Megnyitó beszéd - Tőkés László EP-képviselő

Konferencia
Szembenézés a kommunista múlttal – II.

"Kommunista múlt – Elnyomott közösségek és az európai integráció"

2009. március 18.
Európai Parlament, Brüsszel
ASP5G3

Tekintse meg a kapcsolódó galériát is

Éppen egy esztendeje annak, hogy itt, az Európai Parlamentben sor került első tematikus konferenciánkra a kommunista múlttal való szembenézés tárgyában. Akkor olyan jeles szakemberek és európai képviselők részvételével kerestük közösen a választ a posztkommunista társadalmainkban tovább élő közelmúlt égető kérdéseire, mint Vytautas Landsbergis, Schöpflin György, Tunne Kelam, Renate Weber és Christopher Beazley – akik közül egyeseket ma is körünkben üdvözölhetünk.

Ez alkalommal, velük együtt külön is köszöntöm hazai barátainkat, akikkel röviddel ezelőtt Bukarestben sikerült találkoznunk és egyeztetnünk közösen vállalt küzdelmünk, nevezetesen a Prágai nyilatkozat együttes képviselete tárgyában. Fogadják őszinte köszönetemet és elismerésemet azért, hogy a totalitárius világrendszerek bűntetteinek a vizsgálata és elítélése rendjén a kisebbségi etnikai és vallási közösségek sajátos problémáinak külön is figyelmet szentelnek, és ennek köszönhetően a mostani tanácskozásunk megrendezésében aktív szerepet vállalnak.

Legutóbb, tavaly decemberben és idén februárban, két alkalommal is az Európai Parlament napirendjére került az alapvető emberi jogok, illetve a hagyományos nemzeti kisebbségek kérdése. Sajnos, a Parlament mindkét esetben szűkkeblűen viszonyult ezekhez az egyetemes fontosságú ügyekhez. Az első esetben korlátozó jellegű határozat született, az utóbbi alkalommal pedig az iránta tanúsított általános ellenállásnak tulajdoníthatóan, mégcsak határozathozatalra sem kerülhetett sor a kisebbségi kérdésben.

Ebben az összefüggésben nézve igen fontos előrelépésnek számít, hogy most együtt tesszük vizsgálat tárgyává a kommunista rezsimek által elnyomott kisebbségi közösségek problémakörét, ezen belül is a romániai kisebbségek ellen elkövetett kommunista bűntetteket.

x     x     x

Kisebbségi és egyházi vonatkozásban – szemben a történelem átírásának mindmáig használatos gyakorlatával – ugyancsak rendkívül fontos a múlt valóságának a hiteles feltárása, a nemzeti és a vallási/egyházi kisebbségek elnyomásának a leplezetlen bemutatása. Ezt a továbbiakban a kommunizmus áldozatait megillető erkölcsi és anyagi kártérítésnek kellene követnie, valamint annak, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek a folytatódó történelem-hamisításnak, hasonlóképpen a kisebbségeket sújtó diszkriminációnak és jogfosztásnak. Mindez nagymértékben hozzájárulna a többségi és kisebbségi viszonyok, illetve a többségi és kisebbségi egyházak, valamint az állam és az egyház közötti kapcsolatok tartós rendezéséhez, és szilárd alapját képezhetné egy igazi megbékélésnek.

A közép- és kelet-európai kommunista kormányok mindenféle nemzetiségű, ártatlan emberek millióit gyilkolták meg, másokat pedig súlyosan megkárosítottak azáltal, hogy durván megsértették emberi jogaikat. Az Európai Néppárt 16. kongresszusán (Brüsszel, 2004. február 4-5) elfogadott Határozat két értékelő bekezdése sokatmondóan beszédes a Romániában élő, mintegy kétmilliónyi magyarság vonatkozásában, akik: „etnikai alapon álló üldöztetést szenvedtek" és "vallási alapon álló üldözésben részesültek".

A kommunizmus bűntetteinek a leleplezése, ezen belül pedig a romániai nacionál-kommunista kisebbségellenes politika elítélése tekintetében úttörő jelentőségű a Románia Parlamentje által 2006-ban elfogadott Tismaneanu-jelentés, mely hivatalos formában elsőként ismeri el és tárja fel a kommunista rezsim magyarok ellen elkövetett bűncselekményeit.

A Tismaneanu jelentésre hivatkozva, Traian Băsescu államelnök a romániai kommunizmust "bűnös és törvénytelen rezsimnek" minősítette, az etnikai és vallási kisebbségek üldözését is figyelembe véve, annak nyilvános elítélését sürgette. Márton Áront, az erdélyi magyar Római Katolikus Egyház mártír püspökét a romániai kommunizmus áldozatai közé sorolta. Az etnikai hátrányos megkülönböztetések vonatkozásában, Băsescu elnök kiemelten szólt a zsidók és németek száműzéséről, nem hallgatva el azt a körülményt, hogy a román állam ezen kisebbségek tagjainak tízezreit dollármilliókért árusította ki Németországnak és Izraelnek.

