hírek

2018. február 8. csütörtök

Felhívás a romániai magyar autonómia ügyében

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács örömmel vette tudomásul és üdvözli a három romániai magyar párt 2018. január 8-án Kolozsvárt kiadott közös nyilatkozatát a romániai magyar nemzetrész autonómiájának a szükségességéről.
2018. február 7. szerda

A jogfosztott romániai magyar közösség kiáll a romániai jogállamiság védelmében

2018. január 24-én Monica Macovei európai képviselő, volt igazságügy-miniszter szervezésében került sor Brüsszelben egy nagy érdeklődés által övezett fotókiállításra, A románok az utcákra vonulnak címmel.
2018. február 7. szerda

Közös európai érdek a nyugat-balkáni országok integrálása

Az Európai Parlament február 6-i délutáni plenáris ülésén Federica Mogherini külügyi és biztonságpolitikai főképviselő, az Európai Bizottság alelnöke és Johannes Hahn bővítési biztos ismertették az Európai Unió nyugat-balkáni bővítési stratégiáját.
2018. február 6. kedd

Az Uniónak és tagállamainak meg kell védeniük saját európai és nemzeti identitásukat

2016 októberében az Európai Parlament Néppárti Frakciójának és a Wilfried Martens Európai Tanulmányi Központnak a szervezésében rangos konferenciára került sor Brüsszelben Európa elrablása egykor és most címen.
2018. február 2. péntek

Bár baj esetére nincsenek pénzügyi garanciák, az Európai Bizottság szerint nem veszélyes a felsőcsertési bányanyitás

Hölvényi György és Tőkés László néppárti EP-képviselők közösen feltett, írásbeli választ igénylő kérdésükkel az Eldorado Gold Corporation kanadai társaság felsőcsertési (Certejul de Sus, Románia) bányászati projektjének környezetvédelmi kockázatai felől érdeklődtek az Európai Bizottságnál 2017 novemberében.
2018. január 25. csütörtök

Találkozás a száműzött Tibeti Közigazgatás vezetőjével

Az Európai Parlament szakbizottsági munkahete keretében január 24-én az Emberi Jogi Albizottság (DROI) – többek között – Tibet ügyét tűzte napirendjére.
2018. január 24. szerda

Keresztény nevelés és társadalmi szolgálat Európában

2018. január 23-án az Európai Parlament brüsszeli székhelyén Tőkés László EP-képviselő azon a kerekasztal-megbeszélésen tartott beszédet, amelyet holland konzervatív képviselőtársa, Bastiaan Belder szervezett az európai keresztény oktatás, illetve a kereszténység társadalmi szerepe tárgyában.
2018. január 24. szerda

A tordai vallásbéke üzenete Brüsszelben

A Magyar Unitárius Egyházzal együttműködve és annak felkérésére Brüsszelben, az európai parlament székhelyén rendeztek konferenciát és nyitottak tárlatot Sógor Csaba, Tőkés László és Winkler Gyula EP-képviselők.
2018. január 18. csütörtök

Kínában romlott az emberi jogok helyzete

Az új év első plenáris ülésszakán, január 18-án az Európai Parlament sürgősségi eljárásban fogadott el határozatot a kínai emberi jogi helyzet tárgyában, pontosabban Vu Gan, Hszie Jang, Li Ming-cse, Tasi Vangcsuk és Csöki tibeti bebörtönzött szerzetes védelmében.
2018. január 17. szerda

NYÍLT VÁLASZ EGY ÖVÖN ALULI ÜTÉSRE

Tőkés László EP-képviselőnek kedden Strasbourgban elhangzott napirend előtti felszólalása (amiről az este adtunk ki közleményt) elvtelen ellentámadásra késztette Maria Grapini román EP-képviselőt, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége az Európai Parlamentben nevű képviselőcsoport tagját, amelyre erdélyi képviselőnknek már nem nyílt lehetősége a plénumban reagálni, ezért Nyílt levélben volt kénytelen helyükre tenni a dolgokat.

összesen: 2074 db | 10 db/oldal

első vissza 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010