Szabadságharcaink csillagútján

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján, március 15-én Székelyudvarhely főterén mondott beszédet az itt megtartott hagyományos ünnepi felvonulás és megemlékezés keretében. A teljes beszéd alább olvasható.

„És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, óh Uram! (…) Imé, az Isten az én szabadítóm! Bízom és nem félek, mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítek vizet a szabadító kútfejéből.” (Ézs 12, 1-2). Március 15. eme jeles napján Ézsaiás próféta igéivel s a babilóniai fogság megváltottjainak örömével adjunk hálát Istennek a szabadításáért, melyben ezelőtt 175 esztendővel részeltetett bennünket, és mint hogyha úrvacsorát vennénk, olyanképpen merítsünk „a szabadító kútfejéből”.

Petőfi Sándor költészetében és az erőteljes bibliai, vallási jegyeket magán hordozó magyar történelmi emlékidézésben a szabadság szakrális dimenziót öltött. Nemzeti dalunkban nem másra, mint „A magyarok Istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!” A magyarok Istene című versében a Költő „egy erős istenségről” tesz bizonyságot, aki „Őrzi gondosan a magyar nemzetet! // Él az a magyarok Istene, hazánkat / Átölelve tartja atyai keze; / Midőn minket annyi ellenséges század / Ostromolt vak dühvel: ő védelmeze.” Az aradi vértanúk „a magyar Golgotán” áldozták életüket a szabadságért – mondja Kossuth Lajos; míg székely vértanúink a vásárhelyi Postaréten, „a székely Kálvárián” haltak mártírhalált – idéztük emléküket öt nappal ezelőtt, a Székely Szabadság Napján.

Vannak, akik a magyar őstörténeti időkre vezetik vissza Isten „magyar” nevezetét. Más feltételezés szerint az „Izráel Istene” nevének nyelvünkbe átültetett párhuzamos mása a „magyarok Istene” elnevezés. A tudatlanok merő nacionalistának tartják ezt a névhasználatot. A világszabadság költőjétől azonban mi sem áll távolabb ennél, mert hiszen a mi Istenünk minden népnek – a németnek, a lengyelnek és a románnak is – Istene. „Magyarok Isteneként” való megszólítása semmiképpen nem jelenti magunkénak való kisajátítását, hanem valójában hitünk személyességének azt a magas fokát hivatott kifejezésre juttatni, mely hozzá való viszonyulásunkat, iránta táplált bizalmunkat, az Úr kereszthordozásáért, golgotai áldozatáért és szabadításáért érzett hálánkat jellemzi.

Március 15-ike a szabadító Isten ajándékaként – a maga profán szentségével – szinte a magyarság vallási ünnepének számít. Isten olyképpen szabadított meg bennünket ezen a napon, mint egykor Izráel népét a fogságból. „Szent Petőfi Sándor” – ahogyan egyik nagyváradi földim a Költőt nevezte – már-már vallási rajongással magasztalta fel a szabadságot 1848 című versében: „Egy vallás van a földön: szabadság!”, melynek hajlékaképpen: „Új dicső szentegyház épül, / A kék eget vesszük boltozatnak, / S oltárlámpa lészen benne a nap!”

Szent örökségként éltessük szívünkben, lelkünkben, közösségünkben, társadalmunkban a szabadság szent hitét és a szabadságharcosok emlékezetét! Vegyünk példát a márciusi ifjakról, akik „a szabadság idejében”, amikor „minden ember csak beszélt”, „tenni mertek a honért”, és „először emelték föl a cselekvés zászlaját” (Petőfi Sándor: A márciusi ifjak).

Szintén világító példaként járnak előttünk székely szabadságharcosaink, akiknek vitézsége és hazaszeretete bámulatba ejti a nemzet költőjét: „Nem mondom én: előre székelyek! / Előre mentek úgyis, hős fiúk (…) Ki merne nékik ellenállani? / Ily bátorságot szívében ki hord? (…) Csak nem fajult el még a székely vér, / Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér!” (Petőfi Sándor: A székelyek).

Egy és háromnegyed évszázaddal ezelőtt a forradalom és a szabadságharc egybekovácsolta a nemzetet. A pesti forradalommal összhangban és egy időben vívta eszmeharcát a pozsonyi reformországgyűlés. A 12 pont tömörített formában ugyanazokat a követeléseket tartalmazta, melyeket Kossuth Lajos előterjesztésében fogadott el az utolsó rendi országgyűlés. Kossuth apánk és Petőfi Sándor bámulatos helyzetfelismeréssel használta ki az 1848. február 23-án kitört párizsi forradalom alkalmát a magyar reformkövetelések érvényesítésére. Az Európán végigsöprő „népek tavsza” kedvező geopolitikai körülményeket kínált a hatékony magyar érdekérvényesítésre. A reformkor kellő időre kiérlelte a pozsonyi diétán márciusban elfogadott, majd áprilisban V. Ferdinánd király által jóváhagyott reformokat, a pesti forradalom pedig mintegy hátországot és tömegalapot biztosított ezek sikerre viteléhez.

