Közép-Európa új szerepet vállalhat

2009. december 15.

A beszéd a "Húsz évvel a kommunizmus bukása után" című konferencián hangzott el 2009. december 15-én, Temesváron (Timişoara).

Kedves Temesváriak! Excellenciás Elnök Urak!

Köszönöm, hogy abban a tisztességben van részem, hogy a mai napon egy asztal mögött ülhetek Önökkel. Sok minden köt össze minket, közép-európaiakat. Nemcsak a közös szép napok, de – mint a régi házasokat – az országaink közti ellentétek és viszályok is. Történelmünk sikeres és vészterhes időszakai igen gyakran egybeestek. Történelmi léptékkel mérve azonban az utóbbi legmeghatározóbb közös élményünk és tapasztalatunk, hogy mi Európa minden más részénél jobban tudjuk, mit jelent a kommunizmus a gyakorlatban, mi mindenki másnál jobban tudjuk, milyen is kommunista diktatúrában élni. Sőt, ezt csak mi tudjuk az európai nemzetek közül. Azért alakult ez így, kedves Temesváriak, mert a második világháború után Európa úgy döntött, hogy kerül, amibe kerül, mindenáron megteremti a földrész régóta óhajtott békéjét. Akkor, abban a történelmi helyzetben a Nyugat kompromisszumot kötött a kommunizmussal. Így sikerült megteremtenie a békét Európában, ennek a békének pedig komoly ára volt: Közép-Európa országainak, népeinek szabadsága és függetlensége.

A dolog úgy áll, hogy fasizmus bűnei miatt a kommunista büntetést mi kaptuk a nyakunkba, pedig köztünk legyen mondva, sem egyik, sem másik nem közép-európai találmány. Én azonban most nem a történelem szeszélyeiről és a mi szempontunkból igazságtalannak tűnő fordulatairól szeretnék beszélni ennek kapcsán, hanem arról, hogy mi jelentősége a jövő szempontjából annak a negyven évnek, amit Közép-Európa népei együtt töltöttek el a kommunista diktatúra börtönében. Bevallom, kedves Temesváriak, hogy engem kiráz a hideg mind a különféle összeesküvés-elméletektől, mind a patetikus balsors-magyarázatoktól. Én azt gondolom, hogy a történelem valójában tanító, és minden országnak és népnek elemi érdeke, hogy keresse azokat a tanulságokat, amelyek vele történtek. Ennek alapján úgy gondolom, két nagyon fontos dolgot tanulhattunk meg a diktatúra negyven éve alatt. Egyrészt kemény figyelmeztetést kaptunk arról, amiről korábban hajlamosak voltunk megfeledkezni. Nevezetesen, hogy közép-európai nemzetnek lenni egyfajta sorsközösséget jelent. Együtt és csak együtt lehetünk szabadok, együtt és csak együtt lehetünk függetlenek, együtt és csak együtt lehetünk erősek. Együtt lehetünk sikeresek, vagy sikertelenek. A kommunizmusban töltött negyven év valamelyest ráébresztette a közép-európai népeket erre a sorsközösségre.

A másik, ugyanilyen fontos tanulság az volt, hogy szabadság nélkül akkor is elsorvadunk, ha nincs körülöttünk csatazaj, nem dörögnek ágyúk, és nem zúgnak bombázógépek a fejünk fölött. Mi, közép-európaiak az elmúlt negyven évben ismét megtanultuk értékelni a szabadság és a függetlenség iránti ősi vágyunkat, amely – ha jól belegondolunk – a történelem során valójában minden sikerünk mögött fölfedezhető. A szabadság és a függetlenség utáni vágy és a sorsközösség tudata adta az erőt húsz esztendővel ezelőtt ahhoz, hogy az itt élők népek sorban, egymás után, egymásért aggódva, egymást figyelve és segítve felszabaduljanak a kommunista diktatúra béklyói alól. Ez az erő változtatta meg Közép-Európát, és teremtette meg Európa újraegyesítésének lehetőségét is. Ez az erő vívta ki a szabadságot és a függetlenséget, ez alkotta meg a demokrácia és a piacgazdaság kereteit is.

Tisztelt Temesváriak!

