hírek
2013. május 22. szerda
Tiltakozás a kolozsvári Kétágú templom épületét veszélyeztető építkezés ellen
Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elkötelezett támogatásáról biztosítja a kolozsvári Kétágú templom kertjében, 2013. május 26-án sorra kerülő nyilvános tiltakozást.
2013. május 14. kedd
Beiratkoztatási program Dél-Biharban is
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, továbbá Nagy József Barna a Rákóczi Szövetség nagyváradi szervezetének vezetője, az EMNT partiumi régióelnöke 2013. május 14-én Budapesten egyeztettek a magyar iskolakezdők számára meghirdetett beiratkoztatási program Bihar megyei kiterjesztésének folytatásáról, különös tekintettel a dél-bihari szórványban élő magyar iskolások támogatásáról.
2013. május 9. csütörtök
Nagyváradon járt Balog Zoltán miniszter
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megszervezett Áldozócsütörtöki Csendes Nap, valamint a hagyományosan ezen a napon tartott Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia (PTDK) alkalmából, 2013. május 9-én Nagyváradra látogatott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.
2013. május 9. csütörtök
Levélválátás Viviane Redinggel a kisebbségek védelméről
2013. április 4-én Tőkés László EP-képviselő levélben hívta fel Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi biztosának figyelmét arra, hogy Románia politikai és közéletében újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés, a megfélemlítés és az etnikai uszítás szelleme.
2013. május 3. péntek
Cinkosságban a hatalommal – Egyházpolitikáról Tőkés László püspökkel, EP-képviselővel
Erkölcsi szempontból elfogadhatatlan és elítélendőnek tartja Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, hogy utódja, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István az RMDSZ-t nevezte ki egyháza „természetes szövetségének”. „Azokat az embereket, akik bizonyíthatóan meglopták az egyházat” – nyomatékosít. Tőkés.
2013. április 29. hétfő
Kommunista múlt és átvilágítás
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, korábbi királyhágómelléki püspök és Antal János külügyi tanácsos, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) keretében működő Kutató Bizottság tagja ma közös sajtótájékoztatón számoltak be az egyházi átvilágítás folyamatáról.
2013. április 28. vasárnap
Öregdiák-találkozó és teremavató a PKE-en
Különleges esemény zajlott a Partiumi Keresztény Egyetemen 2013. április 27-én, szombaton. Annak alkalmából, hogy az intézmény filozófia szakán tíz évvel ezelőtt ballagott az első végzős évfolyam, a Filozófia- és Kultúratudományi Tanszék öregdiák-találkozót szervezett alumnusai számára, valamint ebből az alkalomból termet neveztek el Szegő Katalin filozófus-tanáregyéniségről, a filozófia szak – és maga a Partiumi Keresztény Egyetem – egyik alapítójáról.
2013. április 25. csütörtök
Nyílt nap a Partiumi Keresztény Egyetemen
Az április 22–27. között zajló Partiumi Egyetemi Napok keretében, csütörtökön nyílt napot tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), lehetőséget biztosítva a régió középiskolai diákjainak a különböző szakokkal és az oktatási körülményekkel való ismerkedésre.
2013. április 24. szerda
A veszélyeztetett nyelvek Európa örökségét képezik
2013. április 23-án, Brüsszelben, az Európai Parlament kulturális szakbizottsága (CULT) rendes ülésének napirendjén szerepelt az Európai veszélyeztetett nyelvekről szóló jelentéstervezet.
2013. április 24. szerda