Tőkés László EP-alelnök már kezdettől fogva nagy figyelemmel és érzékenységgel követte az Európai Parlamentnek az Unió keleti szomszédságában fekvő kaukázusi térség békés rendezésére irányuló erőfeszítéseit, és maga is bekapcsolódott ebbe a folyamatba.

Amint arról már korábban beszámoltunk, 2011. február 9-én, az Európai Parlamentben, az Emberi Jogok Határok Nélkül (Human Rights Without Frontiers, HRWF) emberi jogi szervezet és EP-képviselőnk brüsszeli irodájának a közös szervezésében ebben a szellemben került sor egy, a karabahi helyzettel kapcsolatos humanitárius rendezvényre. Ennek alkalmával a HRWF aktivistái az 1994-es örmény–azeri háború következtében otthonukat elhagyni kényszerülők drámai sorsáról nyújtott tájékoztatást.

   Ez év májusában, az Örményország Európai Barátai (European Friends of Armenia) brüsszeli székhelyű örmény lobbi-szervezet meghívására Ferenczy Zsuzsa Anna, Tőkés László brüsszeli munkatársa Jerevánban tett látogatást, ahol számos politikai vezetővel és civil szervezet képviselőjével találkozott Örményország európai integrációs törekvéseinek megismerése, valamint a karabahi helyzet mélyrehatóbb megértésé céljából.

   Legutóbb, 2011. június 21-én erdélyi képviselőnk Avet Adonts-t, Örményország brüsszeli nagykövetét fogadta hivatalában. A találkozón a nagykövet a karabahi helyzettel kapcsolatban arra kérte képviselőnket, és egyben az Európai Parlamentet, hogy aktívabb módon járjanak közben a fennálló feszült helyzet miharabbi békés rendezése érdekében. A "befagyott" konfliktus súlyos válság kirobbanásához is vezethet – figyelmeztetett a nagykövet.

Tudnivaló, hogy azon a dél-kaukázusi területen – ahol egyébként évszázadokon át a keresztény örmények és muzulmán azeriek békességben éltek együtt – 1921-ben megalakult a Hegyi-Karabah Autonóm Terület. 1991-ben, a Szovjetunió felbomlását követően, minekutána Örményország és Karabah külön-külön kikiáltották függetlenségüket, véres háború tört ki Azerbajdzsán és az örmény állam között. Ezt – Oroszország közvetítésével – 1994-ben fegyverszünet zárta le, viszont tartós béke nem született. Ezenközben Karabah örmény ellenőrzés alá került. A helyzet végleges rendezésére azonban mindmáig nem került sor, ugyanis a nemzetközi közösség nem hajlandó elismerni a terület függetlenségét, másfelől Azerbajdzsán továbbra is igényt tart reá.

   Mindezek következményképpen, az elmúlt tizenöt évben Azerbajdzsán és Örményország viszonyát – a nemzetközi közvetítés ellenére is – eredménytelen tárgyalások jellemezték. A véres háború következtében, mely több mint 30.000 áldozatot követelt, csaknem félmillió örmény menekült, valamint ugyanennyi azeri lakos kényszerült otthonát elhagyni, ez pedig súlyos humanitárius válsághoz vezetett.

   Adalékként azt is fontos megemlítenünk, hogy az ún. Minszki-csoport közvetítésével (Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország), 2011. június 24-én, az oroszországi Tatárföld székvárosában, Kazanyban, az örmény és az azeri elnökök részvételével újabb csúcstalálkozóra került sor. A fokozott nemzetközi elvárások ellenére áttörés nem született, és minden maradt a régiben.

   A mai parlamenti vita felszólalói arra hívták fel a figyelmet, hogy a térségben vészjóslóan fokozódik a feszültség, és a kaukázusi helyzet stabilizálása az EU számára megkerülhetetlen kérdés. Karabah megoldatlan helyzete, mely közel húsz esztendeje megosztja a térséget, akár újabb konfliktushoz is vezethet, mely Európa dél-kaukázusi szomszédságán túllépve, az egész eurázsiai térségre súlyos kihatással lehet. Tekintettel arra, hogy a térség mind emberi jogi és humanitárius, mind pedig energiapolitikai szempontból kiemelten fontos Európa számára, Catherine Ashton külügyi főképviselő az Unió cselekvő szerepvállalásáról biztosította a Parlamentet.

 

 

 F E L S Z Ó L A L Á S

 

   A június 24-i kazányi csúcstalálkozót megelőzően, a nemzetközi közösség nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy Örményország és Azerbajdzsán békeszerződést köt Hegyi Karabah, egy olyan régió ügyében, melyet évszázadok óta keresztényörmények és törökmuzulmánazeriek laknak, Dél-Kaukázus vidékén, különböző idegen hatalmak váltakozó fennhatósága alatt.

   A megegyezés – sajnálatos módon – nem jött létre. A hozzá fűződő nemzetközi elvárások szertefoszlottak, a két megtört nemzet további csalódottságát idézve elő és a közvetítők tehetetlenségét bizonyítva. 

   A további szenvedések megelőzése érdekében az Európai Uniónak nem szabad haboznia, és nem engedheti meg a régióban jelen lévő más politikai szereplőknek – mint amilyen Oroszország –, hogy saját kizárólagos befolyásuk alá vonják az ottani folyamatokat.

Folyamatosan és kiegyensúlyozott módon nyomást kell gyakorolnunk mindkét érdekelt országra és támogatnunk kell őket abban, hogy a Madridi Alapelveket elfogadják, továbbá európai irányultságukra apellálva, a két nemzet megbékéltetése révén kell elősegítenünk a tartós béke megteremtését. El kell érnünk, hogy a több százezer örmény menekült és lakhelyét elhagyni kényszerült azeri békében és méltósággal térhessen vissza otthonába.

   A valódi és fenntartható béke megteremtésének egyetlen igazi lehetőségeként a párbeszéd és a kompromisszum kínálkozik. Egy olyan felfogásbeli változásra van szükség, melynek eredményeképpen mindkét nemzet képes legyen arra, hogy saját szenvedései mellett a másik igényeit is szem előtt tartsa.

   A Balkánon megteremtődött volt a béke. Itt az ideje, hogy a szomszédos Dél-Kaukázusban is békesség legyen!

 

Strasbourg, 2011. július 6.