Eltelt húsz év – feleannyi idő, mint amennyi a diktatúra korszaka volt –, és ma már, érettebb fejjel, húsz év tapasztalatával a hátunk mögött azt látjuk, hogy a dolog korántsem olyan egyszerű, mint ahogy akkor, húsz évvel ezelőtt, lelkesedéssel és forradalmi hevülettel képzeltük. Azt hittük, hogy a diktatúrából való szabadulással rögtön, mintegy automatikusan a kapitalizmus és a demokrácia szabad világába érkezünk meg. Ez azonban illúziónak bizonyult. Ma már nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy ami húsz éve történt, a diktatúra lebontása és a szabadság kivívása valójában egy átmeneti korszak kezdetét jelentette. Egy átmeneti korszakét, amelynek leglényegesebb tulajdonsága, hogy együtt él benne a régi és az új. És nemcsak együtt élnek, hanem küzdenek egymással, mégpedig úgy, hogy ebben a küzdelemben a régi világ jelentős, bár sokszor szabad szemmel nem látható előnyökkel rendelkezik. Ez a küzdelem, a régi világ visszahúzó törekvései okozzák azt az érzést, hogy kivívtuk ugyan a szabadságot, mégis – másképp, mint előtte – de meg van kötve kezünk. Energiáink nagy része értelmetlen konfliktusokra, feszültségekre és meddő vitákra megy el.

Kedves Barátaim!

Szerepet játszott mindebben a Nyugat nagy tévedése is. A nyugati országok ugyanis a szocialista tömb fölbomlásakor nem a kommunista struktúrák életben maradását tekintették magukra nézve fő veszélynek, hanem a két világháború közti időszak ordas eszméinek feléledését, amelyeket történelmi alapon a közép-európai jobboldalhoz kötöttek. Azt kihagyták a számításból, hogy a második világháború után ezek a jelenségek teljesen elhaltak Közép-Európában. Sokkal inkább elhaltak, mint Nyugat-Európában. Ma már egyre inkább úgy tűnik, a Nyugat is kezdi belátni, hogy az igazi veszélyt Európa számára, Európa stabilitására a kommunista struktúrák továbbélése és hatalmi restaurációs kísérletei jelentik. Számomra egyértelmű, hogy az elmúlt két évtized éppen ezek miatt lett átmeneti korszak, amelyben újra és újra azzal szembesülünk, hogy nem sikerül igazán élnünk a húsz évvel ezelőtt kivívott szabadsággal.

Adódik a kérdés: akkor hiábavaló volt az elmúlt húsz év? Nos, én – dacára minden nehézségnek, csalódásnak és kudarcnak – biztos vagyok abban, hogy a mögöttünk hagyott két évtized nagyon fontos és tartalmas volt mindannyiunk számára, egész Közép-Európa számára, mégpedig az eredményein túl leginkább azért, mert sokat tanulhattunk és tanultunk is ebből az átmeneti korszakból. Magam is nagyon sokat tanultam, aki az elmúlt húsz évet a politika világában éltem végig – ezt a küzdelmes, bonyolult korszakot: voltam kormányon, voltam ellenzékben, buktam is, arattam is sikereket. Tudom, mi a győzelem, és tudom, mi a vereség. Mindezekből a vereségekből és győzelmekből az egyik legfőbb tanulság számomra az, hogy miképpen egy jó harcosnak, úgy az egyénnek és a közösségnek, beleértve ebbe egy országot és egy nemzetet is, mindig a céljaira kell összpontosítani, és sohasem a körülményekre. Az elmúlt húsz év azt mutatta meg Közép-Európában, hogy jó körülmények nincsenek. Jó körülmények nincsenek, csak jó célok és jó küzdők.

Ezért én biztos vagyok benne, hogy azt a válságot is, amelyet most él át a világ, érdemes más szemüvegen keresztül néznünk. Nem a válság okozta rossz körülményeken kell rágódnunk, inkább a mélyebben zajló folyamatokra érdemes odafigyelnie Közép-Európának. Ha így teszünk, akkor észrevehetjük, hogy a válság csak egy felszíni jelenség, valójában a mélyben zajlik egy globális, az egész földtekét érintő változás. Átalakul a világunk, hamarosan, sokkal hamarabb, mint ahogy Önök gondolnák, radikálisan meg fog változni a világgazdaság, világpolitikának új erővonalai jönnek létre, sokkal gyorsabban, mint bárki gondolná, új szereplők lépnek majd a színre, mások – sokkal gyorsabban, mint bárki gondolná – vonulnak majd háttérbe, új érdekrendszerek és új szövetségek jönnek létre. Mert az egész világban minden mozgásban van.

