»
2023. október 15. vasárnap
EGYHÁZI SAJTÓNK ÉS KÖNYVKIADÁSUNK 1989 ELŐTTI ÁLLAPOTA
Előadás a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagybányai Egyházmegyéjének 2023. október 3-i lelkészértekezletén Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy közvetlen kútforrásból mutathatom be erdélyi magyar református sajtónk 1989 előtti állapotát, két 1989 előtt írt, de csak utóbb hozzáférhetővé vált könyv alapján.
1. Tőkés István: A romániai református egyház élete 1944–1989
Az 1990-ben Budapesten, a Magyarságkutató Intézet kiadásában, Benda Kálmán bevezetőjével és Hegedűs Lóránt püspök ajánlásával megjelent mű tárgyilagos szembenézés a múlttal, a beteggé vált egyház diagnózisának megállapításával és a gyógyulás útjának a keresése szándékával, prófétai szellemben: „Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják, és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá, s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, és az édeset keserűvé” (És 5,20). Újszövetségi megfogalmazásban szólva: „a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van” (Mt 5,37).
Amikor édesapám e munkáját befejezte, még nem tudta, hogy egy lezárt korszak történetét adja elő (1989 nyaráig terjedően). Éppen ezért, vállalkozása igencsak igencsak kockázatos volt, hiszen a fennálló diktatórikus állami és egyházi rendszerrel szembe menve, a tarthatatlan helyzet megváltoztatásáért szállt síkra.
2. Ugyanez mondható el saját kötetemről is, amely 35 évvel a megszületése után, 2020-ban jelent meg a Partium Kiadónál, Nagyváradon: Tőkés László: Kiútkeresés a hazugság világából. A romániai magyar református egyház helyzete a kommunista diktatúrában. Beszámoló. Ajánlások, Zalatnay István előszavával és Hermán M. János jegyzeteivel. (Ezt a kötetet amúgy Egyházunk valamennyi lelkészi hivatalába elküldtem.)
Egyházunk kettős kisebbségben élt. Kibírhatatlan helyzete változásért kiáltott. Már nem lehetett hallgatni. Két évig tartó munkanélküliségem idején született ez a helyzetfelmérés. Reá is érvényes az idézett prófétai ige. Meg kellett szólalni! A Romániai Református Egyház Zsinatához címeztem felmérésemet. Időközben kineveztek Temesvárra. Beküldése halasztódott. Végül a Beszámoló az Egyház országos helyzetéről, valamint az Ajánlások a Romániai Református Egyház helyzetének orvoslására, az országos egyházi helyzetről szóló Beszámoló alapján 1987 decemberében lettek elküldve a zsinatnak, illetve D. Papp László elnök-püspöknek. Sorsuk ismeretlen.
Ennek a könyv terjedelmű valóságfeltáró munkának fontos előzménye A református egyház helyzete Erdélyben című dolgozatom, mely az első romániai szamizdat folyóiratban, az Ellenpontokban jelent meg, 1982-ben. Az Ara-Kovács Attila, Tóth Károly és Szőcs Géza, valamint szegedi Molnár János nevéhez kapcsolódó illegális kiadvány fontos állomása volt az ébredező erdélyi magyar értelmiségi ellenállásnak, mely a későbbiekben nagymértékben hozzájárult a Ceauşescu-rezsim bukásához.
* * *
Anélkül, hogy összebeszéltünk volna, az Apám s az én könyvem rendszeresen és módszeresen végigveszi az egyházi élet főbb élet- és munkaterületeit, párhuzamot vonva és szembe állítva egymással a látszatot és a valóságot, a propagandisztikus céllal terjesztett hivatalos egyházkép leleplezésével rajzolva meg a tényleges egyházi helyzetet.
A „hallgatás faláról” Temesvár kapcsán hallottunk. Ezzel együtt „a hazugság falát” is át kellett törni. Az elnyomó állammal kollaboráló püspökeink és kegyenceik az ateista-nacionalista román állam hűbéreseiként és kitartottjaiként vállalták a hatalom kiszolgálására és igazolására szolgáló hazugságpropaganda terjesztését, a hazai és nemzetközi közvélemény megtévesztésének dicstelen munkáját.
Ezen a téren kulcsfontosságú szerepet játszott a sajtó. Mindkét tanulmánykötet külön fejezetben foglalkozik az egyházi sajtó kérdésével. Tőkés István abban az előnyös helyzetben volt, hogy egyházi vezetőként, közelebbről pedig a Református Szemle főszerkesztőjeként közvetlen rálátása volt a korabeli egyházi viszonyokra, ezen belül pedig az egyházi média helyzetére.
