fel Beke Csilla levelét, megköszönve a figyelmet.