Én ebben a nagy mozgásban mindenekelőtt lehetőséget látok, és ez engem optimizmussal tölt el. Úgy vélem, hogy a válságos idők egyben azt is jelentik, hogy egy lehetőség előtt állunk. Ebben az átalakulásban, amelyben napjainkat éljük, az egész térség, egész Közép-Európa fölértékelődhet, Közép-Európa új szerepet vállalhat, éspedig azon az alapon közösen, hogy közös volt a múltunk, közös a jelenünk és közös lehet a jövőnk is. Nekem meggyőződésem, hogy elemi érdekünk egy új és erős közép-európai együttműködés, amelyet együtt kell megvalósítanunk. Vagyis az átalakuló világban Közép-Európa számára a legnagyobb kihívás és lehetőség egyben az, hogy közösen, Romániában, Lengyelországban és Magyarországon lezárjuk az átmenet korszakát, és megnyissuk az igazi szabadság korszakát a közép-európai országok számára. Azt a korszakot, amelyben végre úgy érezzük, hogy valóban élni tudunk a megszerzett szabadságunkkal.

Az igazi szabadság számomra, kedves Temesváriak, nem valami elvont ideát jelent, hanem nagyon is konkrét, gyakorlatias, mondhatnám húsbavágó közös célokat. Olyan közös célokat, mint Közép-Európa függetlenségének megerősítése, aminek alapja az energiafüggetlenség és az észak–déli közlekedési folyosók és hálózatok kiépítése. Aztán jelenti az erős nemzetgazdaságok létrejöttét és ezek mainál szorosabb együttműködését, egy erős, önálló közép-európai piac és finanszírozási rendszer kialakítását is. Jelenti a mezőgazdasági és a természeti lehetőségeink közös, közép-európai programokkal történő kiaknázását. Vagyis egy olyan együttműködést, amely minden ország számára erősödést hoz.

Kedves Temesváriak!

Ebben csak magunkra számíthatunk. Se a Kelet, se a Közel-Nyugat, se a Távol-Nyugat nem fogja ezt helyettünk megtenni. Én abban bízom, hogy ahogyan a diktatúra negyven éve megtanított minket, közép-európaiakat és minket, magyarokat is harcolni a szabadságért, úgy az elmúlt húsz év talán megtanított arra, hogy élni is tudjunk a megszerzett szabadsággal. Én hiszek abban, hogy a következő húsz év gyökeresen más lehet, mint ami eddig volt. Hiszek abban, hogy beérik az a rengeteg munka, erőfeszítés és áldozatvállalás, amit eddig közösen fektettünk a jövőbe – nem utolsósorban az asztal mögött ülő kiváló államférfiaknak köszönhetően. Meggyőződésem, hogy ez a lengyelek, a magyarok és a románok közös felelőssége is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

orbanviktor.hu

Felszentelték az Új Ezredév Református Egyházközség imatermét

Ma délután Temesváron, több mint egy órás késést követően, az összegyűlt hívők türelmét jócskán próbára téve, megérkeztek a magyarországi és romániai díszvendégek is, azért hogy átadják, felszenteljék a gyárvárosi Új Ezredév Református Egyházközség csak részben kész templomának épületében berendezett imatermét.

Magyar Anna, Németh Zsolt, Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Füzes Oszkár, Szilágyi Mátyás, Becsei Zsolt, Alföldi László, Toró T. Tibor, Fazakas Csaba és egyéb személyiségek jelenlétében Orbán Viktor Fidesz-elnök és Tőkés László EP-képviselő szimbolikusan elvágták a szószék elé helyezett szalagot. Gazda István, az egyházközség lelkészének igehirdetését követően Orbán Viktor, Tőkés László és Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke mondott beszédet – utóbbi 500 ezer forintos támogatást ígért a templom továbbépítésére.

László Árpád, Nyugati Jelen, 2009. december 15.

Temesvári memento

Megkezdődött tegnap Temesváron az 1989. decemberi forradalom 20. évfordulója tiszteletére szervezett egyhetes rendezvénysorozat. Az emlékhét keretében ma többek között Lech Walesa volt lengyel államfő, Emil Constantinescu román exállamfő és Orbán Viktor volt magyar kormányfő tart előadást a Béga-parti városban.

Lech Walesa, Orbán Viktor, Szűrös Mátyás, Deutsch Tamás, Pozsgay Imre, Emil Constantinescu – csak néhány személyiség azok közül, akik a hét folyamán részt vesznek az 1989-es forradalom huszadik évfordulójára szervezett temesvári megemlékezéssorozaton. A forradalmi emlékhetet a belvárosi református parókián, illetve a templomban nyitották meg tegnap délután.