Egészében véve az állapítható meg, hogy a román nacionálkommunista uralom idején gúzsba kötött állapotba került az egyházi könyvkiadás és a sajtó. A II. világháborút és az ún. felszabadulást követő, néhány évre kiterjedő viszonylagos fellélegzést követően a fokozatosan teret hódító ateista-nacionalista diktatúra végletesen és brutálisan beszűkítette magyar kisebbségi egyházaink mozgásterét.
A könyvkiadás és a sajtókiadványok terén a ’40-es évek végétől az általános leépülés volt jellemző – mind a kiadott könyvek és sajtótermékek számát, mind a példányszámokat illetően. Ez világosan kiviláglik a megjelenő könyvek, különféle kiadványok számából:
1950-től évi 1–2 vagy egy sem
1960–1967: 0
1969–1974: 0
1976–1980: 0
Más években elvétve 1–2 kiadvány.
1953-tól felüdülést jelent a falinaptárak változóan adagolt példányszámban (30–50 ezer) való megjelentetése. Az Énekeskönyv és a Heidelbergi káté általában 3000 példányban vagy egyáltalán nem jelenhetett meg, az Erdélyi magyar református naptár (könyvnaptár) esetlegesen volt engedélyezett. Erdélyben 1950-ig jelent meg, 1950–1959 között a Királyhágómellék kapott engedélyt a kiadására.
Bibliakiadásra 1945–1970 között nem nyílt lehetőség. 1970-ben látszatkeltő engedmény gyanánt a Reformátusok Világszövetségének adományaként jöhetett be az országba 10 ezer példány. A későbbiekben a külföldi felajánlásokat vissza kellett utasítani. Csak magánúton, mintegy „csempészárúként” érkezhettek bibliák. A határellenőrök fegyverek és bibliák után kutattak. Emlékezetre méltó a papírmalomban bezúzott bibliaszállítmány esete. Tudnivaló, hogy a Reformátusok Világszövetsége Európai Területi Szervezetének 1980-as Brassó-Pojána-i kirakatrendezvényén a Brit Bibliatársulat 10 ezer Szentírást ajánlott fel a romániai reformátusoknak. Papp László „oradeai” püspök állítása szerint ezeket a bibliákat szép rendben szétosztották két egyházkerületünk gyülekezeteiben, valójában azonban ezek soha nem érkeztek célba. Havadtőy Sándor amerikai teológiai tanár a világ nyilvánossága előtt derített fényt arra, hogy Romániában magyar nyelvű bibliákat használtak fel WC-papír gyártására. A diktatúra körülményei között nem volt lehetséges a botrányos ügy végére járni.
Személyes történetként hadd idézzem fel azt az esetet, amelynek rendjén, dési lelkipásztorként, a ’80-as évek elején a dési református egyházmegyében egy felmérést indítottam az énekeskönyvek és falinaptárok krónikus hiányának a kimutatása céljából. A beérkezett válaszok tényszerűen igazolták a siralmas helyzetet, melynek orvoslását kértem az egyházi hatóságoktól. Megjegyzésre méltó, hogy ezen törvényes magánakcióm is egyik vádpontját képezte annak a fegyelmi eljárásnak, amelynek végkifejleteképpen szolgálati helyemről önkényes módon elmozdítottak, utóbb pedig a lelkészi karból is kizártak (1984).
A Református Szemle a fokozatos leépülés, más egyházi lapok (Az Út, különböző területi lapok, időszakos kiadványok) megszűnése miatt Egyházunk egyedüli sajtóterméke maradt. 1950-ig havonta kétszer jelent meg, 1950–60 között havi folyóiratként, 1960 után kéthavonként jelent meg. Tematikai beszűkülése is megtörtént: belterjes teológiai szakfolyóirattá alakult. Elvesztette tájékoztatási szerepét, közéleti funkcióját. Kilúgozódott belőle az egyházi élet valósága. Egyre kevésbé tükröződtek benne a gyülekezeti pasztoráció egyes mozzanatai, kimaradt belőle az ekkléziológia, a pojmenika, a misszió, a diakónia, a katekizáció. Kimaradtak az egyházi névtárak. Nem lehetett írni benne: hit és egyház, valamint tudomány, művészet, lélektan, szociológia, természettudomány kapcsolatáról. Tabunak számított az egyház és társadalom kölcsönös problémáinak felvetése, az egyház valóságos helyzete, ezek részeképpen – példának okáért – a szórványkérdés, az urbanizáció, az elnéptelenedés, az iparosodás stb. kérdései.
A folyóirat megjelenése rendszerint közel egy éves késedelmet szenvedett. Egy adott pillanatban a késés egy év és három hónapot tett ki. Ez már maga volt a csúfság. A megjelenő írások még azt a kevés időszerűségüket is elveszítették, amellyel egyáltalán rendelkeztek. Tőkés István főszerkesztőtől tudjuk, hogy a cenzúrának tulajdoníthatóan a Szemle háromszori ellenőrzésen ment keresztül: általában 100 napig tartott a hivatalos szövegvizsgálat, mintegy 150 napig a nyomdai előállítás, ami összesen háromnegyed évet tesz ki; és mindennek tetejében még a terjesztési engedélyt is meg kellett adnia az illetékes hatóságnak.
