hírek

2009. november 15. vasárnap

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állásfoglalása a romániai államelnök-választásról

A romániai államelnök-választási kampány a végéhez közeledik. Követve a fontosabb jelöltek választási programját és kampánybeli szereplését, továbbá ismerve az őket jelölő pártok fejlődéstörténetét az elmúlt húsz évben, megállapítható, hogy a román pártok képviselőinek még mindig nincs olyan meggyőző és megnyugtató ajánlatuk az erdélyi magyar közösség számára, amelynek alapján komoly mérlegelés tárgya lehetne támogatásuk a magyar szavazópolgárok részéről.

2009. november 12. csütörtök

A berlini fal leomlására emlékeztek

Európa ezen a héten a berlini fal leomlásának húszéves évfordulóját  ünnepelte. Az Európai Néppárt vezetőségének, EP-frakciója elnökeinek, valamint a nemzeti delegációk vezetőinek részvételével kétnapos emlékülést szerveztek Berlinben 2009. november 12–13-án „A vasfüggöny lebontásától az európai újraegyesítésig” címmel.

Ezt megelőzően az Európai Parlament brüsszeli székhelyén is ünnepi ülést tartottak 2009. november 11-én. A „miniplenárison” részt vett Václav Havel rendszerváltó volt cseh elnök is, aki többek közt a gazdag európai kulturális és nemzeti sokszínűségre utalva hangsúlyozta: „Európa »hazáink hazája« […] Milyen kapcsolat legyen a nemzeti és az európai szuverenitás között? A válasz nyilvánvaló: a kettőnek ki kell egészítenie egymást. Elvégre az a tény, hogy európainak érzem magam, nem jelenti azt, hogy nem vagyok cseh” – fogalmazott Havel.

2009. november 10. kedd

A szlovák biztosjelölt a nyelvtörvényről

Ezen a héten (november 9–12.), Brüsszelben a szakbizottságok tartották üléseiket az Európai Parlamentben. A Kulturális és Oktatási Bizottság (CULT) tagjaként, Tőkés László EP-képviselő ennek ülésein vett részt.

November 10-én délelőtt a CULT-bizottság Maros Sefcovic biztosjelöltet látta vendégül, aki a nemrég leköszönt Ian Figel, kultúráért és oktatásért felelős szlovák uniós biztosnak lép a helyére.

2009. november 9. hétfő

Határozat az EMNT szervezeti átalakításáról

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Gyűlése (OGy) a szervezeti megújítás  és a belső önrendelkezés elvén alapuló közösségi autonómia-program hatékony képviselete érdekében a következő  határozatokat hozza:

1. Területi szervezetépítés

2009. november 9. hétfő

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége:

Elnök: Tőkés László
Ügyvezető elnök: Toró T. Tibor

Régióelnökök:
Gergely Balázs (Belső-Erdély)
László János (Székelyföld)
Orbán Mihály (Partium)

2009. november 9. hétfő

Szélesíteni az összefogást Erdélyben és a Kárpát-medencében

Kolozsváron tartotta országos ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Megújítást, szervezeti átalakítást tűzött ki célul a hat éve megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Mozgalmi hátteret szervezni a testület mögé, bevonni azokat az aktív polgárokat – pártállástól függetlenül – akiknek fontos az erdélyi magyarok ügye – nyitotta meg a tanács kolozsvári plenáris ülését a házigazda, Gergely Balázs Kolozs megyei EMNT-elnök. A testület döntött az EMNT jogi bejegyzéséről, az alapvetőcélokról, a szervezet felépítéséről. Ezt követen tisztújításra került sor, a testület egy ellenszavazat, egy tartózkodás és 149 igen szavazat mellett megválasztotta Tőkés Lászlót a nemzeti tanács elnöki tisztségébe. Ügyvezető elnök Toró T. Tibor lett. Régióelnökök: Orbán Mihály (Partium), Gergely Balázs (Belső Erdély), László János (Székelyföld). Az elnökség tagjai közé tartozik további öt alelnök és öt jegyző. Az EMNT alapvető célként a belső önrendelkezés elvén alapuló közösségi autonómia-program képviseletét határozta meg.

2009. november 7. szombat

Határozat az EMNT fontosabb célkitűzéseiről és kiemelt programjairól

1. Az erdélyi magyar felsőoktatás ügye
 
Tekintettel arra, hogy kilencven évvel ezelőtt, 1919-ben szüntették meg a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemet, valamint ötven évvel ezelőtt erőszakkal egyesítették a Bolyai Tudományegyetemet a Babeş Egyetemmel, örömmel üdvözölhetjük, hogy a rendszerváltás 20. évfordulóján tízéves a Partiumi Keresztény Egyetem, amely fél évszázados tiltás után az első akkreditált magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény Romániában; továbbá akkreditáció előtt áll a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Az EMNT Országos Gyűlése mindezekből kiindulva szükségesnek tartja egy egységes felsőoktatási stratégia megalkotását, szerves egységben a romániai magyar közoktatás áldatlan állapotainak felszámolásával – a román állam által (is) finanszírozott magyar autonóm intézményrendszer kiépítését tűzve ki célul.