A március 13-án kitört bécsi forradalom által szorongatott császári udvar átmenetileg ugyan, de kénytelen volt engedni a békés úton elért, törvényes magyar követeléseknek. A Batthyány Lajos vezette felelős magyar kormány kinevezésével és a népképviseleti országgyűlés felállításának engedélyezésével, a jobbágyok felszabadításával és a polgári-politikai jogegyenlőség meghirdetésével Szent István országa elindult a nemzeti önrendelkezés és a polgárosodás útján. A vértelen és gyors ütemben lezajló forradalmi átalakulások és országgyűlési sikerek láttán maga a baljós és kétségeskedő gróf Széchenyi István is ámulva nyugtázza a történteket. „Barátom, csudákat élünk (…) Az első felvonás gyönyörűen sikerült. Én teli vagyok a legszebb reményekkel (…) Az én politikám biztos volt, de lassú. Kossuth egy kártyára tett mindent, és legalább idáig annyit nyert a hazának, mint amennyit az én politikám húsz év alatt sem bírhatott volna előállítani” – írja egy március 17-én kelt levelében.

„Csudákat élünk” – írta „a legnagyobb magyar”. Pest példáját követve országszerte beindult a törvényes és békés társadalmi átalakulások folyamata. Nem volt ez másképp itt, Székelyudvarhelyen sem, ahol március 26-án tájékozódhatott a város népe a magyarországi eseményekről, és zárkózott fel a forradalmi programhoz. Az április elsején, a piactéren tartott tömeggyűlésen a bukott Metternich kancellár képét elégették, és az unió mellett foglalt állást a város és a szék fellelkesült népe.

„Csoda történt” – állapíthatjuk meg mi is, az ünneplő utókor csodálatával. Az idegen elnyomás alatt sínylődő, „korhadt” feudális Magyarország összeomlása és újulása vette kezdetét. „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, / Te a népek hajnalcsillaga!... / Megvirradt, fölébredett a föld, fut / A hajnaltól a nagy éjszaka” – írta ujjongva a republikánus Petőfi Sándor már idézett 1848 című versében.

Száznegyven év múltán Faludy György Ezerkilencszázötvenhat, te csillag című költeményével felel rá nagy elődje versére: „ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc, / és ötvenhat: egyszer minden száz évben / talpra állunk kínzóink ellen…” 1956-ban a kommunista világrendszer bukásának nyitánya zajlott le kis hazánkban. „Ezerkilencszázötvenhat, te csillag, / a nehéz út oly könnyű volt veled!” – mondjuk a költővel százados léptékben mért szabadságharcaink útján járva, „a népek hajnalcsillagának” fölkeltét kémlelve.

Testvéreim, milyen nagy dolog a szabadság! 1848 és 1956 dicső forradalmai igazi és gyökeres rendszerváltozást ígértek. Az időszerűség jegyében 1989 is ebbe a sorba kívánkozik. Mindőjük befejezetlen maradt. Közös tanulságuk az, hogy szabadságharcunk soha nem ér véget, azt mindenkor folytatnunk kell. Ki tudhatná ezt nálatok jobban, székely Testvéreim, akiknek sorsos történelme a szabadságjogaitokért vívott szakadatlan küzdelemben telt? És mi ne tudnánk, határon túlra szakadt, erdélyi magyarok, akiket kisebbségi voltuk örökös önvédelemre kényszerít? Csak annyi a különbség, hogy utóbb Bécs helyét Bukarest foglalta el.

Valamilyen mértékben vagy formában a pesti proklamáció szinte valamennyi pontja megőrizte időszerűségét. Hadd ne soroljam. Kiemelt módon csak egy-kettőről szólok. Magyar függetlenséget nem kívánunk – de követeljük nemzeti önrendelkezésünk biztosítását, ennek részeképpen pedig az autonóm népképviseletet, valamint területi autonómiát Székelyföldnek és különleges jogi státuszt Partiumnak. Politikai, polgári jogegyenlőséget követelünk – etnikai diszkrimináció helyett. Kisebbségi közösségi jogaink törvény általi biztosítását követeljük és a társadalmi élet minden területére kiterjedő, teljes értékű és önálló magyar intézményrendszert. „Legyen béke, szabadság és egyetértés” országunkban és a jobb sorsra érdemes Erdélyországban!

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

„Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.”

Tőkés László

Elhangzott Székelyudvarhelyen, 2023. március 15-én.