2018. április 26. csütörtök
Nagy-román egyesülés napról napra
Amint erről már előzőleg beszámoltunk, márciusban egyetlen hét alatt két brüsszeli konferencián is megemlékeztek az úgynevezett Nagy-Románia létrejöttéről.
Norica Nicolai liberális képviselőnő március 6-i, majd Victor Boștinaru szocialista képviselő március 7-i centenáriumi rendezvénye nyomán alig egy hónapot kellett várni Lauranțiu Rebega konzervatív képviselő (a European Conservatives and Reformists Group tagja) kiállítására, Az európai Románia – az 1918-as Nagy Egyesülés következménye címen.
A korabeli fotókkal és dokumentumokkal gazdagon illusztrált kiállítást maga a szervező képviselő nyitotta meg április 25-én. Az I. világháború, illetve „a nemzet kiegészüléséért” (románul: ȋntregirea neamului) folytatott „nagy háború”, valamint Besszarábia, Bukovina és Erdély „visszatérésének” eseménysorozatáról Ioan Opriș történész beszélt, aki I. C. Brǎtianu néhai miniszterelnököt idézve „történelmi csodaként” magasztalta Nagy-Románia megszületését. Gheorghe Onișoru történész, a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) volt tagja, illetve elnöke a francia–német modell mintájára szorgalmazta az európai népek békés együttműködését. A múltidézés rendjén az is elhangzott, hogy Erdélynek a Román Királysággal való egyesüléséhez 1919 folyamán a szászok és a svábok is csatlakoztak a medgyesi, illetve lugosi nagygyűléseiken kimondott határozataikkal.
A megemlékezés alkalmára kinyomtatott, ünnepi kivitelezésű szórólap megfogalmazása szerint a száz éve „megalakított (újraalakított, kiegészült) európai nemzetállamok létrehozatala az illető népek akaratának a kifejeződése, és semmiképpen nem a nagyhatalmak béketárgyalásokon elfogadott akaratának az eredménye volt”.
Laurențiu Rebega meghívására Tőkés László EP-képviselő is részt vett a centenáriumi rendezvényen, és tisztelettel adózott a románság ünnepi eseménye előtt. Mindazáltal saját megítélése szerint a „Nagy Egyesülés” egyoldalú hangoztatása nem egyéb, mint történelmi mítosz, hiszen Nagy-Románia – Erdély katonai megszállása nyomán – végül is a háborúban győztes nagyhatalmak békebíráskodásának köszönhetően, 1920-ban jött létre.
Erdélyi képviselőnk szerint a centenáriumi időszak (2018–2020) fontos feladata volna a történelmi valóság román–magyar egyetértéssel való helyreállítása, valamint az ezelőtt száz évvel történtek közös jelenünkre és jövőnkre tekintő következtetéseinek a levonása. Csak ilyen módon volna elérhető, hogy az erdélyi magyarság ne maradjon kárvallottja az egykori történelmi változásnak, hanem a románokéval együtt az ő sorsa is jobbra forduljon.
hírek
2026. február 27. péntek
Emlékezés a kommunista diktatúra magyar áldozataira
2026. február 20. péntek
DR. TÓTH ALBERT búcsúztatása
2026. február 20. péntek
I G E H I R D E T É S
2026. február 12. csütörtök
A Johannita Rend elsődleges karizmája a hit védelme
2026. február 8. vasárnap
In memoriam Kovács Zoltán
2026. február 1. vasárnap
Fórumot tartottak az erdélyi magyar közösségi autonómia szükségességéről és időszerűségéről
2026. január 7. szerda
Békesség és szeretet Istentől – Új esztendei köszöntő üzenet
2026. január 5. hétfő
Az isteni és testvéri szeretet békességre vezet
2025. december 24. szerda
Áldott karácsonyi ünnepeket!
2025. december 22. hétfő
A gyertyafény Krisztus világossága












