hírek
2016. április 1. péntek
A nagyváradi Bibó-emlékkonferenciáról
Bibó István (1911–1979) jogi doktor, egyetemi tanár, majd könyvtáros, államminiszter, 56-os politikai fogoly emlékére szervezett rendezvénysorozatot Nagyváradon és Kolozsváron a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) A bonis bona discere – Jótól jót tanulni címmel.
2016. március 28. hétfő
Elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét
Megalapozatlannak minősítette és elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet az EP-képviselő másfél éve nyújtott be az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen – tudta meg az MTI.
2016. március 26. szombat
Nagypénteki látogatás a tenkei szeretetotthonban
Minden évben, húsvét előtt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke felkeres olyan közösségeket, amelyek különösképpen rászorulnak társadalmunk és egyházaink gondoskodó figyelmére.
2016. március 22. kedd
Meg kell védenünk Európát!
Éppen ma készültem Brüsszelbe repülni, az Európai Parlamentbe, amikor is villámcsapásként ütött be a brüsszeli terrormerényletek lesújtó híre.
2016. március 19. szombat
Mentsük meg szülőföldünket, a Kárpát-medencét!
Tőkés László európai parlamenti képviselő fővédnökként vett részt a kiskunfélegyházi Közép-Európa Klub március 18-19-én megrendezett környezetvédelmi konferenciáján.
2016. március 17. csütörtök
Tibetben a helyzet változatlan
2016. március 16-án az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) az ún. bizottsági hét keretében – egyebek mellett – Tibet ügyét tűzte napirendjére. Az eszmecserén, amelynek a kezdeményezője a Néppárt nevében Tőkés László EP-képviselő, a szakbizottság alelnöke volt, Golog Jigme (alias Jigme Gyatso) tibeti szerzetes, volt politikai fogoly és emberjogi aktivista Tibetben elszenvedett meghurcoltatásairól tett tanúvallomást, valamint a jelenlegi tibeti helyzetről tartott beszámolót.
2016. március 16. szerda
Meghallgatták Brüsszelben a moldovai kormányfőt
Az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) tegnapi ülésén Pavel Filip moldovai miniszterelnökkel folytattak eszmecserét a képviselők.
2016. március 12. szombat
Magyar Becsület Renddel tüntették ki Tőkés Lászlót
Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés Lászlót Magyarország köztársasági elnöke a kormányfő előterjesztésére, az indoklás hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést.
2016. március 11. péntek
Közös fellépés az autonómiáért
A Marosvásárhelyen megszervezett Székely Szabadság Napja után, március 11-én, Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, európai parlamenti képviselő, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Párt képviselője, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója, valamint José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője.
2016. március 10. csütörtök





