Az ünnepélyes megnyitó előtt az Integratio Alapítvány fiataljai bejárták a húsz évvel ezelőtti események legfontosabb helyszíneit – a történelmi sétán Balaton Zoltán vezette őket, aki 1989 decemberében Tőkés László gyülekezetének presbitere volt, és a történésekben maga is részt vett. „Éljen Tőkés László! Szabadság!” – hirdeti újra a felirat a temesvári református parókia falán. A szavakat 1989 decemberében festette valaki a falra, s most rekonstruálva, egy táblára nyomtatva kerülhetett vissza annak a lelkészlaknak a külső falára, ahol a húsz évvel ezelőtti forradalom napjaiban Tőkés László akkori lelkipásztort védte a kilakoltatástól gyülekezete.

A tábla történetét Fazakas Csaba mostani Temesvár-belvárosi esperes idézte fel, ehhez Tőkés László csupán annyit tett hozzá: az ajtó másik oldalán ugyanez a felirat román nyelven is szerepelt. Bár a szervezők mindenkit meghívtak, aki azokban a napokban segített a parókia védelmében, a református istenháza nem telt meg. Az esperes a megnyitó igei bevezetőjében Dávid királyhoz hasonlította Tőkést, akit az ígéret szerint Isten megsegít, amerre csak megy.

„Tőkés László Temesváron bebizonyította: az igazságot nemcsak megölni, de kilakoltatni sem lehet” – jelentette ki ünnepi beszédében Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, aki akkoriban az egyik magyarországi napilap tudósítójaként dolgozott. Most Sólyom László magyar köztársasági elnök üdvözletét is elhozta. Hangsúlyozta: ha Tőkés László akkor nem teszi meg azt, amit megtett, ma nem lehetne itt a gyülekezet úgy, ahogyan most lehet.

A nagykövet az események etnikumokon túlmutató mivoltát húzta alá, azt mondta: itt, Temesváron morzsolták föl a kommunista diktatúrát, előbb egy gyülekezetben, majd népeket megmozgatva, hiszen Tőkés parókiáját december közepén már nemcsak magyarok, de románok, szerbek is védték. „Az igazság melletti kiállás erő: nagyobb bárminél, még a rendőrállamnál is” – összegzett Füzes Oszkár. „A forradalmak akkor törnek ki, amikor egy nép már kevésbé fél a megtorlástól is, mint az elnyomástól” – jelentette ki Szűrös Mátyás volt magyar köztársasági elnök.

Ő maga egyébként ’89 december elején személyes levélben fordult Nicolae Ceauşescuhoz, kérve: legyen vége a megfélemlítéseknek, hiszen már Magyarországnak is tudomása van róla, mi folyik a szomszédban, milyen módon bántalmazzák Tőkést és másokat is. A levél azonban sosem jutott el a címzetthez, az akkori román nagykövet ugyanis nem volt hajlandó kézbesíteni azt. Szűrös Mátyás az előtte szólóhoz hasonlóan úgy vélte: az igazi forradalom, népfelkelés Temesváron történt, bár Bukarest is kivette a részét az eseményekből, a rezsim valójában itt bukott meg.

„Azóta sok minden történt, de még nem jártunk a végére a dolgoknak: él a korrupció, nem értük még el az erkölcsi tisztaságot” – vonta le a következtetést a volt államfő. Utána Markus Meckel, az NDK utolsó külügyminisztere szólt az egybegyűltekhez: elmesélte, hogyan élte meg az 1989-es romániai eseményeket. Az est rendkívüli sajtóbeszélgetéssel folytatódott, amelyen az eseményekkor Temesváron dolgozó újságírók vettek részt, köztük Chrudinák Alajos, Sugár András, Gazda Árpád, lapunk főmunkatársa, illetve Nick Thorpe, a BBC riportere.

Nagy Orsolya, Krónika, 2009. december 15.

Küzdelem és építés – húszéves a romániai rendszerváltozás

Temesváron 2009. december 14-én délután 5 órakor került sor a „Küzdelem és építés – húszéves a romániai rendszerváltozás”címet viselő forradalmi emlékév temesvári emlékhetének ünnepélyes megnyitójára.

