hírek

2017. december 21. csütörtök

Angyaljárás Élesden

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, minként hosszú évek óta minden alkalommal, ebben az esztendőben is meglátogatott egy hátrányos helyzetben lévő közösséget a karácsonyi ünnepek előtt.
2017. december 18. hétfő

Polgári óévbúcsúztató és adventi gyertyagyújtás Nagyváradon

A nagyváradi városháza dísztermében tartotta óévbúcsúztató ünnepségét december 17-én az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei és nagyváradi szervezete.
2017. december 16. szombat

A temesvári forradalom évfordulóján elmondható: még mindig nem teljes a rendszerváltozás Romániában

Miként a korábbi években mindig, ezúttal is megemlékeztek Temesvárott az 1989-es eseményekről azok, akik részesei voltak a Ceaușescu-diktatúra bukásához vezető ellenállásnak és lázadásnak.
2017. december 13. szerda

Vita Strasbourgban az emberi jogi helyzetről

Az Európai Parlament idei utolsó ülésszakának második napján két külügyi-emberi jogi dokumentum vitájára került sor a plenáris ülésen.
2017. december 12. kedd

Az 1989-es romániai forradalom évfordulója alkalmából

Az 1989-es temesvári népfelkelés egyenes úton vezetett el a romániai forradalom kirobbanásához és a gyűlöletes Ceauşescu-diktatúra bukásához. Erre emlékeztetett december 11-i, tegnap esti felszólalásában Tőkés László volt temesvári lelkipásztor az Európai Parlamentben.
2017. december 11. hétfő

Megemlékezés lesz a temesvári népfölkelés évfordulóján

Folyó év december 15-én, pénteken idén is sor kerül az 1989-es temesvári forradalomról való megemlékezésre Tőkés László egykori temesvári református lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke részvételével.
2017. december 10. vasárnap

Halmos Sándor könyvének bemutatóján

2017. december 10-én Debrecenben, a református esperesi hivatal tanácstermében mutatták be Halmos Sándor ny. egyetemi docens, a Debreceni Zsidó Hitközség ny. igazgatója Táj és népe – A régi Bihar vármegye története című kötetét. Az eseményen Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő és Weisz Péter gyöngyösi kórházigazgató, a KDNP Barankovics Alapítványa Izraelita Műhelyének elnöke mondott köszöntőt.
2017. december 8. péntek

Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt Nagyváradon

A reformáció 500. évében könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen, december 7-én. A rendezvény első felében reformációi emlékülésre került sor az egyetemi székházként szolgáló nagyváradi református palota ezúttal szűkösnek bizonyult Bartók-termében.
2017. december 7. csütörtök

Reagálás két felszólalásra

Doru-Claudian Frunzulică román balliberális politikus, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége az Európai Parlamentben nevű képviselőcsoport (S&D Group) tagja, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője a múlt hónap utolsó napjaiban két olyan felszólalással hívta fel magára a figyelmet a brüsszeli törvényhozásban, amelyekre Tőkés László erdélyi képviselő, az Európai Néppárt (EPP) frakciójának tagja nyílt levélben érezte szükségét reagálni. Ez alább olvasható.
2017. december 5. kedd

Emléktábla-avatás és könyvbemutató lesz a PKE-n

Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt címmel tartanak könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen december 7-én 18 órától.

összesen: 2100 db | 10 db/oldal

első vissza 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010