Történt ez január 18-án, a fiatal magyar demokráciával szembeni ellenséges érzületeiről ismert, újan megválasztott EP-elnök, a szocialista Martin Schulz elnökletével, az Unió általános válságának egy olyan időszakában, amikor is szinte előzmény nélküli, kiterjedt politikai és sajtóhadjárat folyik Európa-szerte a 2/3-os többséggel megválasztott, Orbán Viktor vezette demokratikus magyar kormány, illetve az előző posztkommunista ellenforradalmi hatalom által tönkretett Magyarország ellen.

  Nem kétséges, hogy valójában nem az európai értékek, nem az európai demokrácia és jogállamiság, nem az emberi jogok védelmében, sőt mégcsak nem is a magyar törvényhozás által állítólagosan elkövetett jogalkotási sérelmek ügyében folyik diktatórikus szigorral a számonkérés, hanem sokkal inkább a magyarországi rendszerváltozás szocialista és (ál-)liberális pártállású kárvallottjai, valamint európai – és amerikai – szövetségesei indítottak ádáz támadást a rendszerváltoztató Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz és a KDNP alkotta kormány, végső soron pedig az új magyar demokratikus rendszer ellen. Ez a harc valójában nem Európa és Magyarország között zajlik, hanem a háttérben a hatalmukat elveszített – volt – posztkommunista kormánypártok politikai „összeesküvése”, valamint Orbán- és kormánybuktató szándéka húzódik meg.

  Az Európai Parlament rendkívüli vitájában – az európai szocialistáktól, liberálisoktól és zöldektől övezve – az egész MSZP-és, SZDSZ-es bukott kormányoldal felsorakozott. Nyíltan a viták elébe állva – saját kezdeményezésére – a plenárison Orbán Viktor kormányfő is részt vett.

Tabajdi Csaba EP-képviselő bombasztikus megfogalmazásai szerint „Orbán Viktor árnyéka rávetül a magyar népre”; „Orbán és nem az Európai Unió bünteti a magyar népet”.

  Göncz Kinga, a hazug és diktatórikus MSZP-és kormányzat volt szolgalelkű külügyminisztere „a demokrácia elleni merényletről” ágálva „vette védelmébe” az Orbán által „elnyomott” magyar népet.

Melléjük sorakozott fel az ellenforradalmi karhatalmista Horn Gyula exminiszterelnök volt hírhedt minisztere, Bokros Lajos személyében, aki Orbánék „jogi szőnyegbombázásától” óvta nemzetünket.

Joggal tevődik fel a kérdés: hol voltak és miért hallgattak ezek a szenzibilis demokrácia- és nemzetféltők Horn, Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai idejében, vagy – példának okáért – az 1956-os forradalom szentségét meggyalázó, 2006-os hatósági terror körülményei között?!

Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető „közvetítésével” Dallos, Kenedi és Konrád főbenjáró demokraták szelleme is megidéztetett. A heveskedő volt belga miniszterelnök csak azt felejtette el, hogy az időközben a magyar és az európai parlamentből is kihullott SZDSZ eme oszlopemberei szintén kettős mércével mérnek: hallgattak akkor, amikor szólniuk kellett volna – most viszont Orbánt leckéztetve lármázzák fel nyugati „elvtársaikat” saját hazájuk ellen…

   A három órára terjedő, kemény vitában a pohár már akkor betelt, amikor Daniel Cohn-Bendit, a zöldek gyűlöletbeszédű frakcióvezetője antiszemitizmussal vádolta meg a magyarokat.

   Szájer József, a néppárti frakció alelnöke méltán utasította vissza ezt a nemtelen vádat, és fejezte ki Magyarország elemi igényét aziránt, hogy az Unióban „ne hozzanak ítéletet, minekelőtte lefolytatnák a vizsgálatot”.

   Az Európai Parlament Néppárti Frakciójának sok jeles képviselője szintén az igaztalanul össztűz alá vett Magyarország oldalán foglalt állást, és az elhangzó vádak indulatmentes és tárgyilagos kivizsgálását szorgalmazta.

Orbán Viktor kormányfő Robert Schumant idézve állt ki az európai értékek és a magyar nemzeti érdekek mellett, nyíltan vállalva közös keresztény gyökereinket és értékeinket.

  A hazánkat nacionalizmussal megvádoló hozzászólások megválaszolására a legilletékesebbek a határon túlra szakadt magyarok képviselői lettek volna – akik azonban idő szűkében nem jutottak szóhoz. Válaszuk az lehetett volna, hogy: „a tolvaj ne kiáltson tolvajt!” Az akaratlanul is magyarellenes jelleget öltő hisztéria-kampány közepette azt mondhatták volna Európának, hogy a mostoha sorsú cigányok és a tragikusan megfogyatkozott zsidók mellett az idegenbe szakadt, kiszolgáltatott magyarokra is legyen gondja…

az EP Magyarországról szóló vitájához

  

Mindenekelőtt Orbán Viktor miniszterelnök iránt fejezem ki szolidaritásomat, akinek az előbbiekben Hannes Swoboda úr nem átallotta azt tanácsolni, hogy a szabadságszerető Václav Havelről vegyen példát. A magyar kormányfőnek nem pellengérre állított országa védőügyvédjeként, hanem az Európai Parlament díszvendégeként volna köztünk a helye. De meggyőződésem, nem túl soká annak is eljön az ideje, hogy – miként Havelt – a magyarországi rendszerváltozás meghatározó személyiségeként őt is érdeme szerint fogadják.

Akik szégyenpadra próbálják ültetni Magyarországot és a kormánya élén álló Orbán Viktort, azoknak fogalmuk sincsen az 1994-et követően a hatalomba kétszer is visszakapaszkodott kommunisták elleni küzdelem időszakáról és természetéről. Elsőrenden Orbán Viktoré és az általa vezetett Fideszé a múlhatatlan érdem, hogy vert helyzetből felemelkedve, második rendszerváltozással felérő módon végérvényesen megbuktatták.

A mai Magyarországon a magyar választók által ⅔-os arányban megítélt posztkommunista rezsim folytatja utóvédharcát a demokratikus nemzeti közakarat ellenében, és a demokratikusan megválasztott Orbán-kormányt mind bel-, mind külpolitikai téren igyekszik ellehetetleníteni.

Az ellenforradalmi kommunista restauráció természetrajzát Románia esetéből jól ismerem. A sokrétű válsággal küszködő Európai Unió meghasonlott voltára és erkölcsi válságára vall, hogy messzemenő szolidaritás és támogatás helyett jogsértési eljárásban és méltatlan meghurcoltatásban részesíti a szocialisták és álliberálisok által tönkretett Magyarországot.

Féltem Európát. Féltem Magyarországot.

                                                                                                                     Tőkés László

                                                                                                                        EP-képviselő