1989 decemberében a temesvár-belvárosi templom köré sereglett, Tőkés László temesvári lelkipásztor kilakoltatása ellen tiltakozó temesváriak nemes felháborodásából nőtt ki a sorsfordító romániai népfelkelés. A templompalota ma megújult külsővel várja az emlékezőket – ám a felújítás munkálatai során egyben a múltnak is tisztelegtek. A forradalmi eufória „falfirkáját” megörökítették az utókor számára is: a restaurálásnál vigyáztak arra, hogy a Tőkés László melletti kiállást idéző 1989-es felirat továbbra is látható maradjon. (Itt jegyeznénk meg: az „1989-es graffiti” román megfelelőjét valakik még régebb „eltűntették”.) Az „Éljen Tőkés László! Szabadság!” szöveg „kéziratos” formáját híven megőrző emléktábla leleplezésével vette kezdetét a templomi megemlékezés, melynek nyitóáhítatában Fazakas Csaba esperes az egyházak közéleti szerepvállalásának szükségességét példázta a húsz évvel ezelőtti történelmi eseményekkel.

Toró T Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke főszervezőként megköszönte a szervezők és támogatók segítségét, és röviden ismertette a hét fontosabb eseményeit, kiemelve: a szervezők szándékai szerint nem csupán a megemlékezést szolgálják az ünnepi alkalmak, hanem az elmúlt két évtized eredményeinek, kudarcainak számbavételét is.

Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete köszöntőjében hangsúlyozta: ha húsz évvel ezelőtt Tőkés László nem teszi azt, amit tett, akkor mi ma nem lennénk itt, és nem tennénk azt, amit teszünk. Az igazságot nem lehet kilakoltatni, mondotta a nagykövet, majd a húsz évvel ezelőtti kilakoltatás kapcsán Tamási Áront parafrazálta: „azért vagyunk a világon, hogy ez a világ igazságosabb legyen, és mindenki otthon érezze magát benne.” – így foglalhatjuk össze Tőkés László akkori hitvallását. Füzes Oszkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az egykori temesvári lelkipásztor kiállása bebizonyította: egy nép igazsága melletti küzdelem nem valamely nemzet ellenében történik – és akkor ezt sok román milyen gyorsan megértette.

Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök köszöntőjének felvezetéseként Aszalos Géza színművész felolvasta a Magyar Köztársaságot 1989-ben kikiáltó államfő egykori, Nicolae Ceauşescu román diktátorhoz írt levelét, amelyben Tőkés László mellett állt ki.

Szűrös Mátyás beszédében rámutatott, hogy húsz év távlatából megállapítható: igazságot tett a történelem, hiszen Ceauşescu elbukott – mert a diktátorok sorsa az, hogy vagy kivégzik őket, vagy megőrülnek (ha marad egy kis lelkiismeretük); ezzel szemben Tőkés Lászlót előbb püspökké, majd európai parlamenti képviselővé választották. A volt államfő Adyt idézve megállapította: „viharvert” nemzetek voltunk ezelőtt két évtizeddel Közép-Kelet-Európában, és megszülettek a „nagy dolgok”, mert „bátrak voltak, akik mertek”.

Markus Meckel, a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) rendszerváltó volt külügyminisztere köszöntőjében felelevenítette emlékeit. Adalékolta: evangélikus lelkészként már az 1970-es évektől ismeretségbe került Tőkés László édesapjával, Tőkés István teológiai professzorral, és ettől az időtől kezdve figyelemmel követte az erdélyi magyarok sorsának alakulását. Meckel – többek között – arról a pillanatról is beszélt, amikor a német rádiók tudósítani kezdtek a temesvári eseményekről. Mint elmondta, a frissen alapított keletnémet szociáldemokrata párt képviselőjeként egy kerekasztal-konferenciára készülvén épp a beszédén dolgozott, amikor – az akkori szokás szerint – még név nélkül tudósítottak 1989 decemberérének Temesvárjáról. Ő másnap már Tőkés László nevét „megelőlegezve” hívta fel a figyelmét a dialógusba bocsátkozó kelet- és nyugatnémet képviselőtársainak, arra kérvén őket, hogy segítsenek a temesváriaknak. Az egyházi szerepvállalás kérdése kapcsán Meckel rámutatott: az NDK protestáns egyházai kiemelkedő szerepet játszottak a békés átmenetben, csakúgy, mint ahogyan a lengyelországi katolikusok is fontos szerepet vállaltak a Szolidaritás-mozgalom kiteljesedésében. A német rendszerváltó személyiség tömören összefoglalta a rendszerváltozások lényegét: a szabadság győzelme az igazság győzelme.

Markus Meckel ugyanakkor arra is kitért, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat az a Herta Müller kapta, aki épp a Bánság életéről írva mutatta meg, mennyire fontos az emberi méltóság kérdése egy diktatúrában. Az egyéni méltóság megtartása és megvédése jellemezze az a mi társadalmainkat – kívánta beszéde zárásaképp.

