A múlt század háborúit követően a győztes nagyhatalmak újrarajzolták Európa térképét. Ilyenképpen a XX. század geopolitikai átrendeződéseinek egyik sajátos következményeként Európa jelentős részében a nemzetek és az államok határai nem esnek egybe. Ez volt az oka annak, hogy az elmúlt száz évben számos országban a számbeli kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek kollektív identitásmegőrző törekvései és a többség homogén nemzetállam-építő politikái egymással gyakorta szembekerültek.

  A század közepén Kelet-Közép-Európa és a Balkán igazságosabb rendezését a Szovjetunió érdekszférájának és a kommunista Internacionálé kisebbségtagadó doktrínájának előretörése akadályozta meg. Térségünkben az őshonos nemzeti közösségeket másodrendű állampolgárként erőszakos asszimilációnak vetették alá, folyamatos és megalázó hátrányos megkülönböztetésben éltek, nyelvi jogaiktól megfosztották őket, anyanyelvű oktatásukat elsorvasztották, tulajdonaikat államosították, az állami erőszakszervezetek és a kommunista titkosrendőrségek alig leplezett megfélemlítő akcióinak céltábláivá váltak.

   A Szovjetunió és a hozzá kapcsolódó diktatórikus rendszerek bukása után felszínre törtek az addig elfojtott nemzetiségi problémák. Ennek következtében Európa egy részének a térképe ismételten újrarajzolódott. Míg Németország egyesült, addig Csehszlovákiai kettévált, Szlovénia leszakadt Jugoszláviáról, továbbá a balkáni – háborús – konfliktusok sorozata vette kezdetét, azok minden elítélendő formájában: etnikai arányokat változtattak meg erőszakosan, betelepítésekkel, a lakosság elüldözésével, tömeggyilkosságokkal. Újabb államalakulatok váltak külön, mint amilyenek Horvátország, Bosznia és Hercegovina, Macedónia, Montenegró. A legutolsó eset Koszovó státusának rendezése volt, ahol a népek önrendelkezésének wilsoni elve került összeütközésbe a nemzetközi jog másik alapelvével, amely államok területi integritására vonatkozik.

   Mindezek kapcsán ismételten felhívjuk a figyelmet az Európai Unió tagországai döntő többsége által támogatott Ahtisaari-terv kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseire, melyek a többség és a kisebbség viszonyának normalizálását a nemzeti közösségek kollektív jogainak biztosításában, sajátlagosan pedig a koszovói szerb közösség háromszintű közjogi autonómiájában látja biztosítottnak. Európa nem teheti meg, hogy amit határain kívül érvényesnek tart, azt saját tagállamaira nézve ne fogadja el követendő gyakorlatként.

   Meggyőződésünk, hogy a népek önrendelkezési joga ugyanolyan alapelve a világrendnek, mint az államok területi sérthetetlensége. Az önrendelkezéssel felelősen élni az Unió területén azt jelenti, hogy a közös értékek és érdekek mentén kell keresni – a politikai realitásokra építhető és kivitelezhető – megoldást nemzeteink és nemzeti közösségeink számára. Pozitív európai példák egész sora bizonyítja, hogy a nemzeti közösségek autonómiája nemcsak az egyes számbeli kisebbségek, hanem a többségi nemzetek érdeke is, hiszen egy prosperáló régió az adott ország egészének, valamint Európának is javát szolgálja.

   Mi, a múlt század világháborúit lezáró békeszerződések révén Magyarország határain kívülre került, de szülőföldjükön megmaradni akaró, őshonos magyar közösségek ezt a megoldást a belső, az országhatárokat tiszteletben tartó önrendelkezés elvén alapuló közösségi – kulturális, sajátos jogállású települési és területi – autonómiák közjogi rendszerében látjuk. Ugyanakkor hisszük, hogy a békés, demokratikus eszközökkel elért közösségi autonómiák fontos pillérei lehetnek a térség stabilitásának, hiányuk vagy ellehetetlenítésük viszont komoly stabilitási kockázatot jelenthet egész kontinensünk számára.

   Európa egyesülése és fejlődése igazából csak egy nyugodt, konfliktusmentes politikai környezetben valósulhat meg és teljesedhet ki. Minden ezzel ellentétes erő viszont Európa jövőbeni megújulását gátolja és akadályozza.

 

Brüsszel, 2011. március 2.

 

A Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács

tagszervezetei