A Jelentés megállapítja hogy: „Noha a kommunizmus áldatlan hatásai Románia valamennyi polgárát nemzetiségre való tekintet nélkül, egyazon módon érintették, néhány területen a kommunista hatóságok politikája különösképpen hátrányosan hatott a magyar kisebbség tagjaira, közösségi létét, illetve hagyományai, nyelvi és kulturális identitása megőrzését veszélyeztetve”.

A Jelentés kisebbségekről szóló fejezete szinte kizárólag a magyar közösséggel foglalkozik. A már említettek mellett, a Jelentés egyik jellemző következtetése az, hogy a kommunista hatóságok tervszerűen törekedtek a magyarság gazdasági erejének megtörésére.

A Jelentés szerint az oktatás kapcsán is azonosítani lehet olyan intézkedéseket, amelyek a magyar iskolai rendszer „fokozatos beszűkítését, sőt megszüntetését célozták.” A Jelentés kiemeli a magyar egyetem beszüntetését, ami "mindmáig erőteljes kihatással van a kollektív köztudatra".

A dokumentum említést tesz továbbá a Neamţ és Bákó megyékben (Moldova) élő "mintegy hatvanezer magyar ajkú Csángó nyelvi identitásának elvesztéséről" is. A csángómagyarok helyzetét tekintve, napjainkban is megfigyelhetők a kommunista hatóságok homogenizáló politikájának drámai következményei.

Az elvetemült román politikai rendőrség, a Securitate, mindig alapos megfigyelés alatt tartotta a vallási közösségeket, mivel a kommunista társadalom lehetséges destabilizáló erőiként tartották számon őket. Ezek számítottak az egyetlen olyan társadalmi struktúrának, amelyeket ideológiai összeférhetetlenségük miatt nem sikerült teljes mértékben a román politikai rendszerbe integrálni.

Hogy gyengítsék az egyházak társadalomra gyakorolt befolyását, és hogy politikai eszközzé alacsonyítsák őket, a kommunisták az elnyomás, a korrupció, valamint az egyházi hierarchiába való beépülés módszereit alkalmazták velük szemben. Intézkedéseik nem csupán az egyházi vezetők eltávolítását célozták, hanem általában a keresztény értelmiségiekre is lesújtottak.

A második, lélekszámát tekintve legnagyobb egyház, a Román Görög Katolikus Egyház felszámolására 1948 őszén került sor. A Román Ortodox Egyház szótlanul nézte, és papi hierarchiája nagyrészt támogatta a rezsimet, de ez a körülmény nem gátolta meg a kormányt abban, hogy az ő templomaikat is bezárja, némely vezetőjét pedig bebörtönözze. A romániai kommunista rendszerben a görög katolikusok üldözése azt is jelentette, hogy megfosztották őket jogaiktól és tulajdonuktól, hat püspöküket pedig meggyilkolták.

Az 1940-es évek végétől Romániában üldözték a lelkipásztorokat és közülük sokat bebörtönöztek. Egyik kirívó példa erre Richard Wurmbrand, a román evangélikus igehirdető esete, aki összesen 14 évet töltött börtönben. Utóbb Megkínozva Krisztusért című emlékiratában emlékezett meg az egyházi üldöztetésekről.

Egy másik eset Gheorghe Calciu-Dumitreasa ortodox pap ügye volt, aki "Az Úr Serege" nevű tiltott mozgalom tagjaként 1963-ban a hírhedt piteşti börtönbe került. Bár 16 év fogságra ítélték, 1973-ban szabad lábra helyezték. 1979-ben Calciu atya szót emelt a Ceuşescu-féle templomrombolások ellen. (Ceauşescu tönkretette Bukarest szívét, a történelmi Ortodox Egyház templomai áldozatául estek megalomániájának.) A Securitate letartóztatta és kegyetlenül megverte, majd újabb tíz év börtönbüntetésre ítélte őt.

A Romániai Magyar Református Egyház mártírjainak névsora is meglehetősen hosszú. Sok más mellett Sas Kálmán érmihályfalvi lelkipásztor esete érdemel említést, akit éppen ezelőtt ötven évvel, az 1956-os magyar forradalom ürügyén indított romániai magyarellenes bosszúhadjárat következményeképpen ítélték halálra. Sírjának helyét ma sem ismerjük, rehabilitálása pedig két évtized után is várat magára.

Romániában és más, volt kommunista államokban az etnikai kisebbségek és a kisebbségi egyházak valójában kétszeresen szenvedtek a kegyetlen ateista önkényuralom elnyomásától. Ezzel kapcsolatban még bőséges adathalmaz vár feldolgozásra. Ez tette szükségessé, hogy húsz esztendővel a kommunista diktatúra bukása után, ez alkalommal kiemelten foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Ide tartozik az a kezdeményezés is, hogy hazai történészek egy csoportja megbízatást kapott egy olyan, önálló jelentés elkészítésére, mely kifejezetten az erdélyi magyarság, valamint a magyar egyházak kommunista elnyomását és üldöztetéseit hivatott számbavenni.

Áldott legyen azoknak emléke, akik életük kockáztatásával vagy feláldozásával álltak ki az igazságért és a szabadságért. Régi adósságunkat törlesztjük, amikor róluk emlékezünk, és – példájukat követve – következetesen harcolunk az őket megillető igazság- és jóvátételért. Európa tartozik nekik és önmagának ezzel.