Az ünnepség folytatásaképp Szőcs Géza bemutatta a Memento 1989–2009 című kiállítást. „Hírlapíróként” számára a mozgó kiállítás lényege: emlékeztetni és megmutatni. A volt ellenzéki költő szerint a Berlini Fal felépítése óta az európai kultúrát élénken foglalkoztatja a „fal” fogalma. Ennek kapcsán a „hallgatás fala” szintagmájának felvillantotta egy másik jelentésárnyalatát is: ezt a falat sokan építettük, mondotta, és idézte a Pink Floyd híres „A Fal” című zenedarabjának ismert sorát: „Te is csak egy tégla vagy a falban…”

A kiállított fényképek értékelésekor az Ellenpontok szamizdat folyóirat szerkesztője kitért arra is: az elmúlt húsz a történelem átírásának kísérletéről szólt. A hallgatás fala helyett szép lassan felépült az elhallgatás fala, jelezte a költő. Abban, hogy nem sikerült hamis történelmet gyártani, nagy szerepe volt azoknak az újságíróknak, fotográfusoknak, akik ezt nem engedték.

Művészi közjátékként egy „hangoskönyv-részlettel” gazdagodhattak az ünneplők, amelyet Aszalos Géza és Tar Mónika temesvári színészek adtak elő. Gazdáné Mátyus Melinda lelkipásztornak az 1989-es temesvári eseményekről „belső szemszögből” megírt könyvéből olvastak fel részleteket nagy átéléssel a színészek.

Ezután könyvbemutatókra került sor: Joel David és Antal János szerzőpáros Rev. Revolution című könyvét Hámos László, az amerikai Magyar Emberi Jogok Alapítványának elnöke mutatta be. A Tőkés László életéről egyes szám első személyben írt angol nyelvű művet Hámos emlékdús előadással vezette fel, többek között szólt az amerikai magyarok segélyakcióiról, lobbimunkájáról, Tőkés László amerikai útjának emlékezetesebb pillanatairól is.

Második könyvként Nick Thorpe, a BBC közép-európai tudósítójának ’89 The Unfinished Revolution című művét Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke méltatta a szerző jelenlétében. A román forradalmár kiemelte: Nick Thorpe könyvét hitelesíti, hogy már huszonöt éve a BBC-nél dolgozik, 1989-ben is ő tudósított a romániai forradalomról – márpedig a BBC-ről mindannyian tudjuk, milyen rigurózus módon ragaszkodik az objektivitáshoz, és milyen példaértékű etikai kódex szabályozza az újságíróik munkáját. Nick Thorpe röviden felszólalásában a könyve alapkérdését járta körül: mi indítja az embereket, mi adja a bátorságot ahhoz, hogy kimenjenek az utcára? Elgondolkodtató megállapítása szerint a román diktátor nem számolt a falusi emberek, a faluról városba származott emberek bátorságával.

Utolsó előtti mozzanatként felolvasták David Stancliff, Salisbury anglikán püspökének levelét Tőkés Lászlóhoz, amelyben a püspök a keresztény értékek fontosságáról írt.

Tőkés László rövid köszönetnyilvánításával zárult a megnyitó. A püspök Szabolcska Mihály templomában arra a hűségre figyelmeztetett, ami temesvári lelkészköltőt jellemezte. Amikor Erdély Romániához került, Szabolcska Mihály vállalta az itthon maradás küzdelmes állapotát – ezt a példát kell szem előtt tartanunk, jelentette ki Tőkés László. Európai képviselőnk kegyeletteljesen emlékezett meg Újvárossy Ernő mártíromságáról, hiszen a temesvári mérnök elkötelezett hívőként az első áldozatává vált a temesvári megtorlásnak még a forradalom tényleges kirobbanása előtt.

A volt temesvári lelkipásztor – az ő szerepére rákérdező Nick Thorpe-nak a nyilvánosság előtt is válaszolván – rámutatott: éppen az volt az erő, hogy Isten után egy közösséget alkottak a temesvári reformátusok. A közösség jelenti a legtöbbet, és erre törekedjünk a továbbiakban is – emelte ki Tőkés.

A kommunizmus legnagyobb bűne, mondotta a püspök, hogy szétverte az emberi kapcsolatokat, bizalmatlansággal fertőzte még a legbensőségesebb viszonyainkat is – és épp a közösség volt az, aki szembe tudott szállni a kommunista diktatúrával. Tágabb értelemben a nyilvánosság, a média is közösségként segített a küzdelemben.

