2019. január 11. péntek
Send this article Print this article

Halasztás a Tőkés László által indított személyiségi jogi perben

Érdemi előrelépés nem történt ma, 2019. január 11-én abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.



A Bukaresti Ítélőtábla március 8-ára halasztotta a másodfokon zajló tárgyalás keretében ma délre elrendelt tanúmeghallgatást, mivel nem jelent meg a kirendelt hivatalos tolmács, s így a magyarországi illetőségű tanút a bírák nem tudták meghallgatni.
Mint ismeretes, Filip Teodorescu, a Securitate, azaz az egykori román kommunista politikai rendőrség kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeș, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója, az 1989-es vérengzésekért is felelős egykori államfő, Ion Iliescu tanácsosa azt állította 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt. Ezt a volt temesvári lelkésznek egy olyan kézírásos elismervényével próbálták alátámasztani, amelyet 1989 októberében írt egy 20 ezer lejes magyarországi egyházi adomány átvételekor. Szerintük az adomány kézbesítőitől a román–magyar határon elkobzott kézi nyugta azt bizonyítja, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott. A nagy nyilvánosság előtt történt többszörös rágalmazásért és lejáratásért a volt temesvári lelkipásztor beperelte a Ceaușescu-diktatúra két ügynökét, valamint az őket futtató bulvártelevíziót és annak műsorvezetőjét, Mihai Gâdeát. Első fokon, 2016 márciusában a Bukaresti Törvényszék megalapozatlannak minősítette és elutasította Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét.
A fellebbezés nyomán a Bukaresti Ítélőtábla – Kincses Előd ügyvéd indítványára – elrendelte két olyan magyarországi tanú meghallgatását, akik igazolhatják, hogy a szóban forgó összeg az üldözött, nélkülöző lelkészcsalád megsegítését hivatott önzetlen adomány volt. Egyikük, a bíróságon most megjelent Szabó Lukács igazolhatja, hogy a Temesvárra eljuttatott pénzsegély a Debrecen környéki református hívektől származott, gyűjtésében maga is részt vett. Bármikor hajlandó tanúsítani, hogy az nem a magyar titkosszolgálat által küldött zsold volt, ahogy teljesen nevetségesen próbálják Tőkést László politikai ellenfelei beállítani. A volt MDF-es és MIÉP-es országgyűlési képviselő neheztelve állapította meg, hogy egy procedurális malőr miatt fölöslegesen kellett a román fővárosba utaznia Hajdúbagosról, ahol egyébként 2010 óta polgármester. De biztosította a felperest, hogy márciusban újfent megjelenik a bíróságon.
Tőkés László az ítélőszék előtt kijelentette: harminc éve kénytelen elviselni a titkosszolgálatok retorzióit, manapság dezinformációkkal és személyének dehonesztálásával, illetve a romániai forradalomban betöltött szerepének kifordításával próbálják meghamisítani azt a történelmi tényt, hogy a kommunista diktatúra elleni népfölkelés a temesvári református templomtól indult el. Az meg egyenesen felháborító, hogy az alperesek egyike magát a tömeggyilkos Radu Tinut, a Securitate volt temesvári alvezérét citálta tanúnak maga mellett. A püspök sajnálatát fejezte ki, hogy pusztán eljárási okokból húzódik ez a per, de semmiképp sem szándékozik meghátrálni.


hírek

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása
Tőkés László portré az EuroparlTV-n
Tőkés László I.

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010