A bukaresti írásvizsgálatról elmondható, hogy „brutális” volt. A tiltott kifejezések jegyzéke eleve behatárolta a kolozsvári szerkesztőség mozgásterét. Olyan szavak, kifejezések estek tilalom alá, mint: ifjúság, valláspedagógia, „a világ romlása”, „az emberiség bűne”, „a társadalom keresztyén szolgálata” – mivelhogy az ateista cenzúra logikája szerint: az ifjúság nem tartozhat az egyház hatáskörébe; a vallásnak nem lehet köze a pedagógiához; a világnem minősíthető romlottnak; az emberiségnek nem, legfeljebb a hívőknek lehet szó a bűneiről; egyház és társadalom el van választva egymástól. A Szemle volt főszerkesztője olyan konkrét példákat is felhoz, amelyek már a komikum körébe tartoznak. Példának okáért az „istentelen” jelzőnek azért nincs helye egy szövegben, mert sérti az ateistákat; a „lekicsinylő hatalmasok” helyett „a lekicsinylő bibliai filiszteusok” megfogalmazása használandó. Főszerkesztő Édesapám szerkesztőségi levelezéséből elég legyen arra a két levélre hivatkoznom, melyekben sajnálattal utasítja vissza a lelkipásztori Családlátogatásról szóló, három részes írásomat, valamint a Bethlen Gábor és a románság című dolgozatomat, amelyek közlése tematikájuk miatt esett tilalom alá.
Mindent egybevetve, Tőkés István magvas megállapítását érdemes idézni: „Lépésről-lépésre több lett a cenzurális beleszólás. Nem azt írta és nyomtatta ki az egyház, amit és ahogyan akart, hanem azt kellett akarnia, amit szabad volt.” Ebben a már-már tarthatatlan helyzetben a kitörés útját és lehetőségét hiába kereste a Főszerkesztő. Tanulságos végigolvasni 1978-ban kelt Jelentését a Református Szemle és Gyülekezeti Melléklete szerkesztéséről, amely szokatlanul nyílt szembenézést jelentett az elszenvedett cenzurális megkötözöttségekkel. Jelentésével és panaszával Tőkés István alapfokon Horia Ţepeş Hoinărescu kolozsvári kultuszinspektorhoz, a következő lépésben pedig egyenesen a bukaresti Kultuszi Államtitkársághoz fordult. A helyszínre – Kolozsvárra – kiszálló Iulian Sorin kultuszigazgató rafinált kérdéssel ütötte el az élét a jogos panasznak. A szűkkörű egyházi megbeszélésen azt a kérdést tette fel, hogy: a főszerkesztő egyéni panaszáról, vagy pedig az egyház hivatalos álláspontjáról van szó? A burkolt számonkérés hatására a püspök, a főgondnok és beosztottjaik együttesen kihátráltak az ügy mögül, magára hagyva az igazával egyedül maradt és megalázóan kioktatott főszerkesztőt, akinek 1984-ben történt leváltásáig, ha lehet, még csak tovább romlott a helyzet.
Istennek hála, ez már a múlté. A mostani médiabéli viszonyok bemutatása és elemzése új lapra tartozik. Akárhogyan is volna, mindenkor érvényes követelmény számunkra, hogy alkalmas és alkalmatlan időben hirdessük Jézust, az igazságot. Mert felelősséggel szólva: „Nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk” (ApCsel 4,20).
Tőkés László
Elhangzott Domokoson, a Nagybányai Református Egyházmegye Lelkészértekezletén, 2023. október 3-án.
hírek
2025. január 13. hétfő
TŐKÉS LÁSZLÓ ÚJ ESZTENDEI NYILATKOZATA
2025. január 9. csütörtök
Új esztendei találkozó – jókívánságokkal
2024. december 29. vasárnap
Harmincöt év múltán is Menyőben
2024. december 28. szombat
Közös karácsonyi éneklés
2024. december 23. hétfő
Karácsonyi köszöntés
2024. december 21. szombat
Évértékelő és évzáró gyűlést tartott a bihari EMSZ
2024. december 19. csütörtök
Idén is volt rendhagyó évfordulós történelemóra a Szacsvayban
2024. december 19. csütörtök
Közéleti Kávéház Temesváron – elsőként Tőkés Lászlóval
2024. december 18. szerda
Küldöttgyűlést tartott Temesváron az EMNT
2024. december 16. hétfő
Temesvár szelleme kötelez a magyar–román megbékélésre