A megnyitó végén egy perc néma csenddel adóztak a temesvári forradalomban elhunyt áldozatok emlékének.

Az est rendkívüli sajtóklubbal folytatódott a Csiki Gergely Színház stúdiótermében. A jelen lévő újságírók – Füzes Oszkár bukaresti nagykövet, aki egykori újságíróként moderálta a beszélgetést Gazda Árpáddal egyetemben, Chrudinák Alajos, Sugár András, Salamon Rudolf, Michele Claire, Nick Thorpe, Szőczy Árpád és Boros Zoltán – mind részt vettek a „hallgatás falának” lebontásában. A média hősei belső titkokat osztottak meg, a „Szekuritáté szoros emberfogásában” készült interjúkról meséltek, valamint beszéltek a sajtó lehetőségeiről a pártállami diktatúra működő cenzúrájának keretei között.

Érdekes momentuma volt a beszélgetésnek, amikor kiderült, hogy az egymással együttműködő kanadai francia újságírók, illetve a Panoráma stábja húsz év elmúltával némileg különböző történetekkel rendelkeznek az elhíresült interjúról, amit a kanadaiak készíttettek, de a Panoráma játszott be. Továbbá az is napvilágra került, hogy egészen addig Romániáról a Nyugatnak nemigen voltak információi, az atomerőműveken, illetve az energetikai együttműködésen kívül az egyszerű nyugati polgár nem is hallott a romániai állapotokról – a román diktatúra hírzárlata és dezinformációs hálózata eredményesnek bizonyult. A Panoráma-interjú jelentette az első nagy áttörést az „elhallgatás falán”, ebből később részeket vettek át nyugati és amerikai televíziós csatornák is.

A közönség soraiból érkező hozzászólások tovább árnyalták a képet: Tőkés László testvére, Tőkés István a magyar diaszpóra megfeszített munkájára hívta fel a figyelmet, amelynek eredményeként kisebb híreket sikerült elhelyezni a nyugati sajtóban.

A külön-külön is élő történetekből mégiscsak összeállt a történelem a késő éjszakába nyúló beszélgetés folyamán.

Temesvár, 2009. december 15.

Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája

A román néppárti delegációt nem zavarja Ceauşescu szobra

Amint azt a sajtó már hírül adta, a német egység helyreállításával, valamint az európai integrációval kapcsolatos történelmi döntések helyszínén, a bonni parlament egykori épületében kezdte meg kongresszusát az Európai Néppárt ma, 2009. december 10-én (EPP).

Az 1989-es sorsfordító, az Európai Parlamentben „a változás éveként” nevesített esztendő után két évtizeddel Milan Zver szlovén néppárti EP-képviselő nyilvánosan adott hangot felháborodásának amiatt, hogy a szlovén államfő állami kitüntetésben részesítette a volt kommunista nómenklatúra egy tagját. Mivel ilyen irányú tapasztalatával a szlovén képviselő nincs egyedül a volt kommunista blokk EU-hoz csatlakozott országainak EP-képviselői közül, többen csatlakoztak egy olyan határozati javaslathoz, amelyben az Európai Néppárt – az Európai Parlament tavaly évvégi, a kommunizmus bűneit elítélő határozatát erősítve, a kommunista múlt továbbélését megakadályozandó – elítéli a kommunista önkényuralmi jelvények újbóli használatát, és a kommunista diktátorok emléke előtt való hódolást. Tőkés László javaslatára a határozattervezet eredetileg két romániai vonatkozású eseményt is elmarasztalt, nevezetesen a Scorniceşti-ben felállítandó Ceauşescu-szobor, és a marosvásárhelyi Guşă-szobor felállításának tervét.

Tőkés László Bukarestben: nem történt meg az igazi rendszerváltás

Tőkés László EP-képviselő 2009. december 9-én Bukarestben találkozott a Társadalmi Párbeszédért Csoport (Grupul pentru Dialog Social) tagjaival. A megbeszélés moderátora, Rodica Culcer kérésére Tőkés László a húsz évvel ez előtti forradalom tanulságairól beszélt. Máig érvényesnek tartja akkori bátorságot adó hitvallását, hogy „az Istennek kell engedelmeskedni és nem az embernek”. Húsz év elteltével még nem történt meg az igazi rendszerváltás, de hát – ugyancsak bibliai jelképpel élve –: a Mózes által vezetett zsidók is csak negyven évi vándorlás után érkeztek az Ígéret földjére. Az eltelt két évtizedet a tényleges rendszerváltás híveinek és a kommunista, korrupt és önző magatartás képviselőinek a harca jellemezte. Herta Müller Nobel-díjas írónő könyvéről megjegyezte: a kommunizmus lényegének a megragadása és elemzése adhat erőt és irányvonalat a múlt rendszer továbbélése elleni küzdelemhez. Tőkés kifejezte reményét, hogy nem kell negyven évet várni arra, hogy a valódi rendszer- és szemléletváltás megtörténjen.

