hírek

2010. július 13. kedd

Tőkés László EP-alelnök az örmény küldöttséget fogadta

Alig pár nappal azután, hogy Tőkés László európai képviselő hivatalos formában is átvette az EP-alelnökséget Jerzy Buzek elnökkel való találkozóján, az európai bővítéssel kapcsolatos külpolitikai feladatkörének megfelelően, kedden, július 13-án az Európai Parlament nevében magas rangú örmény küldöttséget fogadott és velük folytatott tárgyalást Brüsszelben. A Hovik Abrahamyan házelnök vezette delegációban – többek között – Armen Rustamyan, az örmény parlament külügyi bizottságának elnöke, Vahan Ed. Hovhannesyan, az ellenzéki Örmény Forradalmi Szövetség parlamenti frakciójának vezetője és Arman Kirakosyan külügyminiszter-helyettes is helyet foglaltak.

2010. július 12. hétfő

Nyilatkozat a cianidos bányászat tárgyában

2010. május 5-én az Európai Parlament határozatot fogadott el, amelyben azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy kezdeményezzen egy olyan jogszabályt, amely betiltja a ciántechnológia használatát a bányászatban. A határozat előzményét a tíz évvel ezelőtti tragikus nagybányai események képezik, amikor nagy mennyiségű cián ömlött a Tiszába, óriási ökológiai katasztrófát okozván.

2010. július 12. hétfő

Közlemény a lusztráció kérdésében

Egy olyan világból jövünk és egy olyan rendőrállami, titkosszolgálati, diktatórikus korszak átkos örökségével kell nap mint nap szembenéznünk, melyben maga a püspök, az Egyház „első őrállója” járt élen az elnyomóhatalommal való kollaborációban. Erről a világról kíméletlen realizmussal tanúskodik a következő, 1968-ból való Szekuritate-jelentés, néhai Papp Ladislau alias „PĂUN” vonatkozásában: „Jelentem, hogy 1959. szeptember 31-i dátumon hazafias érzelmek alapján hatóságaink által informátornak rekrutáltatott nevezett Papp Ladislau, aki 1915. május 19-én Gencs községben született, Iosif és Margareta fiaként, foglalkozása református pap, házas, 5 gyermeke van, lakóhelye Oradea, P-ța Libertății 38.... Nevezett Papp Ladislaut 1967 júniusában Oradea püspökévé, 1967. június 11-én pedig a Nagy Nemzetgyűlés (Marea Adunare Națională) képviselőjévé választották… Választott tisztségviselővé válása nyomá n megszűnt vele a kapcsolat, és az iratgyűjtője átkerült a „C” Hivatalba. A kapcsolat megszűnése után fentnevezett hatóságainknál amellett inszisztált, hogy továbbra is fenntartsuk vele a kapcsolatot, mivelhogy annyira hozzánőtt hatóságainkhoz, hogy nem tudja elképzelni, hogy a jövőben is ne támogassa hatóságainkat (1968. június 4.).

2010. július 11. vasárnap

A PKE reklámgrafika szakos diákjainak kiállítása Szentendrén

Kiállítás-megnyitóval vette kezdetét az az alkotótábor, amelyet a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika-szakos hallgatóinak, valamint a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia-EMTE) csíkszeredai kara hallgatóinak szervezett a Partiumi Egyetem Alapítvány. 2010. július 9–18-a között 12 tehetséges diák Nagyváradról és Csíkszeredából, illetve egy „vendégművész” Biharugráról a Pap-szigeti campusban képezheti tovább magát a képzőművészet területén. További két egyetemi hallgató a Szentendrei Régi Művésztelep Egyesület meghívására, Szakács Imre festőművész irányításával a Ferenczy Múzeumban, valamint az elnök-festőművész saját grafikai műhelyében munkálkodhat.

2010. július 9. péntek

Tőkés László EP-alelnök sajtótájékoztatója Budapesten

Tőkés László EP-alelnökké választása óta először tartott sajtótájékoztatót budapesti irodájában. Mint mondta, a teljes – ötéves – mandátum első évének lezárásaképpen az a meglepetés és elismerés érte, hogy Schmitt Pál leköszöntével megüresedett alelnöki tisztségre a Magyar Néppárti Delegáció ajánlására az Európai Néppárt őt jelölte. Megválasztatása után tegnap, 2010. július 8-án koradélután Tőkés Lászlót hivatalában fogadta Jerzy Buzek elnök – első ízben azóta, hogy alelnökké választották. A találkozó alkalmul szolgált új megbízatásának és azzal járó feladatkörének hivatalos átadására-átvételére.

2010. július 4. vasárnap

Focipályát avattak Mándokon

Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja és Tőkés László EP-képviselő jelenlétében avatták fel Mándokon az új focipályát szombaton, 2010. július 3-án. A sportpályaavató értékét jelentősen növeli az is, hogy az új létesítmény a mándoki Forgách-kastély parkjából a háború után kialakított régi focipálya helyett készült, következésképpen a sportszeretet és az épített örökség védelme szerencsésen egybeesett – mutatott rá Tőkés László az avatón.

2010. július 4. vasárnap

Érmindszent /Ady Endre - Termálfürdő és irodalmi zarándokhely, termálszálló

KRONOLÓGIA


2001. november 11. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel, a Széchenyi-Terv keretében, Érmindszenten megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.  A NOS Kft. elkészíti a tervet, a KRE pedig benyújtja a pályázatot.

2002. május 21. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) és a Gazdasági Minisztérium (GM) között megállapodás  jön létre az érmindszenti Ady-központ támogatására.

2010. július 4. vasárnap

A percemberkék ideje lejárt

A VII. Partiumi Írótábor zárónapján, szombaton, 2010. július 3-án Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak.

2010. július 2. péntek

A szerbiai nagykövettel találkozott Tőkés László

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke csütörtökön, 2010. július 1-én Brüsszelben találkozott Szerbia európai uniós nagykövetével, Roksanda Ninčić asszonnyal.

A találkozón elsősorban az EU és Szerbia viszonyát tekintették át. Erdélyi képviselőnk biztosította a nagykövetasszonyt, hogy országa unióhoz való közeledése és demokratikus fejlődése európai érdek.

2010. június 23. szerda

„Hat még a propaganda”

Interjú Tőkés Lászlóval, az EP újonnan megválasztott alelnökével

A nyugati baloldal ma is fogékony a posztkommunista propagandára – véli Tőkés László, az Európai Parlament újonnan megválasztott alelnöke. A Krónikának adott interjúban elmondta, ennek tulajdonítható, hogy személyével kapcsolatban a román lobbi szinte a teljes szocialista frakciót meggyőzte. Úgy vélte, ennek ellenére, az újonnan csatlakozott országok lassan a helyükre kerülnek az Unióban.

összesen: 2010 db | 10 db/oldal

első vissza 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166 | 167 | 168 | 169 | 170 következő utolsó

fényképek

Temesvári zarándoklat
10 éves az EMNT
Székelyek Nagy Menetelése
A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülése Nagyváradon

videók

Trianonról és az autonómiáról
TEMESVÁR 31. - Tőkés László, az EMNT elnöke
Tőkés László évértékelője a Magyar Televízióban, 2016. jan. 1-jén
Tőkés László brüsszeli felszólalása

ajánlott oldalak

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Székely Nemzeti Tanács
EPP képviselőcsoport az Európai Parlamentben
FIDESZ
Fidesz Európa Parlamenti képviselőcsoportja
Orbán Viktor miniszterelnök honlapja
www.tokeslaszlo.eu | © Minden jog fenntartva, 2010