hírek
2024. július 31. szerda
Baráti találkozó
A múlt héten lezajlott 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, 2024. július 27-én tartották Tusnádfürdőn azt a szabadtéri fórumot, aminek politikai és médiavisszhangjai nagy hullámokban terjedtek és terjednek azóta is.
2024. július 28. vasárnap
Nemzetünk és Európa védelmében
Tőkés László beszéde a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, Tusnádfürdőn, 2024. július 27-én.
2024. július 8. hétfő
Dobos Imre búcsúztatása
2024. június 28-án tudatta a közvéleménnyel a család és a teátrum, hogy 84. évében elhunyt a nagyváradi színtársulat nyugalmazott színművésze, Dobos Imre. Július 2-án délelőtt a Szigligeti Színház előcsarnokában hajthattak fejet ravatalánál a tisztelői, délben kezdődött meg a temetési szertartás a nagyváradi Rulikovszki sírkertben. A vigasztalás evangéliumi igéit Tőkés László ny. váradolaszi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspök hirdette Jn 6,67-69, Rm 12,15 és 1Kor 16,14 alapján. Jelen voltak az olaszi gyülekezet lelkészei is, amely közösséghez a megboldogult tartozott. Alább a temetési igehirdetés olvasható.
2024. július 8. hétfő
A Wittner Mária-emléktárlat a Szent László Napokon
Az 1956-os szabadságharcos Wittner Mária (1937–2022) emlékére ez év elején összeállított kiállítást február 20-án nyitották meg Dunakeszin, ahol a volt országgyűlési képviselő 1972-től haláláig élt, és ahol végső nyughelyét megtalálta.
2024. június 25. kedd
Megkezdődtek a 12. Szent László Napok
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Boldogasszony tenyerén című előadásával rajtolt el hétfőn hivatalosan is a 2024. június 24–30. között zajló 12. Szent László Napok Nagyváradon, Határtalan fesztivál mottóval. A Szigligeti Színházban megtartott nyitógálán Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnök mondott ünnepi beszédet, alább olvasható.
2024. június 23. vasárnap
Átadták Kisvárdán a Tőkés László Alapítvány díját
A Szon.hu című Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hírportál Művészi dialógus, mely összeköti az embereket című, június 23-án megjelent tudósításából tudtuk meg, hogy a kisvárdai székhelyű Tőkés László Alapítvány Vidnyánszky Attila színházi rendezőnek, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának ítélte oda az ún. Tőkés-díjat, vélhetően a 2023. évre (ez a beszámolóból expressis verbis nem derül ki, de legutóbb 2022-ben osztották ki a díjat, akkor Lezsák Sándor kapta). A kisváros honlapján már az jelent meg, hogy a 2023-as évre szóló díjról van szó.
2024. június 15. szombat
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának üléséről
2024. június 13-án a budapesti Országházban tartotta plenáris ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak az elnökletével.
2024. június 8. szombat
A mezőségi látogatásról
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnök június 6-án a Kolozs megyei, egykor Szolnok-Doboka vármegyei Búza és Szék községeket kereste fel az Erdélyi Magyar Szövetség helyi vezetőinek meghívására.
2024. június 5. szerda
Könyvbemutatót és polgári fórumot rendeztek a váradi városházán
A nagyváradi városháza tanácstermében mutatták be hétfő délután Gonda László Németh Géza szolgálata – Misszió kereten kívül című kötetét. A nemzeti összetartozás előestéjén szervezett könyvbemutatón jelen volt a néhai református lelkipásztor két fia, Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke és ifj. Németh Géza, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára, a Budafoki Református Egyházközség főgondnoka.
2024. június 5. szerda