Tőkés László: Romániában nem működik az Obama-effektus

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vasárnap, 2009. december 6-án déli 12-kor adta le voksát a nagyváradi 113-as számú szavazókörzetben. „Nagyon nehéz dolga van egy romániai választópolgárnak – nyilatkozta a szavazás után –, amikor olyan pártok, és azoknak támogatottjai között kell választani, akik többé vagy kevésbé a volt kommunista egypártnak a leszármazottai. Különösképpen érvényes ez a szociáldemokrata pártra, amely nem tévesztendő össze a nyugati szocialista és szociáldemokrata pártokkal, amelyek különböző mértékben hiteles baloldali értékeket képviselnek. Az SZDP [PSD] viszont hangsúlyosan posztkommunista párt, amiképpen a magyarországi MSZP is az, hiába tetszeleg akár egyik, akár másik az európai baloldalon.” A püspök hangsúlyozta, hogy lelkiismerete nem engedte meg, hogy a szociáldemokrata párt államelnökjelöltjére szavazzon, két rossz közül a kisebbet kellett választania.

Megemlékezés a „lelki Trianonról” Nagyváradon

Zsúfolásig megtelt szombat este a nagyváradi református püspöki palota díszterme, ahol Egy a nemzet címmel rendezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Tőkés László európai parlamenti képviselő irodája a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról szóló, az elhíresült 2004. december 5-ei népszavazás ötödik évfordulója alkalmából megemlékező találkozót.

Az ezelőtt öt esztendővel Magyarországon megtartott és az egész magyarságra nézve csúfos kudarcot eredményező népszavazásra azzal a céllal emlékeztek, hogy közösen megtalálják azt a megoldást, amely a trianoni, soha nem gyógyuló és 2004-ben felszakított sebeket begyógyítsa. A rendezvény rövid áhítattal kezdődött, Pálfi József váradréti lelkipásztor, a teológiai tudományok doktora igei alapon mutatott rá a fájdalmas múlton való túllépés és a cselekvő önmeghaladás szükségességére. A Szózat eléneklését követően a meghívott neves politikai személyiségek mondták el véleményüket a kettős állampolgárságról, illetve villantottak fel politikai és társadalmi diagnózisokat mind az anyaország, mind az elcsatolt részek múltjáról és jelenéről.

Az EP Emberi Jogi Bizottságának (DROI) munkahetéről

2009. november 30–december 1. között, Brüsszelben az Európai Parlament Emberi Jogi Bizottsága (DROI) a bizottsági hét keretében megtartotta soron következő munkaülését, amelyen – annak rendes tagjaként – Tőkés László EP-képviselő is részt vett. A hétfői ülésen sorra került tartalmas eszmecserén a svéd soros elnökség számolt be az emberi jogok terén végzett munkájáról, az idén augusztusban – szintén a DROI ülésén – közzétett munkatervnek megfelelően. Elinor Hammarskjöld, az elnökség képviselője hangsúlyozta, hogy a kitűzött célok szellemében – többek között – sikerült láthatóbbá tenni az EU emberjogi akcióit, hatékonyabban felhasználni a rendelkezésére álló eszközöket, és ilyen módon erőfeszítéseik eredménnyel jártak.  Az óriási kihívások ellenére a Kínával, valamint Oroszországgal folytatott párbeszédet sikerült előremozdítani. Továbbá kijelentette, hogy emberjogi téren az Unió csupán akkor válhat látható globális tényezővé, ha iránymutatásainak következetes végrehajtására törekszik a világ minden régiójában. 

A magyar kisebbségek a Lisszaboni Szerződésről

A Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Képviseleti Irodája (HUNINEU) szervezésében 2009. december 1-én, a Lisszaboni Szerződés életbelépésének napján tartottak sajtótájékozatót a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek vezető képviselői Brüsszelben, az Európa Parlament épületében.

A szervezők nevében Zákonyi Botond, az érdekképviseleti iroda vezetője szólt elsőként a megjelentekhez. Ismertette a rendkívüli sajtótájékoztató célját, majd bemutatta a megszólaló európai, illetve határon túli képviselőket.