2009. október 31. szombat

„Megtettem mindent, amit megtehettem…”

Dsida-est Temesváron

Dsida Jenő Sírfeliratával kezdődött a temesvári belvárosi templomban a reformáció emléknapján, 2009. október 31-én a Dsida-est. Fazakas Csaba esperes jelenlegi házigazdaként külön köszöntötte a régi temesvári Tháliásokat, akik nem csak azért gyűltek össze, hogy együtt lehessenek, hanem hogy „együtt tehessenek valamit”, idézte a lelkipásztor. Hajdú József római katolikus plébános, aki bő két évtizeddel ezelőtt is eleget tett az akkori temesvári lelkipásztor, Tőkés László felkérésének, és az igazi ökuménia szellemében akkor is, most is vállalta a szolgálatot, hangsúlyozta: a reformáció emlékünnepén külön öröm itt lenni. Ezelőtt húsz évvel nemcsak testileg, lelkileg is börtönben voltunk – mutatott rá igemagyarázatában Hajdú. És ott is maradunk, hacsak nem sikerül számot vetnünk mindazzal, amit az eltelt húsz évben tettünk azért, hogy kiszabaduljunk. A zsarnokság megszűnt, és ez innen, ebből a gyülekezeti teremből indult el – és ezért hálásak akarunk lenni. Mert a történet megismétlődhet, hívta fel a figyelmet az atya; bár utódai vagyunk a szenteknek, egyházi embereknek – de számot kell vetnünk azzal, hogy utódai vagyunk-e hőseinknek. Ez a kis egyházközség megmutatta: Jézus az úr. Ezelőtt huszonegy évvel Sámson példázatáról beszélt – a levágott haj visszanő, Sámson visszanyeri erejét: tehát soha nem lehet és nem kell feladni.

2009. október 30. péntek

Tiltakozó Nyilatkozat

2009. október közepén Romániába látogatott Ivan Gašparovič szlovák államelnök. Körútja során találkozott Traian Băsescu román államfővel, akivel a nemzeti kisebbségek kérdéséről is részletekbe menően tárgyaltak. A szlovák elnök – hírügynökségek tudósításai szerint – rámutatott: a romániai szlovák kisebbség vezetői megerősítették, hogy az elmúlt öt évben a Románia és Szlovákia által nekik nyújtott támogatás jelentősen megnőtt, a kisebbségi közösség helyzete pedig javult. Örvendek, hogy Románia elfogadja a szlovák kisebbséget, és megfelelő támogatást nyújt neki – mondta Gašparovič, aki szerint a romániai szlovákok hűséges állampolgárai Romániának.

A romániai szlovákok később Sólyomkőváron anyanyelvükön, szlovákul köszöntötték anyaországuk legnagyobb közjogi méltóságát, aki – szintén – szlovákul köszönte meg a fogadást. A román hivatalosságok „fegyelmezetten” hallgatták végig az iskolaigazgatónő szlovák nyelvű, „hosszú, hangsúlyából ítélve érzelemdús beszédét” (Bihari Napló). Sem diplomáciai bonyodalomról, sem „szlovák veszélyről” nem hallottunk mindezek után – és ez így természetes. Azt viszont egyáltalán nem tartjuk sem természetesnek, sem pedig demokratikus jogállamhoz méltónak, hogy a román hatóságok megakadályozták, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Bihar megyei szervezetének tagjai Nagyszalontán tüntessenek Ivan Gašparovič szlovák államelnök látogatásakor. A fiatalok akkor szerettek volna transzparenseikkel megjelenni, amikor az államfő a hajdúváros tiszteletbeli szlovák konzulátusán tette tiszteletét. Az EMI-sek spontán akciójukkal a szlovák államnyelvtörvény ellen akartak tiltakozni.

2009. október 30. péntek

„Küzdelem és építés”

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetősége sajtótájékoztatót tartott 2009. október 30 a nagyváradi Központi EP-Irodában.

Felvezetőként Tőkés László elnök a sajtó képviselői számára bemutatta a nemrég megjelent Pünkösdváró Európa című kiadványt, amely az azonos címmel 2009. augusztus 30-án, a Szegedi Dómban a magyar nyelv védelmében megszervezett Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozó emlékalbuma. (Emlékeztetőként: 2009. augusztus 30-án többezres hívői közösség előtt „Hitében és nyelvében él a nemzet” mottó jegyében a Kárpát-medencei magyar egyházak vezetői, EP-képviselők, politikusok álltak a felvidéki és a kárpátaljai magyarok, illetve a moldvai csángók mellé, valamint kiemelt ügyként tiltakoztak a szlovák államnyelvtörvény ellen. Ezt szeptember 1-én Dunaszerdahelyen, valamint Budapesten és Brüsszelben további tiltakozó gyűlések követték.)

összesen: 2010 db | 10 db/oldal

első vissza 174 | 175 | 176 | 177 | 178 | 179 | 180 | 181 | 182 | 183 | 184 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010